A koronavírus-pandémia közepén megjelent új kötete (Doom: The Politics of Catastrophe, Penguin Press, 2021) igencsak időszerű. Mikor kezdte el vizsgálni a témát?

Jó ideje foglalkoztat a disztópiák története és az, hogy miként képzeli el a világvégét a tudományos-fantasztikus irodalom, erről szerettem volna könyvet írni még a Covid-19 világjárvány előtt. 2020 januárjában azonban ráébredtem, hogy a kibontakozó pandémia hasonló, mint amilyenekről a világvége sci-fikben olvastam. Meggyőztem a szerkesztőimet, hogy inkább a katasztrófák összehasonlító történetéről érdemes írnom.

Milyen katasztrófákkal foglalkozik a könyvében?

Igyekeztem mindenféle formáját tetten érni. Kutatásaim zömét természetesen azok a nagy volumenű katasztrófák alkották, amelyekben jelentős mértékű a váratlan, idő előtti emberveszteség. Ide tartoznak a természetinek nevezett katasztrófák, mint a Vezúv i. sz. 79. évi kitörése, a földrengések, futótüzek, árvizek és aszályok, valamint az úgymond ember okozta katasztrófák. A történelemben az emberiség legnagyobb hányadát érintő hatalmas csapásokat a háborúk és a pandémiák jelentették. Különös módon olyan eseményeket is katasztrófának tekintünk, amelyekben viszonylag kevesen vesztették életüket. Amikor például 1986-ban a Challenger amerikai űrrepülőgép a kilövés után darabokra hullt, „mindössze” a hétfős személyzet halt meg, az esemény mégis jelentős helyet foglal el az amerikaiak emlékezetében. A Titanic óceánjáró 1912-es elsüllyedése a világtörténelem egyik leghíresebb katasztrófája, ugyanakkor más hajókatasztrófák jóval több áldozatot szedtek. Nem mindig aránylik tehát az emberveszteség mértéke a katasztrófák emlékezetéhez.

Hibásnak tartja a katasztrófák közötti különbségtételt az alapján, hogy természetinek vagy mesterségesnek nevezzük?

Ez egy hamis ellentét. Amartya Sen közgazdász fontos jellemzőre mutatott rá az éhínségek kapcsán: bizonyos értelemben ezek mesterségesek, hiszen emberi tevékenység befolyásolja, hogy egy terméskiesés tömeges éhezésbe torkollik-e. Ez a megközelítés általánosságban is alkalmazható. Egy vulkánkitörésnek mások a kilátásai egy lakatlan szigeten, mint egy zsúfolt metropolisz közelében. Számos nagy csapásra magyarázatul szolgálnak az olyan emberi döntések, mint az, hogy hol épül meg egy város. Különösen Ázsiában van rengeteg olyan város, amelyek erősen ki vannak téve a földrengés, a vulkánkitörés vagy a cunami veszélyének. Ezért adtam „A katasztrófa politikája” alcímet a könyvemnek: akár természetinek, akár mesterségesnek tartunk egy katasztrófát, mindig van politikai összefüggés.

Politikai döntéseken múlik, mekkora a katasztrófák embervesztesége, még akkor is, ha a kiindulópont egy új kórokozó megjelenése vagy geológiai csapás.

Azt is vizsgálja, hogy a hálózatok koncepciója, illetve a hálózatelmélet miként alkalmazható a történelmi katasztrófákra. Milyen értelemben beszélhetünk itt a hálózatok szerepéről?

A tér és a torony című könyvemben [az angolul 2017-ben napvilágot látott kötet A tér és a torony – Hálózatok, hierarchiák és harc a globális hatalomért címmel jelent meg 2021-ben magyarul] megpróbáltam a hálózattudomány módszereit is alkalmazni a múlt feltárásában. A kulcs ebben az, hogy a különböző formájú „átvitel” vagy „fertőzés” – akár a koronavírusé, akár egy fake news virálissá válása – két dolgot foglal magában. Először is magát a kórokozót vagy mémet, másodszor pedig az általa megtámadott közösségi hálózat struktúráját. A közösségi hálózatok, amelyeknek részei vagyunk, sajátos alakzatok. Grafikusan ábrázolva nem emlékeztetnek olyan hálóra vagy rácsra, amelynek kapcsolódási pontjait ugyanannyi vonal köti össze. Vegyük például az online közösségi hálókat, mint amilyen a Facebook vagy a Twitter, ezeken viszonylag kevés csomópontba összpontosul rengeteg kapcsolat, és nagyon sok csomópontba pedig kevés. Más szóval egyeseknek milliónyi követőjük van, másoknak szinte semennyi.

Ha nem hierarchikus módon gondolkozunk a világról, tetején a vezetőkkel, lent az egyszerű halandókkal, hanem különös szerkezeti jellemzőkkel bíró közösségi hálóként, sokkal könnyebb megértenünk ezt az „átvitelt” vagy „fertőzést”. Itt van mondjuk a Covid-19: a vírust kevés számú fertőzött, az ún. szuperterjesztők szórják szét. Nagyjából a fertőzöttek 20 százaléka felelős a terjedés 80 százalékáért, s amint a vírus eljut egy szuperterjesztőhöz, sokkal nagyobb sebességre kapcsol, mint másutt. Ez megmagyarázza, miért variálódott annyit a vírus különböző helyeken. A hálózattudománynak ott kell lennie a történész eszköztárában, hiszen egyetlen járvány vagy forradalom sem érthető meg igazán, ha nem vesszük számításba a „fertőzést”.

Hogyan segít ez a múlt jobb megértésében?

A hálózatok nem teljesen intuitív módon működnek. A „homofília” sajátos jelensége értelmében például hasonló eszmék és jellemzők alapján tömörülnek csoportokba az emberek. Ez a hálózatokban is egyértelműen meghatározható csomókba történő polarizációt indít el – ilyen például az Egyesült Államok politikai rendszere. A hálózatok ezen tulajdonságai nagyon is relevánsak a katasztrófák megértésében, mert felfogható úgy is, hogy némelyikük rendelkezik a „fertőzés” képességével, s nem csupán a pandémiák. Legtöbbjük lokális: egy vulkánnak például bődületes méretűnek kell lennie ahhoz, hogy befolyásolja a világ éghajlati rendszerét. Előfordult ilyen, de már nagyon régóta nem következett be globális csapást okozó vulkáni aktivitás. Ehhez hasonlóan számos konfliktus is helyi jellegű, hiába rettenetesen bomlasztóak és okoznak rengeteg halálesetet, mégis csak két országra vagy egy adott körzetre terjednek ki. Néhány konfliktus azonban fertőzőképes, mert az ezeket kirobbantó ideológiai ellentét úgy terjed, mint az elme vírusa. Ezt látjuk a bolsevizmus kapcsán az orosz polgárháborúban vagy később a fasizmusnál Európában.

A könyvében is vizsgált egyik katasztrófa az emberiség valaha volt legnagyobb világjárványa, a fekete halál. A 14. századot viszont nem igazán tartjuk a hálózatok korának, érvényes-e egyáltalán rá a hálózatelmélet?

Igen, érvényes. Eleinte meglehetősen lassan terjedt a fertőzés Közép-Ázsiában, mivel a közösségi, társadalmi hálózatok ott elég hézagosak. Amint azonban sűrűn lakott vidékekre, Észak-Itáliába és Angliába ért, a nagyjából jól karbantartott utak, hajózható folyók és a rengeteg kereskedelmi kapcsolat révén készen állt a terjesztőhálózat. Első látásra mindez szembe megy a várakozásokkal, hiszen az 1340-es évek európai politikai térképén a kontinenst a lehető leginkább széttagolt állapotában látjuk. Ugyanakkor hiába volt Európa politikailag rendkívül széttagolt a fekete halál néven emlegetett pestisjárvány idején, virágzó kereskedelmi és zarándokhálózatai lehetővé tették a terjedést.

A fekete halál szélsőséges társas viselkedést is okozott. A katasztrófák vajon a szélsőségek felé terelik az azokat átélő embereket?

Amikor egy társadalom nagy tehernek van kitéve – a hirtelen többlethalálozás, az ezzel járó félelem, valamint a válság elhárítására tett abnormális intézkedések miatt –, az nagyon feszült, lázas hangulatot teremthet. Európában valóban történt is néhány drámai jelenség a fekete halál jelentkezése után. Először is furcsa flagelláns rendek kóboroltak az európai utakon, önmagukat nyilvánosan ostorozó emberekkel, akik a további „isteni megtorlás” megelőzéséért igyekeztek vezekelni. Majd antiszemita erőszak tört ki, pogromokat hajtottak végre a járványért felelőssé tett zsidó közösségek ellen. Erre a jelenségre emlékeztetett engem az, ami tavaly az Egyesült Államokban történt a fekete George Floyd elleni minneapolisi halálos rendőri intézkedés után. Egyesek számára szokványos politikai tüntetéseknek tűntek, az én szememben azonban olyan kitörésnek, amilyenre járvány idején számítunk. A tiltakozások jelentős része egyfajta engesztelő aktus volt, gyakran vallásos felhanggal: voltak például olyan jelenetek, amikor fehér emberek fekete lelkipásztorok lábát mosták.

Úgy gondolja, hogy a tiltakozások más formában zajlottak volna, ha nem egy világjárvány közepén történnek?

Teljes mértékben így gondolom. Azt hiszem, nehéz lenne feltételezni, hogy a tiltakozó akciók akárcsak megközelítették volna ezt a mértéket, ha nem a pandémia különleges körülményei – a betegségtől való félelem, a lezárások, a hetekig az otthonuk csapdájába zárt városiak felgyülemlett frusztrációi – között törnek ki. Fel kell ismernünk, hogy világjárvány alatt nem teljesen ésszerű tömegtüntetéseket rendezni a rasszizmus és a rendőri brutalitás ellen. Az akkori tudományos álláspont szerint sem volt éppen körültekintő dolog a légúti betegség gyors terjedésekor.

Történészként izgalmasnak találom mindezt, mivel a korábbi pandémiák visszhangját érzékelhetjük a lázas közhangulatban. San Franciscóban maszkviselés elleni tüntetések zajlottak az 1918–1919-es spanyolnátha-járvány alatt, s bár az a világjárvány jóval több halálos áldozattal járó, súlyosabb katasztrófa volt, mégis hasonló aggodalmak szivárognak át ma a politikába. Van egy másik érdekes történelmi analógia is: az 1920-as amerikai elnökválasztások győztes jelöltje, Warren Harding sem másról, mint a normális élethez való visszatérésről beszélt. Neki ez bejött, ahogy Joe Bidennek is.

Könyvében is megkülönböztetett figyelmet fordít a kormányzásra. Úgy véli, hogy egyre rosszabb lett a katasztrófák kezelése?

Jó ideje látható, hogy a demokratikus világban akad némi deficit a kormányzati teljesítményben. A The Great Degeneration című, 2013-as című könyvemben amellett érveltem, hogy van egyfajta elfajulás a kormányzásban. Mérhetetlenül bürokratikussá, nagyon költségessé vált és hihetetlenül jó a rendeletgyártásban, aminek nagy része kontraproduktív. Az, hogy mért lett egyre diszfunkcionálisabb a kormányzat az elmúlt 20 évben, vitatott kérdés. Úgy tűnik, mintha az 1970-es évek óta egyre csak nőtt volna a mérete, ám csökkent a hatékonysága. Amikor beütött a járvány, az Egyesült Államok papíron a világ legfelkészültebb országa volt, és Nagy-Britannia is a legjobbak közé tartozott. Nagyon sok ember van, akinek a munkája éppen az, hogy felkészüljünk egy ilyen katasztrófára, és rengeteg szervezet gyártja a vonatkozó forgatókönyveket. Tajvan és Dél-Korea azonnal fel tudta futtatni a tesztelést és az elektronikus kontaktkutatást, szemben az említett országokkal. Sőt az első hónapokban inkább az volt a szavajárás az angolszász országokban, hogy „ez is csak egy influenza, nincs más dolgunk, minthogy elérjük a nyájimmunitást”. Majd 2020 márciusában kitört a pánik, amikor rájöttünk, hogy ha ezt tesszük, nagyon-nagyon sok ember hal meg.

Akad történelmi példa az igazán jó járványkezelésre?

Az 1957–1958-as influenzajárvány (amelyet az influenza A vírus H2N2 altípusa okozott, és Dél-Kínából származott) ugyan nem kínál tökéletes párhuzamot a koronavírus-világjárványra – más fajta légúti betegségről van szó, és az amerikai járvány messze nem volt olyan súlyos –, mégis tanulságos összevetni, miként reagált rá Eisenhower elnök adminisztrációja. Semmivel nem tudtak többet az elején arról, meddig fajulhatnak a dolgok, mint amennyit 2020 januárjában mi tudtunk a Covid-19-ről. Az egészségügyi szakemberek azt tanácsolták az elnöknek, hogy nincs értelme veszélyhelyzetet hirdetni vagy törekedni a vírus terjedésének megakadályozására, el kell fogadni a halálozások megnövekedését a vakcina kifejlesztéséig. Így is cselekedtek. Nem zártak le semmit, az Egyesült Államok kormánya által tavaly elköltött összegnek a töredékét fordították járványkezelési célra, és a gazdaság lényegében futott tovább. Volt egy enyhe recesszió, ennek azonban nincs köze a járványhoz, ami a gazdasági adatokban tulajdonképpen láthatatlan.

Mit mond ez nekünk? Igen, az amerikai kormány 2020-ban cselekedhetett volna úgy, mint a tajvani vagy a dél-koreai, ám a várakozások és az elfogadható kockázat jelentősen eltértek. Az 1950-es években az amerikai lakosság túl volt a gazdasági világválságon, a második világháborún és a koreai háborún. Sokkal nagyobb volt a társadalmi kohézió – olyannyira, hogy a járvány, amely nagyjából ugyanolyan arányban szedett áldozatot a Föld populációjából, mint eddig a koronavírus, jobbára feledésbe is merült.

Melyek azok a kulcstényezők, amelyek meghatározzák, hogy egy társadalom jól reagál-e a katasztrófára?

Jobb egyfajta általános paranoia, mint a speciális felkészültség, mivel jellemzőbb, hogy nem az a katasztrófa következik be, amelyet várunk. Ettől ironikus a történelem. Mostanában például a klímaváltozásra való felkészülés tölti be a horizontot, háttérbe szorítva más forgatókönyveket, erre megérkezik a koronavírus-járvány, amely egyébként a múltbéli pandémiákhoz viszonyítva mindössze közepesnek nevezhető. Egy sor olyan katasztrófa lehetséges, amely előbb válik esedékessé, mint a klímaváltozásé. Az elmúlt néhány évben egyre valószínűbb lett egy háború az Egyesült Államok és Kína között, amely nukleáris szintet érve el azonnali és halálos katasztrófát jelentene. Az Apokalipszisnek a Jelenések könyve szerint négy lovasa van, ám az a gyanúm, a katasztrófa-történetet áttekintve még többre lelünk, akik sokkal változatosabb formákban is előbukkanhatnak.

Úgy gondolom, a bürokrácia kultúrája alapos reformra szorul, s a kockázatkezelésben el kellene mozdulnunk a rövidlátást okozó, aprólékosan részletezett tervek felől.

Fontos az is, hogy reziliensek, rugalmasan ellenállók legyünk. Nem véletlen, hogy az a három állam – Tajvan, Dél-Korea és Izrael –, amelyik általában véve jól kezelte a krízist, sok okból kifolyólag paranoid, fenyegetik őket a szomszédaik, s nem tudják, milyen formát ölt majd a fenyegetés, ezért is cselekedtek gyorsan akkor, amikor más országok még a 36 oldalas pandémiás készültségi tervüket lapozgatták.

Hogyan változtassunk a katasztrófákkal kapcsolatos nézőpontunkon?

Lenyűgöz az az elképzelés, hogy mértékétől függetlenül minden katasztrófa ugyanolyan. Az 1986-os Challenger-katasztrófa mögött a régi katasztrófák állandóan ismétlődő vonása húzódott meg: a probléma nem a legfelsőbb szinteken, hanem a NASA középmenedzsmentjében rejlett. A mérnökök tisztában voltak azzal, hogy 1 százalékos valószínűséggel szivároghat az üzemanyag, a bürokraták azonban úgy döntöttek, hogy ez a valószínűség 1:100 000 arányú, ugyanis nem akarták leállítani a programot.

A katasztrófák hátországában mindig van egy homályba burkolódzó alak a 3. emeleti irodában, akinek a nevére senki nem emlékszik, de félreviszi a dolgokat. Bármilyen katasztrófáról beszélünk – legyen az világjárvány vagy egy hajó elsüllyedése –, érdemes felismerni, hogy igen gyakran valahol középen keletkezik a hiba. A bürokratikus középvezetés csődjének vezérmotívuma minden korban megfigyelhető. A katasztrófákat nem tudjuk megelőzni, de tanulnunk kell a hierarchikusan felépített bürokráciák diszfunkcionális jellegéből, hiszen amíg nem áll rendelkezésünkre valami fürgébb, a változó körülményekre jobban reagáló és a bemenő információkra nyitottabb rendszer, nem fogjuk tudni hatékonyabban kezelni azokat, mint a koronavírus-járványt.

A Niall Ferguson történésszel, a Harvardi és a Stanfordi Egyetem főmunkatársával, a pekingi Csinghua Egyetem vendégprofesszorával készült teljes interjú a szeptemberi BBC Historyban található.

The post Miért felkészületlen az emberiség a katasztrófákra? first appeared on 24.hu.

A külföldi kamionsofőrök vízumszabályainak átmeneti enyhítését tervezi a brit kormány, miután a sofőrhiány már a lakossági üzemanyagellátásban is fennakadásokat okoz – írja az MTI.

A szakmai szervezetek szerint a problémát – amely az elmúlt hetekben a kiskereskedelmi élelmiszerellátásban is hiányokhoz vezetett – elsősorban a brit EU-tagság megszűnése (brexit) után bevezetett bevándorlási és munkavállalási szigorítások okozzák.

A hétvégére országszerte számos helyen hosszú autósorok alakultak ki a benzinkutaknál, miután több nagy forgalmazó bejelentette, hogy kénytelen töltőállomásokat bezárni, mert a sofőrhiány okozta logisztikai fennakadások miatt nem tudja teljes hálózatát folyamatosan ellátni üzemanyaggal.

A BP száz nagy-britanniai benzinkútját zárta be, és közölte, hogy hálózatának többi állomását is legfeljebb a kapacitások kilencven százalékáig tölti fel. Az Esso is bejelentette, hogy a Tesco áruházaknál működő kútjai közül néhányat bezárt az üzemanyagfuvarozási fennakadások miatt.

Az EG Group nevű, angliai székhelyű üzemanyagforgalmazó közölte, hogy nem zár be töltőállomásokat, de 30 fontra (12 600 forint) korlátozza az egy-egy tankolás során megvásárolható üzemanyag értékét. A jelenlegi nagy-britanniai üzemanyagárak mellett ez alkalmanként 20-23 liter üzemanyag megvásárlását teszi lehetővé.

A fuvarozói szakma érdekképviseleti szervezeteinek számításai szerint a brit áruszállítási szektorból legalább százezer kamionsofőr hiányzik, és ez okoz egyre érezhetőbb áruhiányt kiskereskedelmi szinten, mindenekelőtt az élelmiszer- és az üzemanyagellátásban. A szakmai szervezetek szerint ennek egyik oka az, hogy a brit EU-tagság megszűnése óta rengeteg uniós munkavállaló távozott Nagy-Britanniából.

A brit közúti áruszállítási szövetség (Road Haulage Association) legutóbbi becslése szerint csak január óta 30 ezer kamionsofőr hagyta el Nagy-Britanniát. A képviselet felmérést is készített tagvállalatai körében arról, hogy mi okozza a problémát, és a több mint hatszáz válaszadó cég csaknem 60 százaléka a brexitet nevezte meg a sofőrhiány elsődleges okaként.

A brit EU-tagság tavaly január 31-én szűnt meg. A brit kormány az ezután életbe lépett 11 havi átmeneti időszak lejártával, idén januártól új szabályozást honosított meg, amely főleg a szakképzettség és az angol nyelvtudás alapján pontozásos kritériumrendszert alkalmaz a külföldiek nagy-britanniai munkavállalási kérelmeinek elbírálásához, függetlenül attól, hogy a kérelmezők az EU-ból vagy máshonnan érkeznek. Előnyt jelent az is, ha a kérelmező hiányszakmának számító területeken tud állásokat betölteni, de a kamionsofőri foglalkozás eddig nem szerepelt ezek hivatalos listáján.

Egybehangzó szombati brit sajtóértesülések szerint azonban a brit kormány az egyre éleződő ellátási helyzet miatt egyelőre ötezer uniós teherautósofőr soron kívüli nagy-britanniai munkavállalásának engedélyezéséről döntött, legfeljebb hat hónapra.

A közlekedési minisztérium emellett több tízezer nyugdíjas kamionsofőrt levélben kért fel arra, hogy álljanak ismét munkába. A döntés előzményeként a szakmai szervezetek egymás után figyelmeztették a kormányt arra, hogy a sofőrhiány miatt összeomolhat a karácsony előtti időszakban a lakossági ellátás.

The post Enyhítheti a külföldi kamionsofőrök vízumszabályait a brit kormány first appeared on 24.hu.

A DK támogatását a mai napon megvonjuk Tóth Csabától, aki ezután már nem hivatkozhat a DK-ra, mint támogató szervezetre,

írta szombat délutáni közleményében a Demokratikus Koalíció. A párt pár órával korábban közölte, hogy amennyiben Karácsony Gergely hivatalosan is kiáll a zuglói jelölt, Tóth Csaba mögül, akkor a DK is így fog tenni.

Karácsony a pénteki miniszterelnök-jelölti vitán határolódott el Tóth-tól, miután az korrupciós ügybe keveredett. A 444 vonatkozó cikke szerint szocialista képviselő bizalmasai 2012-ben Zalaegerszegen létrehoztak egy alapítványt, majd 2013-ban megvettek egy gyártelepet a XXII. kerületi Gyár utcában. A lap részletesen leír egy bonyolult üzleti konstrukciót, amelyben Tóth Csaba és több olyan személy cége is szerepet kap, akiket a szocialista képviselő bizalmi embereinek tartanak. Mint írják, többen közülük Zuglóban is fontos szerephez jutottak az elmúlt években.

A DK szombat délután azt írta, hogy mivel Karácsonytól hivatalos válasz nem érkezett, ezért a hallgatását beleegyezésnek veszik. Megjegyezték: korábban is igennel szavazott a Tóth Csaba elleni etikai vizsgálat megindítására, az pont Karácsony Gergely pártjának, a Párbeszéd ellenszavazata miatt nem indulhatott el.

The post A DK sem támogatja tovább Tóth Csabát first appeared on 24.hu.

Sokan csak státuszszimbólumként tartanak hajót a Balatonon, és ha nagy ritkán kimerészkednek a kikötőből, a profik aggódnak, nehogy kárt tegyenek a többi hajóban – többek között erről mesélt Király Zsolt, aki ugyanazzal a vitorlással megnyerte mind a négy nagy európai tókerülő versenyt.

The post Zsír új hajók sorakoznak a balatoni kikötőben, de mindenki retteg, amikor az újgazdag tulaj ki akar vitorlázni first appeared on 24.hu.

Az utóbbi napokban megjelent információk ismeretében az LMP, a párt országos elnökségének döntése értelmében a továbbiakban nem támogatja, nem segíti az ózdi Farkas Péter Barnabást – áll az LMP szombati közleményében.

Ahogyan korábban beszámoltunk róla, Ózd alpolgármesteréről egy olyan kép került elő, amelyen karlendítő mozdulatra hasonlító pózban látható. Farkas 2018-ban Ózd lengyel testvérvárosában, Chorzówban járt, és felkereste a szomszédos Katowice város történeti múzeumát is. Épp egy illusztrációként elhelyezett épületrész előtt állt meg, amin zsidóellenes feliratok voltak, amikor az a fotó készült, amin náci karlendítésre emlékeztető mozdulatot mutat be. Farkas Péter Barnabás elismerte, hogy a képen ő látható, de állítása szerint nem karlendít, hanem integet.

Két napja a Momentum és az MSZP közölte: nem támogatják Farkas Péter Barnabást. A Momentum közleményében úgy fogalmazott: „A Momentum az antiszemitizmus semmilyen formáját nem tolerálja, így nem tudunk olyan személlyel értékközösséget vállalni, aki ilyen jelképeket használ. A Momentum elhatárolódik Farkas Péter Barnabástól és az ellenzéki előválasztáson nem támogatja a továbbiakban a kampányát.”

Az MSZP pedig azt követelte, hogy az alpolgármester végleg vonuljon ki a közéletből. Az LMP abban bízik, hogy „a választók bölcs döntéseket hoznak és az egyéni választókerületben a legesélyesebb, a Fidesz legyőzésére a legalkalmasabb, legelhivatottabb jelölteket fogják megválasztani az előválasztás szeptember 28-áig tartó első fordulójának során.”

The post Az LMP sem támogatja tovább a Jobbik karlendítős jelöltjét Ózdon first appeared on 24.hu.

A zebrán áthaladók közé hajtott egy autó a szentpétervári Nyevszkij proszpekten szeptember 24-én 23:20 körül. Az alábbi videón látható, hogy két sávban a közeledő autók lelassítanak, majd megállnak, hogy a gyalogosok átkelhessenek,

ekkor előzi ki őket egy harmadik jármű, amely viszont óriási sebességgel, fékezés nélkül az emberek közé hajt, és a gázolás után sem áll meg.

Az Ötös csatorna tévé hírportálja szerint halálos áldozatot nem követelt a cserbenhagyásos gázolás, két embert (egy 25 és egy 22 éves nőt) kórházba kellett szállítani, egyikük életveszélyes, másikuk közepesen súlyos állapotban van. A BMW 22 éves sofőrjét azóta letartóztatták.

The post Videón, ahogy zebrán átkelők közé hajt egy autó Szentpéterváron first appeared on 24.hu.

Nicholas Yung az 1870-es évek végéig úgy érezhette, hogy az amerikai álmot éli. Német bevándorlóként érkezett az Egyesült Államokba 1848-ban, majd San Franciscóban telepedett le, ahol temetkezési vállalkozóként tisztes megélhetésre tett szert. Feleségével 1855-ben vásároltak egy telket a California Street Hill tetején, amelyre egy csinos kis házat építettek. A városnak ez a magasan fekvő része ekkoriban igencsak kiesőnek számított, a meredek hegyoldalon nem volt egyszerű felkaptatni, Yungékat viszont kárpótolta a kilátás: északra a Golden Gate szorost, keletre a San Francisco-öblöt, délre pedig az egyre nyüzsgőbb belvárost láthatták otthonukból.

Yungék úgy gondolhatták, itt békében fogják leélni életüket, ám nem számoltak Charles Crocker színre lépésével. Crocker egyike volt a vasútépítkezésekből meggazdagodott „vonatbáróknak”, akik olcsó kínai vendégmunkásoknak az országba szállításából és szemérmetlen kizsákmányolásából, illetve a csendes-óceáni partvidékre vezető tervezett vasútvonal nyomvonalára eső földek kétes módszerekkel történő felvásárlásából szereztek maguknak mesés vagyont.

Amikor egy másik „báró”, Leland Stanford (a róla elnevezett egyetem alapítója) 1876-ban arra a felismerésre jutott, hogy a California Hill ideális lakóhely lenne számára, ha a dombra sikló vezetne fel, Crockernek is megtetszett az ötlet. A dúsgazdag üzletemberek természetesen megoldották, hogy 1878-ra megépüljön a sikló, Stanford és egy harmadik vasútbáró, Mark Hopkins gyorsan fel is húztak maguknak a dombtetőn egy-egy hatalmas rezidenciát. Crocker sem akart lemaradni, sőt természetesen le is akarta pipálni vetélytársait azzal, hogy még fényűzőbb otthont építtet magának.

Egy probléma akadt csupán: a háztömb sarkában, amelyet megvásárolt, már ott állt Yung háza. Nem tudjuk pontosan, hogyan mérgesedett el a két férfi viszonya, ám annyi biztos, hogy Crocker ajánlatot tett Yung házának megvásárlására. Egyesek szerint ezt Yung először elfogadta, majd felismerve helyzeti előnyét, egyre magasabbra srófolta az árat – minden alkalommal, ha Crocker beadta a derekát.

A történet másik változata szerint Crocker 6 ezer dollárt ajánlott, Yung 12 ezret kért, mire a mágnás 9 ezret ajánlott, és itt megakadtak a tárgyalások. Az mindenesetre biztos, hogy Yung egy ponton kijelentette, semmi pénzért nem hajlandó megválni a házától, Crocker pedig, aki nem szokott hozzá, hogy a világ nem idomul akaratához, sűrű szitkozódás közepette esküdött meg arra, hogy Yung ezt még megkeserüli.

A több mint ezer négyzetméteres Crocker-palota mindenesetre megépült (sok szakértő egybehangzó véleménye szerint igazán párját ritkítóan borzalmas ízléssel), de a háztömb sarkában továbbra is ott éktelenkedett Yung háza. Crocker nem maradt adós a bosszúval, munkásaival

három oldalról egy nagyjából 12 méter magas kerítést húzatott fel Yung háza köré,

elzárva a kilátás, valamint a napfény jelentős részétől is a nyakas temetkezési vállalkozót. Yung ugyan próbált tiltakozni, pereskedni, de a fal maradt, viszont ez csak tovább növelte az elszántságát, úgyhogy a patthelyzet állandósult, Yung csak úgy tudta tiltakozását kifejezni, hogy egy a kerítésnél is magasabb póznára kalózzászlót tűzött ki.

A „bosszúkerítés”, ahogy a lapokban elnevezték, hamarosan látványossággá vált, majd politikai ügy is lett belőle. A frissen megalakult és a vadkapitalista mágnások ellenében a becsületes amerikai munkásemberek ügyét felkaroló Workingmen’s Party of California ugyanis egy tüntetést szervezett Crocker háza elé 1878-ban.

A fő követelésük az volt, hogy Crocker kínai munkásaival ne vegye el az amerikaiak munkáját, ám az egyik szónok a kerítés ellen is felszólalt, ami szerinte a szimbóluma volt annak, hogy a gazdagok azt hiszik, bármit megtehetnek a kisemberekkel. Azonban hiába fenyegetőzött a WPC azzal, hogy lerombolják a kerítést, ha Crocker nem teszi meg helyettük, az építmény végül a helyén maradt.

Yung és családja végül elköltözött a házból, de eladni továbbra sem voltak hajlandók, sőt amikor Yung 1880-ban meghalt, özvegye is kitartott férje döntése mellett. Crocker nyolc évvel később távozott az élők sorából, de örökösei sem tudták Rosina Yungot jobb belátásra bírni, csak az ő 1904-es halálával rendeződött végül a helyzet: Yungék négy lánya ismeretlen összegért eladta a földdarabot Crocker örököseinek.

Sokáig ők sem örülhettek győzelmüknek, ugyanis az 1906-os földrengés és tűzvész során az egész háztömb elpusztult. A Crocker-örökösök egy furcsa fordulattal az önzésről és rosszindulatról elhíresült telket jótékony célra ajánlották fel, és a két ház helyén egy episzkopális székesegyház, a Grace Cathedral (kiemelt képünkön) épült fel.

The post Kerítéssel állt bosszút a vasútbáró first appeared on 24.hu.

A kormányfő beszédében kiemelte: a magyar vidék feladata a magyar létezés természetes és egészséges állapotának biztosítása. Ideje végre rendezni Magyarország tartozását a vidékkel szemben, helyre kell állítani azt a méltóságot és azt az erőt, amelyet elvettek a magyar vidéktől – fogalmazott.

Hangsúlyozta: most „egyetemet is avatunk, adósságot is rendezünk”. “Micsoda dolog az, hogy csak most létesül önálló egyetem azon a helyen, amit a Bodrog parti Athénként is emlegettek egykor; szinte bűn, sőt egyenesen hiba, hogy eddig nem volt önálló egyetem abban a városban, ahol a magyar szellem oly régóta otthonra talált” – mondta.

The post Orbán: a magyar vidék feladata a magyar létezés természetes és egészséges állapotának biztosítása first appeared on 24.hu.