Friss
Friss |
Új edzőt keres az idei US Open brit győztese: Emma Raducanu bejelentette, nem dolgozik tovább a korábbi Davis Kupa-játékos Andrew Richardsonnal. Kapcsolódó „Remélem, a szüleidet elviszi a rák, te meg koronavírusos leszel” – gyűlölet árad a női teniszezőkre Reménytelennek tűnik a helyzet a női teniszben, ahol szinte mindenkit zaklatnak a trollok a közösségi médiában.A 18 éves játékos meglepte a világot azzal, hogy szettveszteség nélkül – 44 év után első brit női játékosként – megnyerte az év utolsó Grand Slam-tornáját. Hazatérése után Raducanu egy a szurkolóknak rendezett összejövetelen beszélt terveiről. Szükségem van valakire, aki rendelkezik WTA-tornákon szerzett tapasztalattal. Különösen most, mivel még nagyon új vagyok benne. Olyasvalaki kell, aki úgy irányít, hogy maga is átesett ezen – indokolta, hogy miért szakított eddigi trénerével. Kapcsolódó Háborús bűnössel mutatkozott, kínos helyzetbe került Djokovic Milan Jolovic részt vett a bosnyákok elleni srebrenicia népirtásban.„Soha nem is álmodtam a US Open megnyeréséről, és most a 22. helyen állok a világon, ami számomra igazi őrület” – tette hozzá. A brit teniszező az amerikai nyílt bajnokság döntőjében káprázatos játékkal nyert a hozzá hasonlóan bombameglepetésre finalista kanadai Leylah Fernandez ellen. Sikerével minden bizonnyal könnyen talál majd új edzőt, akár a legjobbak közül is. Eddigi trénere, a 47 éves Richardson tízéves kora óta edzette. Raducanu várhatóan a két hét múlva, Indian Wellsben sorra kerülő viadalon lép újra pályára. The post Váratlan lépésre szánta el magát a US Open tini győztese first appeared on 24.hu. |
Friss |
Öt ember vesztette életét péntek délután, amikor kamionba rohant egy Budapestről Szolnok felé közlekedő kisbusz Abony térségében. Lakatos Péter / MTIA Bors azt írja, hogy a kisbuszban három magyar, egy ukrán, illetve egy ukrán–magyar kettős állampolgárságú férfi utazott. A lapnak nyilatkozott az a kamionos, amibe hátulról belerohant kisbusz vezetője. Lakatos Péter / MTIMegálltam, mert megállt a forgalom. Egy perce álltam, amikor éreztem egy nagy ütést hátulról – mesélte a sofőr, hozzátéve,azonnal kiszállt és hátrament megnézni, hogy mi történt, de már semmit sem tehetett a kisbuszban ülőkért. Lakatos Péter / MTIA Pest Megyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja a tragédia körülményeit. The post Öt férfi halt meg Abonynál, megrázó fotók a tragédiáról first appeared on 24.hu. |
Friss |
Ráczné Földi Judit, a DK elnökségi tagja és székesfehérvári jelöltje aláírási joggal rendelkező képviselője egy Delaware állambeli offshore helyszínre bejegyzett vállalkozásnak, a Minos King Global Business LLC-nek, írja a Válasz Online. Ráczné július 26-án írta alá a feddhetetlenségi nyilatkozatot, ami alapfeltétele az előválasztáson való indulásnak. Ebben a jelöltek azt is kijelentik, hogy nincs a birtokukban offshore-cég. Ugyanezen a napon szállt ki a Minos King Global Business LLC az Alba Autómosó Kft.-ből, aminek az előválasztáshoz leadott életrajza szerint Ráczné az ügyvezetője. Vagyis a hatályos magyar cégjegyzékből ezáltal eltűnt a Ráczné által hagyott offshore-nyom; csakhogy a hivatalos szlovák nyilvántartásban máig őt szerepeltetik a Közép-Európában aktív adóparadicsomi vállalkozás képviselőjeként – írja a Válasz Online. A Telexnek Ráczné azt mondta, hogy nincs és nem is volt offshore tulajdona. Szerinte semmi köze a megnevezett céghez, semmilyen pozíciót nem tölt be benne, nem tudja, hogy került a neve a szlovák cégnyilvántartásba. Szerinte ez csak lejáratás, és fel akarja jelenteni a Válasz Online-t. Erre válaszként a Válasz kirakta a dokumentumot is, ami bizonyítja, amit állítanak. The post Offshore-cég képviselőjeként szerepel egy nyilvántartásban a DK egyik jelöltje, pedig aláírta, hogy nincs offshore-cége first appeared on 24.hu. |
Friss |
A zsidónegyedként is emlegetett Belső-Erzsébetváros utcáin ma is kézzelfogható a történelem, a Hunvald-ügy részét képező ingatlaneladások, illetve az utóbbi húsz év történései azonban alaposan átrajzolták a terület képét: értékes házak tűntek el, átadva a helyüket valami újnak, vagy épp kerültek szinte menthetetlen állapotba. Ez a sors jutott a Dohány utcai Zsinagóga melletti Dohány utca 10., illetve a Síp utca 8. és 10. számú házak alkotta hármasnak is, amiket közel húsz évvel ezelőtt a magyar zsidóság egy fontos vezetője, a Mazsihisz (1999–2003), és a BZSH (2012–2014) elnöki székét is elfoglaló, harmincegy éve a Frankel Leó úti zsinagóga elnökeként is aktív Tordai Péter vásárolt meg, majd – műemléki védettségük ellenére – jórészt lebontatta azokat, hogy egy 33 millió eurós (akkori árfolyamon 8,6 milliárd forintos) projekt keretében luxuslakásoknak, illetve egy passzázsnak adják át a helyüket. A projektet végül az éppen kitört világválság állította meg, a kár ettől azonban semmivel sem lett kisebb, hiszen Belső-Erzsébetváros századfordulós épületállományának pótolhatatlan részei vesztek oda, maradványaik pedig méltatlan állapotba kerültek. Az azóta eltelt idő jó részében parkoló működött a Dohány utcai kapu mögött, a helyzet nemrégiben azonban megváltozott: a romos homlokzatok mögött rövidesen egy négy pinceszintet rejtő, 291 szobás luxusszálloda, illetve egy wellness-központ születik. A tervek bármelyik pillanatban elindulhatnak a megvalósulás felé, így legfőbb ideje összefoglalni a terület történetét, bemutatni a jövőbeli épület ismert részleteit, illetve a háttérben lévő kusza befektetői hátteret. A forradalom tanújaSokan úgy gondolhatják, hogy a környék képét uraló, 1854–1859 közt megszületett nagyzsinagóga a környék legidősebb, ma is álló épülete, pedig ez nem igaz, hiszen a szomszédban álló épület első tégláit egy teljes évtizeddel korábban, 1844-ben illesztették a helyére. Az ennek otthont adó, hosszú, a Dohány utcát a Síp utcával összekötő telket a nagyzsinagóga építési bizottságában ülő bornagykereskedő, Kassowitz Hirsch Jakab kitűnő érzékkel már 1836-ban megvásárolta, de csak négy évvel később, a zsidók ingatlanbirtoklását lehetővé tévő törvény megszületésével tudta a nevére íratni. A kereskedő előbb a Dohány utca felé néző házat építtette fel: az 1844–1845-ben, kora egyik legfontosabb építésze, Hild József tervei alapján két emelettel létrejött, majd 1870-ben Hild Károly munkája nyomán újabb szinttel megfejelt ház az 1848–49-es forradalom és szabadságharc mellett a vészkorszak, Budapest 1944–1945-ös ostroma, illetve az 1956-os forradalom tanújaként a XIX. és XX. század minden fontos pillanatát túlélte, bár teljes lebontását csak a szerencsének köszönhetően kerülte el. Palágyi Barbara / 24.hu A Dohány utca 10. bedeszkázott autóbehajtója 2021. szeptember 5-én – néhány hónappal ezelőtt még itt lehetett behajtani a lebontott épületrészek helyén kialakított parkolóba.A szomszédos telkeken 1910–1913 között sajtóbirodalma és könyvkiadója új központját felépítő Tolnai Simon (1868–1944) száztíz évvel ezelőtt ugyanis nem csak szemet vetett a később világhírűvé vált Lóránt Istvánnak (Stefan Lorant, 1901–1998), illetve korábban Róth Miksa legelső önálló műhelyének (1885–1891) is otthont adó házra, de ugyanezen év nyarán meg is vásárolta azt. Legfőbb célja az volt, hogy testközelből figyelhesse a tőle néhány lépésnyire zajló építési munkálatokat, de abban is reménykedett, hogy az üzlet szárnyalásának köszönhetően rövidesen lebonthatja a házat, hogy a helyén a nyomda újabb termei vagy épp újságíróktól hangos szerkesztőségi terek jöjjenek létre. Másfél évtizeddel később végül eljött az idő: a Corvin Áruház arcáért is felelő Reiss Zoltán látványtervei először a Tolnai Világlapjában (1928. ápr. 4.) tűntek fel, az amerikai felhőkarcolók ihlette ötletet azonban a rövidesen Magyarországon is mély nyomot hagyó nagy gazdasági világválság örökre lesöpörte a tervasztalról, így a lakóház állva maradt. Tolnai Világlapja, 1928. április 4. / Arcanum Digitális TudománytárA kommunista hatalomátvétel után már műemléki védettséget élvező ház állapota azonban a rendszerváltás óta eltelt harminc évben sokat romlott – jórészt a kétezres évek dereka óta történtek következtében. Ugyanez a sors jutott a száznegyven méter hosszú, nyüzsgő boltjaival a pesti átjáróházak kitűnő példájává váló telek túlsó végén lévő, kétemeletes, Síp utcai lakóházaknak is. A 10. számú épület a zsinagóga egyik építésvezetője, a később Ybl Miklós munkáinak megszületésében kulcsszerepet vállaló – sőt, a pesti építő céh első zsidó tagjává választott – Wechselmann Ignác tervei szerint 1866-ban épült, szomszédja pedig épp huszonöt évvel később, 1891-ben jelent meg a szűk utca páros oldalán (ép. Kreuczer Károly), az azóta eltelt időben pedig csendesen üldögéltek a szűk utca mentén, bár előbbi rövidesen nyújtózni kezdett a telekbelső felé. A lényegen mindez persze nem változtatott, így a kétezres évek közepén jórészt még mindketten a századfordulós képüket mutatták. A gettó vágta őket kettéA Dohány és a Síp utcák közti átjárási lehetőség, illetve a zsinagóga udvara felé nyíló kapu 1944 végig létezett, a telket akkor egy fallal kettévágták: a Síp utcai épületek a gettó részévé váltak, a Dohány utcai azonban annak határán kívülre esett. Többek közt épp ennek, illetve iparművészeti és képzőművészeti részleteinek, valamint utcaképi megjelenésének volt köszönhető, hogy a házak 2005-ben műemlékké váltak. Ez elvileg felülírhatta volna az erzsébetvárosi önkormányzat által ekkorra már kiadott építési engedélyt, de a döntést az akkor még létező Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) is jóváhagyta, így minden akadály elhárult a belső szárnyak lebontásával járó, az utcaképet viszont változatlanul hagyó munkák elől. Palágyi Barbara / 24.hu A Síp utca 8. és 10. számú épülete 2021. szeptember 5-én. Az új Gozsdutól a passzázsos luxusszállodáigA Herzl Passage néven emlegetett terv részeként a Síp utcai házakat három emelettel bővítették volna, a terület kiürített részeire pedig hét-, illetve nyolcemeletes – a zsinagóga távlati képét megzavaró –, négy földalatti szintet rejtő luxuslakóházakat álmodtak meg. Az ekkorra megújult Gozsdu udvarhoz hasonlóan a két utca közt átkelést biztosító passzázs fogadta volna a betérőket, ahol a zsidó valláshoz kötődő tárgyakat árusító boltok, illetve kávézók kaptak volna helyet, sőt, a Síp utcai ház udvara és a zsinagóga melletti temető közé üvegfalat, a Dohány utcai ház és a zsinagóga udvara közé pedig kaput terveztek, amely […] a templomból távozó turistákat vezetné tovább a passzázson át a régi zsidónegyedbe. – derült ki egy 2008 februárjában kiadott sajtóközleményből. Farkas Norbert / 24.hu A Nagyzsinagóga bővítéseként született Hősök Temploma, illetve annak udvara mögött ma még a Dohány utca 16. kopott, megsárgult épületszárnya látható – ezt két év múlva már a hotel takarhatja el az utcán sétálók szeme elől.A budapesti Korényi és Társai Építésziroda, illetve a spanyol DNA közös munkájaként született, a Gresham-palotában bemutatott terveket rehabilitációs mintaprojektként tálalták a sajtónak, a valóság azonban ettől igen távol állt, hiszen a száznégy, 60–190 négyzetméteres lakás nem azoknak az ingatlanfejlesztőknek mutatott volna példaképet, akik – a HG 2008-as, mára eltűnt cikkét idézve „eddig még nem tanulták meg becsülni a történeti értékeket hordozó belváros páratlan emlékeit” –, hanem éppen ugyanazt az utat próbálta meg bejárni, mint a környék számos terve: az utca felé mutatott arc legalább részleges megtartása után, a járókelők számára nem feltűnő módon valami teljesen újat akart létrehozni, mégpedig kellően magas áron: a Herzl Passage négyzetméterárai ugyanis 4200 euróról, azaz akkori árfolyamon 1,1 millió forintról indultak volna. A tervek mögött álló befektető mindemellett arra is felhívta a figyelmet, hogy a projekt iránti elköteleződése jeleként a maximálisnál 6400 négyzetméterrel kisebb területet épít be, hiszen csak így jöhet létre a három ház és a zsinagóga közti terek oázisa, jelezve, hogy a helyzet akár sokkal rosszabb is lehetett volna, ha kihasználják a rendelkezésre álló határokat. Más kérdés persze, hogy annak a tervnek jó eséllyel sem az örökségvédelem, sem a hatóságok nem adtak volna zöld utat. A 2006 derekán elindult bontások után a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal – reagálva az erzsébetvárosi zsidó örökség védelmén dolgozó ÓVÁS! Egyesület kifogásaira – arról beszélt, hogy a két ház főhomlokzatának, illetve főlépcsőházának túlélése valójában siker, még annak ellenére is, hogy a területen álló épületek jó része örökre elveszett. A hivatal a döntés után kinevezett elnöke, Mezős Tamás az Indexnek arról beszélt: egyáltalán nem ért egyet az utcafront háromszintes megemelésével, közbelépni azonban már késő. A projekt mögött álló Tordai és Társai Kft. szerint „a műemlékvédelem és a korszerűség ötvözetéből születő,” felsőkategóriás lakások építése 2008. márciusában, 30–40 százaléknyi saját forrásból, illetve a KDB Bank hiteléből indult el, az átadást pedig előbb 2009. március 15-re ígérték. Ez a határidő előbb az év végére csúszott, majd végleg leálltak a munkagépek – mindezt azonban nem a műemlékvédők vagy a Mazsihisz élén Tordait váltó Feldmájer Péter heves tiltakozása, hanem egy nem várt változás intézte el: a gazdasági világválság. Ami nem tilos, az szabadErzsébetváros 2002–2006 közti polgármestere, az ebben az időszakban történt zűrös ingatlaneladási ügyek miatt ismertté vált Hunvald György 2006 nyarán levetette a Fővárosi Közgyűlés napirendjéről a régi pesti zsidónegyedre vonatkozó változtatási tilalom kérdését, így a munkák előtt az engedélykéréskor nem állt valódi akadály. A városszövet megváltoztatása mellett a járdákra parkoló autókkal teli, szűk Síp utcát még élhetetlenebbé tévő tervekről a legtöbben talán azt hitték, hogy örökre a süllyesztőbe kerültek, hiszen a Dohány utca felől elérhető udvar egészen néhány hónappal ezelőttig fizetős parkolóként működött. A bejáratot azonban most már OSB-lapok torlaszolják el, hiszen a tervek némi átrajzolás, illetve funkcióváltás után 2021. június 7-én jogerős építési engedélyt kaptak, így jelenleg úgy tűnik, hogy a területen rövidesen egy négy földalatti szinttel rendelkező, 291 szobás luxushotel épül, a falak közti könnyű mozgást pedig tizenkét személy-, illetve teherlift segíti majd. A munkálatok során a terület Dohány utca felé mutatott képe változatlan marad – a kormányhivatal vonatkozó határozatában foglaltak szerint a Tordai és Társai Kft. ugyanis teljesen helyreállítja a kritikus állapotban lévő, mostanra több helyen már leszakadt födémmel rendelkező épületet: a Kádár-korban született tetőszerkezetet újra cserélik, megmentik a megmaradt vaskorlátokat, az utcai és udvari homlokzatok, illetve a földszinti üzletportálok pedig az eredetivel megegyező fakeretes nyílászárókat kapnak. A Síp utcai oldalon egy fokkal már bonyolultabb a helyzet, köszönhetően az elmúlt tizenöt év történéseinek. A házak teljes tetőszerkezete, illetve a függőfolyosós udvari szárnyépületek 2007-es eltűnése óta az öntöttvas korlátoknak, illetve a földszinti bejárati szakasz terrazzo burkolatainak is jórészt nyoma veszett (a 8. számú házban nyoma sincs, szomszédjában pedig már csak foltokban látszik), megmaradt azonban a tardosi vörös mészkőből készült lépcső, amit a kapualjjal, illetve az utcai homlokzattal együtt felújítanak, és a fa ablakkeretek is visszatérnek majd. Az új terv egyértelműen jobb a réginél, hiszen a Síp utcai házak tetején csak egy új szint, illetve tetőtérbeépítés jelenik meg. A Budapesti Városépítészeti és Építészeti Tervtanács 2020-ban kiadott véleményében emellett arra is rámutatott, hogy a tűzfalak mindegyikének épületszárnyakkal való takarása a tervek pozitív hozadéka, a VII. kerület polgármestere pedig arról beszélt, hogy a Síp utcai épületeknek most már legalább nem csak a homlokzatát akarják megtartani, az új – üvegburkolatú – rész szépen elválik a régitől, sőt, a beépítés a környezet sűrű beépítéséhez képest szinte szellősnek mondható. Utóbbi állítás önmagában véve igaz, a befektető azonban nem a környező beépítések tisztelete miatt döntött így, hiszen a tervezők egyszerűen csak a kötelezően betartandó határokat töltötték ki: a tervek alig lépik túl (26 százalék) az előírt minimális zöldterületi arányt (25 százalék), a telket a maximumnál (80 százalék) egy hajszálnyival kevésbé (79,9 százalék) kívánják beépíteni, a belső, hat- vagy hétszintes épületek legmagasabb pontját pedig épp a határértékig (28,5 méterig) nyújtják, így az jóval a Dohány utcai (19,9 m), vagy az egy szinttel emelt Síp utcai (18,71 m, jócskán a 21,71 méteres határ alatt maradva) épületek fölé magasodik majd, de bőven elmarad majd a Zsinagóga 43,6 méter magas tornyaitól. ÉTDRA szomszédos házakban élő olvasóink jelzései szerint a munkák egyelőre még nem indultak el, a lakók azonban attól tartanak, hogy a mélygarázs alapozása, illetve az építési munkák a környező épületek pincéjében is nem várt változásokat hoznak majd. A félelmet a kétezres években szerzett tapasztalatok is erősítik bennük, hiszen egy, az ÓVÁS! által szervezett 2008-as beszélgetésen Feldmájer kijelentette: A Síp utcai ház bontásánál a Zsidó Múzeum falán repedések keletkeztek, a KÖH azonban nem lépett az ügyben. Ha egy ilyen, viszonylag csekély beavatkozással járó építkezés ekkora rezgéseket keltett, mi fog történni, mikor egy 4–6 emelet mély gödröt ásnak ugyanitt? A 24.hu információi szerint a bontási folyamatban a Síp utca 6. számú házának tűzfala is sérült, a lakók azonban azóta sem kaptak semmiféle kártérítést, bár a Tordai és Társai Kft. nemrégiben egy ajánlattal állt a lakóközösség elé: jelezte, hogy 150 ezer forintos négyzetméteráron megvásárolná a ház tetőszintjének egy száznyolcvan négyzetméteres darabját, a vételárat azonban a homlokzat felújításával szeretné kiegyenlíteni.A lakóknak erről természetesen szavazniuk kell, és csak abban az esetben adhatnak zöld utat az ajánlatnak, ha azt a lakógyűlésen jelenlévők közül mindenki támogatja. Forrásaink szerint ez nem fog megtörténni, így a kétezres években egyszer már megígért felújítás lehetőségétől is eleshetnek. Google Earth A terület képének változása az elmúlt két évtizedben – a legkorábbi felvételen jól látszanak a 2006-ban bontani kezdett szárnyak, majd az üresen hagyott terület, a lebetonozott autóparkoló, illetve a mostanra kiürített telekbelső.Egy dolog azonban biztos: a leendő hotelbe érkezők nem a forgalmat többé-kevésbé kezelni tudó Dohány utcán, hanem a most járdán parkoló autókkal teli, szűk Síp utcán érhetik majd el a mélygarázst, ami tovább nehezítheti a lakók mindennapjait. Minderre az érkező buszok is rátesznek majd egy lapáttal, hiszen a projekt miatt nem csak a zsinagóga előtti buszparkolót tervezik meghosszabbítani, de a Síp utcában is két új megállóhelyet alakítanak ki. Magyar szál, spanyol szálA Dohány utcai oldalon 1996-ban 58 százalékos résztulajdonosként feltűnt Tordai és Társai Kft. 2002-re, a névadó Tordai Péter Mazsihisz-elnökségének idején szerezte meg mindhárom épületet, köszönhetően annak, hogy – a Hvg.hu-nak tett állítása szerint „valamilyen pályázaton” – opciós vételi jogot szerzett a Síp utcai házakra. Az első terveket a napvilágra kerülésük után ellenző új Mazsihisz-vezető, Feldmájer Péter 2008-ban a HVG-nek arról beszélt: a szervezet akkori ügyvezető igazgatójával, Zoltai Gusztávval hosszú időn át próbálták meggyőzni Tordait, hogy csak olyan építkezést szabad megvalósítania, ami nem változtatja meg a környezetét, hiszen hogy nézne ki, hogy a Szent István-bazilika mellé építenének egy majdnem akkora épületet, mint maga a bazilika? Palágyi Barbara / 24.hu A Dohány utcai épület rég zárva lévő földszinti üzlethelyiségei.A vállalkozót jó eséllyel nem ezek a beszélgetések vették rá arra, hogy a bontási engedély megszerzése, illetve a házakban élőknek az önkormányzat általi kiköltöztetése után (ez a publikus adatok szerint 570 millió forintba került), 2007 májusában hirtelen kiszálljon a projektből: cége az alig egy hónappal korábban alapított Yanush Properties Ingatlanforgalmazó Kft. kezébe jutott, ami két évvel később már a Spanyol Ház Ingatlan Beruházási Kft.-vel együtt tartotta kézben azt. Két cég, egy tulajA Yanush mögött annak megszületésekor még két ciprusi offshore cég (Talmar Holdings, Miligon Holdings) állt, a Tordai és Társai felvásárlásakor azonban már a Spanyol Ház volt a gazdája, így nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy a családi vállalkozás tizenkét éven át ugyanabban a kézben maradt. A Spanyol Ház tulajdonviszonyai eközben viszont gyakran változtak: a 2004-ben még Hungarian Funeral Services Temetkezési Szolgáltató Kft. néven született vállalkozás csak fél évvel később vette fel végleges nevét, gazdái közt pedig azóta spanyol magánszemélyek mellett egy magyar nő, illetve féltucat cég is megfordult. Jelenleg a fantasztikus nevű, madridi székhelyű A Bat On The Roof S.L., illetve a Villalonga család négy tagja – egyikük korábban a Yanush vezetője, illetve a Tordai és Társai ügyvezetője is volt – áll mögötte. A Yanush 2020-ban megszűnt. A két, egyaránt spanyol hátterű cég végül tíz éven át gyakorolta a tulajdonosi jogköröket, mielőtt 2019-ben átadta volna azokat azt a Madridban bejegyzett, három spanyol magánszemélyhez kötődő Landailde S. L.-nek. A Tordaihoz már rég csak nevében kötődő Tordai és Társai ügyvezetői posztjára ezzel új ember került: a spanyol Kategora leányvállalataként létező Kategora Real Estate Kft.-ben is azonos pozíciót betöltő dr. Kondász Árpád Péter, akinek érkezésével a projekt hirtelen új erőre kapott. A több mint száz magyarországi ingatlant, illetve három budapesti apartmanszállodát menedzselő Kategora mögött a szintén többségi spanyol hátterű Corvin Plaza Apartments Kft. áll. Az általuk kezelt projektek közt pedig a Király utcai Central Passage mellett a Marina-projekthez tartozó Duna Terasz, illetve a Gozsdu Udvar tűnik fel, de saját ingatlanfejlesztéseket is véghez visznek: nevükhöz kötődik a Vörösmarty utcai V14 Lakópark, illetve a százhuszonöt lakásos angyalföldi Gömbház. A Kategora neve az olvasónk által hozzánk eljuttatott, a beruházás részleteit leíró dokumentumban is feltűnik, mégpedig a baszk üzletember, Jon Uriarte vezette befektetőcsoport, a Budapesten számos gondot okozó, Lime rollerekhez kötődő All Iron Group társaságában: OlvasónkA prezentáció szerint a négy- vagy ötcsillagos hotel építési munkálatai 2023 második felére érnek majd véget, azok azonban egyelőre még nem kezdődtek meg, így kérdés, hogy sikerül-e tartani a kitűzött időpontot. A jelenleg rendelkezésre álló látványtervek, az alaprajz, illetve a kormányhivatal által kiadott dokumentum szerint a munkálatok során igyekeznek majd a legtöbbet kihozni a rendelkezésre álló lehetőségekből, így a mostanra életveszélyessé vált épületek rövidesen első látásra korrektnek látszó felújítást kapnak, a környéken élők számára ez azonban nem jelent túl sok pozitívumot, hiszen cserébe meg kell majd küzdeniük a megnövekedett autó- és gyalogosforgalommal, illetve a zsinagóga udvara felől jövőre talán már jól látszó kortárs épületek látványával is. Felmerült kérdéseinket a Tordai és Társai cégadatbázisban megtalálható e-mail címére is elküldtük, választ azonban cikkünk megjelenéséig nem kaptunk. Az esetleges későbbi reakciókkal a cikket természetesen frissítjük, vagy új anyagban számolunk be a fejleményekről. The post Félig lebontott műemlékekből luxushotelt építenek a zsinagóga mellé first appeared on 24.hu. |
Friss |
Történet a padról, ami túl színes volt címmel osztott meg az MKKP mosonmagyaróvári szervezete egy posztot arról, hogy színesre festettek egy padot, amiért beléjük kötöttek. Szombat délután kutyapártos tettestársakkal a móvári vasútállomáson évek óta lepukkantan álló padot újítottunk fel. A pad közterületen állt, joggal gondoltuk, hogy az önkormányzat nem foglalkozik vele.
Közepesen leharcolt állapotban volt. A festés lekopva, a lécek mozogtak, a dűbeleknél szálkák álltak ki. Az öntöttvas lábakat megkezdte a rozsda. Simára csiszoltuk a fa részeket, a csavarokat megpróbáltuk meghúzni, a rozsdát lekapartuk. A lábakat kékre fújta a festő kolléga, a léceket eklektikusan 4 színűre festettük. Jól éreztük magunkat, azt gondoltuk hasznos dolgot csináltunk…
Miután végeztünk, megjelent egy helyi vállalkozó. Közölte, hogy ezt a padot ő állította ide réges- rég, azonnal fessük le barnára, mert »mi itt nem szeretjük a színeset« . Mondtam, hogy sajnálom, nem tudtam, hogy magántulajdon- mivel közterületen áll- de ha már így alakult, nem jobb így felújítva? Azt mondta nem maradhat így, »nem ülne rá senki, itt nincsenek buzik.«
A röhögést, és a dühöt elnyomva próbáltuk egy passzivista lánnyal meggyőzni, hogy EZ a szín nem AZ a szín, de hiába.
Abban egyeztünk meg, hogy hétfőn visszatérünk a dologra.
Átgondoljuk nyugodtan, ha végképp nem maradhat így, segítek az elszállításban, átfestésben, ha más nem stencilekkel fújunk rá vicces állatokat. Harmadnap hívtam a vállalkozót, de kiderült hogy a padot átfestették már.
Barnára. Még szerencse, hogy a barnáról nem jutottak eszébe a négerek vagy valami még durvább. – írják a posztban. The post A Kétfarkú színesre festett egy padot, átfestették, mert „nem ülne rá senki, itt nincsenek buzik" first appeared on 24.hu. |
Friss |
Mentőknek kellett kórházba szállítaniuk azt a tizenhat éves lányt, akit még szeptember 12-én a zebrán ütött el Várnai László, a CivilZugló önkormányzati képviselője, tudta meg a Blikk. A baleset, mint írják, az Erzsébet királyné útja és az Öv utca találkozásánál történt. A képviselő a Telex kérdésére elismerte, hogy érintett a balesetben. Azt mondta, hogy a zöldön hajtott át és balra kanyarodott, amikor a gyalogos, szintén a zöld lámpánál, átszaladt előtte. A kiérkező rendőrök szondát fújattak vele, ami egyértelműen megállapította, hogy nem fogyasztott alkoholt. A Blikk érdeklődésére a Budapest Rendőr-főkapitányság azt írta, a megjelölt helyen és időben egy gépkocsi ütött el egy gyalogosan közlekedő 16 éves gyereket a kijelölt gyalogátkelőhelyen. A baleset során személyi sérülés történt, a gyereket a mentők kórházba szállították. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya közúti baleset gondatlan okozása vétségének gyanúja miatt büntetőeljárás keretein belül vizsgálja a baleset körülményeit. The post Zebrán ütött el egy fiatal lányt Várnai László first appeared on 24.hu. |
Friss |
Harry herceg és felesége, Meghan Markle a minap egy harlemi iskolában jártak, hogy utóbbi az új gyerekkönyvéből olvasson fel kicsit a diákoknak. Tudniillik, The Bench címen jelent meg az alkotása még június elején. Kapcsolódó Meghan Markle frissen megjelent mesekönyvéből kétezer darabot eladományozott A könyvet Harry herceg és Archie inspirálták.A hercegné egy 7500 dolláros összértékű dizájnerruhát talált magának az alkalomra, ami forintban átszámolva 2,3 millió körüli összeget jelent. Markle egy közel 5900 dolláros Loro Piana márkájú kasmírkabátot és egy 1700 dolláros nadrágot viselt, ezekhez Manolo Blahnik-cipők dukáltak 700 dollárért. A rajta lévők ékszereket 300 ezer dollárra becsülik a szakértők. Gotham / GC Images / Getty Gotham / GC Images / GettyThe post Meghan Markle 2,3 milliós ruhában olvasott fel gyerekeknek új könyvéből first appeared on 24.hu. |
Friss |
The post Pár rövid értékelés: first appeared on 24.hu. |
Friss |
Annak a Wellis Zrt-nek a repülőjével utazott Budapestről Pozsonyba Szijjártó Péter külügyminiszter, amely nemrég hárommilliárd forint támogatást kapott a kormánytól – számolt be az RTL Híradó. Emlékezetes, hogy Szijjártó még hétfőn magánrepülővel utazott a Budapesttől alig kétszáz kilométerre, azaz autóval nagyjából két óra alatt elérhető szlovák fővárosba, hogy beszédet mondjon. Szijjártó Péter kevesebb, mint egy évvel ezelőtt jelentette be a Wellis Zrt milliárdos állami támogatását. Hadházy Ákos országgyűlési képviselő, aki kiderítette, milyen géppel is utazott Pozsonyba a külügyminiszter, azt mondta, a híradónak, egy demokráciában elképzelhetetlen lenne, hogy egy kormánytag ezután ezen a gépen utazzon. Egy olyan vállalkozónak adtak hárommilliárd adófizetői támogatást, aki korábban meg tudott vásárolni egy sugárhajtású luxusrepülőgépet, majd most Pozsonyba ezzel utazott a külügyminiszter – fogalmazott Hadházy Ákos A Híradó szerint egy nappal Szijjártó Pozsonyba érkezése előtt – azaz vasárnap – az egyik honvédség által vásárolt, de kormánytagok által előszeretettel használt Falcon repülőgép is Pozsonyban landolt. Szijjártó végül hétfőn este már ezzel a géppel utazott tovább New Yorkba. A hírműsor kérdést küldött a Külügyminisztériumnak, miért magánrepülőgépet vett igénybe a miniszter a pozsonyi utazásához, de választ nem kaptak. The post Milliárdos állami támogatást kapott a cég, amelynek repülőjével Szijjártó egészen Pozsonyig ment first appeared on 24.hu. |
Friss |
Dobrev arról beszél, hogy le kell bontani Orbán rendszerét, bátornak kell lenni. Ő elég bátor. Fekete-Győr András szerint azért csináljuk az előválasztást, hogy új arcokkal bontsuk le Orbán rendszerét, ha az elmúlt 12 év arcaival akarják leváltani, annak semmi értelme. „Ha elégedettek vagytok a korábbi arcokkal és korábbi megoldásokkal, akkor ne rám voksoljanak.” – zárta le. Jakab szerint ő a garanciája a valódi rendszerváltásnak. „Szavazzanak rám és bűn többé nem marad büntetlenül” – mondta. Karácsony szerint ide kell képzelni Orbán Viktort is, mert őt kell legyőzni. Márki-Zay Péter szerint a kijárat nem jobbra és nem balra van, hanem felfelé. Az elmúlt harminc évet kell leváltani, nem az elmúlt tíz évet. The post Az utolsó egy percek következnek, hamarosan vége, egy percet kapott mindenki egy záróbeszédre first appeared on 24.hu. |
Friss |
Jakab a migrációt nem támogatja, önálló határőrséget akar. Magyar kvótát is akar, hogy ne lehessen a magyar munkaerőt olcsó külföldivel kiváltani. Fekete-Győr András szerint, amennyiben „az Európa Tanács úgy dönt, hogy el kell osztani a menekülteket, akkor Magyarországnak ezt meg kell tennie”. Egyébként évek óta nincs is ehhez hasonló terv az EU-ban, az Európa Tanács pedig nem az EU szerve, reméljük, ez csak nyelvbotlás volt Európai Tanács helyett. Fekete-Győr szerint a cél az, hogy visszahozzák, akik elmennek. Márki-Zay szerint át kell nézni a letelepedési kötvényesek listáját és minden bűnözőt ki kell adni. Dobrev szerint nincs senki a jelöltek között, aki az illegális bevándorlást támogatná, vagy a Jancsikat Juliskává operálná. Karácsony szerint a magyar kormány kegyetlen, meg kell különböztetni a nehéz helyzetbe került embereket. The post Migráció, bevándorlás first appeared on 24.hu. |
Friss |
És nagyon nem is akartak erről részletesen beszélni. The post Paks II-t majdnem mindenki felmondaná. first appeared on 24.hu. |
Friss |
Egy celebgolfmeccsen lett rosszul Tom Felton brit színész, adott róla hírt a BBC péntek reggel. A Harry Potter-sorozatból ismert Felton egyszer csak összecsuklott a golfpályán, autóval vitték el a pályáról egy közeli kórházba. Kapcsolódó Tom Felton összeesett a golfpályán A színészt azonnal kórházba szállították.A színész állapotáról semmi új infó nem derült ki a nap folyamán, mígnem egy barátja, Derek Pitts az Instagram-sztorijai között írt arról, hogy Felton jól van, mielőbb felépülést kíván neki. The post Egyik barátja szerint jól van Tom Felton, aki golfozás közben esett össze first appeared on 24.hu. |
Friss |
Jakab szinte pattanva tolta ezt át az Orbán-kormányra, aki szerinte szándékosan tartja szegénységben a telepeken élőket. Jakab arról beszélt, hogy Miskolcon az iskolában, ahol tanított, ő volt elvileg a példakép, aki bemutatja, hogy ha eleget tanul az ember, akkor jól fog élni. Márki-Zay közben végigmérte Jakabot. Jakab azt mondta, nem sikerült ezt bemutatnia, mert akkor bűnözésből jobban lehetett élni, mint munkából, ezt szeretné megfordítani. Mohos Márton / 24.huDobrev szerint az iskolában veszítjük el a gyerekeket, mert nem fizetjük meg a pedagógusokat. Márki-Zay szerint az ő mozgalma az a párt, amely a legtöbb roma embert indítja az előválasztáson. Közben összevitatkozott saját magával azon, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalom párt-e, de arra jutott, hogy jelölő szervezet. The post Jakabot szembesítették azzal, hogy korábban azt mondta, igénytelen körülmények között élnek a romák first appeared on 24.hu. |
Friss |
Dobrev szerint nem az a baj, hogy van, hanem hogy kevesen tudják felvenni. Szerinte azoknak is segíteni kell, akik nem hitelképesek, ők is vehessék fel. Fekete-Győr szerint a Fidesz ránk erőltet egy családmodellt, és megfeledkezik félmillió egyedülálló szülőről. A gyed-maximumot a minimálbér duplájára emelné fel. Jakab Péter szerint a CSOK-ot a piac beárazza, állami bérlakásépítési program kell, évente tízezer bérlakással, amelyeket a piaci ár feléért adják. A CSOK egyébként maradna a tervei szerint, csak ellenőrizni kell, hogy ne árazza be a piac. Márki-Zay szerint a piac mindig beárazza, de szerinte is maradjon a CSOK. Jakab erre azt mondta, hogy a Jakab-kormányra Márki-Zay Péter polgármesterként is számíthat. Márki-Zay egyébként egyéniben is indul az előválasztáson. Karácsony szerint energiahatékonysági fejlesztések kellenek, felújításra kell támogatásokat adni és akkor a rezsiköltségek is csökkennének. The post Akarnak-e CSOK-ot a jelöltek? first appeared on 24.hu. |
Friss |
Bár lassan már az lesz a kirívó, ha egy SpaceX-küldetésre nem sütik rá a történelmi bélyeget, a legutóbbi missziójuk valóban az volt – több szempontból is. Azokban az időkben, amikor milliárdosok lövöldözik fel magukat az űrbe (vagy „csak” az űr határára), a SpaceX sem maradhatott le: náluk egy milliárdos toborzott három teljesen civil arcot, hogy vele együtt – aki pilótamúltja ellenére sosem részesült űrhajóskiképzésben – megvalósuljon az első orbitális űrutazás csupa civilekkel a fedélzeten. Mellécsaptak néhány további rekordot: Hayley Arceneaux személyében tiszteletét teszi a világűrben a legfiatalabb amerikai űrutas, az első ráktúlélő és egyben az első olyan ember, aki művégtaggal él. A küldetés különlegessége mellett azonban van egy másik fontos aspektusa is a történetnek: hogyan lépett be a Netflix is az űrbizniszbe? A sztori dokumentumformátumért ordít, a streaming-óriás jó érzékkel le is csapott rá. A Netflix azonban nemcsak egy sorozatot készített az előkészületekről: ahogyan ők jellemzik, ez egy „közel valós idejű” dokumentumsorozat, amely még az űrben is forgott. Szeptember elején jelent meg a szolgáltató kínálatában a Countdown: Inspiration4 Mission to Space első két része, amelyben a projektet megálmodó milliárdos és a három utas kiválasztását, háttértörténetét mutatják be. A következő két rész, amelyben a legénység felkészülését taglalják, a múlt héten jelent meg. Két nappal később jött a következő „epizód”, amely azonban már tényleg valós időben játszódott: szeptember 15-én a Netflix élőben közvetítette a YouTube-csatornáján az űrhajósok kilövését. A kamera itt sem állt le, és a Netflixnél vélhetően sok vágó fog túlórázni szeptember végéig, a befejező rész ugyanis szeptember 30-án kerül fel a szolgáltató oldalára, amelyben már benne lesz az oda- és a visszaút is, az űrben készített felvételek, valamint az interjúk, hogy így alakítsák teljes egészében dokumentált sorozattá a SpaceX legújabb misszióját alig két héttel azután, hogy az lezajlott. NetflixBár érthető kattintásvadász okokból Elon Musk arca került a bélyegképre, valójában a SpaceX-vezér nagyjából tíz mondatban zavarja le a kötelező szereplést, amelyben elsősorban tágabb megközelítésben beszél a küldetésről: szót ejt a multiplanetáris civilizáció jelentőségéről, és arra a kritikára is választ ad, hogy minek akarunk a Marsra menni, ha a Föld problémáit sem tudjuk megoldani. A reklámarc után klasszikus dokumentumfilmes keretek közt ismerjük meg a négy szerencsést: a már említett, 29 éves, ráktúlélő Arceneaux mellett
Kellően érzelmes, olykor hatásvadász módon ismerjük meg a négy életutat, a drámai tónust a Challenger, illetve Columbia űrsiklók tragédiáival fokozza a sorozat, hogy aztán rákanyarodjon az izgalmasabb témára: történetesen arra, hogyan készítenek fel négy civilt mindössze öt hónap alatt az űrutazásra. Itt persze nem árt megjegyezni – ahogyan azt a sorozat sem mulasztja el –, hogy az utazás alatt az űrhajóban teljesen automatizált rendszer működik, így egyiküknek sem kellett öt hónap alatt mérnöki diplomát szerezni, ennek ellenére alapszinten megismerkedtek mindannyian az űrhajó kezelésével. A Countdown: Inspiration4 Mission to Space nem kerülheti meg azt a kérdést, vajon ezzel a misszióval is csak beálltak a magukat pusztán úri passzióból fellövöldöző milliárdosok sorába. Az űrverseny terepe ugyanis az utóbbi évtizedben megváltozott: immár nem az a fontos, hogy Amerika vagy Oroszország juttat-e ide vagy oda embert, szondát, űrhajót, hanem már milliárdosok magáncégei igyekeznek egymást túlszárnyalni. És míg Musk SpaceX-ét egyelőre elég nehéz lekörözni, Jeff Bezos a Blue Originnel, Richard Branson a Virgin Galactic-kel próbálkozik. Musk és Bezos között el is fajult az űrcicaharc, amikor idén a NASA bejelentette: a Space X-et bízza meg az Artemis-program során használt leszállóegység megépítésével, a szintén pályázó Bezos beperelte az űrügynökséget azzal az indokkal, hogy a NASA az utolsó pillanatban változtatott a feltételeken, ezzel egyúttal veszélybe sodorta a missziót. Bezos ekkor érezte úgy, hogy már csak akkor villanthat nagyobbat Musknál, ha fellövi saját magát az űrbe. Ekkor egy másik milliárdos, Richard Branson köpött bele a levesébe, és kilenc nappal korábban ő is fellőtte magát. Ehhez képest a SpaceX sem késlekedett, két hónappal később tovább növelték az űrbe juttatott milliárdosok számát, ráadásul nagyobb csinnadrattával, mint a két rivális. NetflixA Inspiration4 finoman, de határozottan tisztázza, hogy ugyan Bezosék teljesítménye is szép, ők azért nagyobb dobásra készülnek. Míg Bezos a világűr határát jelentő, közel 100 kilométeres magasságban található Kármán-vonalat érte el, majd 11 ott töltött perc után visszatért, addig Branson még addig se repült fel. Az Inspiration4 ezzel szemben közel 585 kilométeres magasságot célzott meg – magasabbat, mint ahol a Nemzetközi Űrállomás van, sőt, ilyen távolságban ember utoljára 2009-ben járt, amikor a Hubble-űrtávcsövet javították. Az Inspiration4 űrhajósai ráadásul nem perceket, hanem három napot töltöttek az űrben, amely alatt többször is megkerülték a Földet. Ahogy Isaacman ügyvezetői irodájában ülve mesélt a projektről, nyilvánvalóan nem kerülhette meg az unatkozó milliárdos sztereotípiáját sem, a károgók száját egy nagyszabású jótékonysági eseménnyel igyekszik befogni: az űrutazás égi célja a határok kitolása és a lehetetlen megkísérlése, a földi pedig a memphisi St. Judes Gyermekkórház megsegítése, amely részére 200 millió dollárt gyűjtenek a misszióval. Kapcsolódó A világűr válhat a leggazdagabbak új játszóterévé Júliusban két vállalkozó is eljutott az űrbe, ami fordulópontot jelenthet az űrturizmus történetében.Az évadzárót meglehetősen nehéz spoilerek nélkül várni, hiszen hétfő hajnalban tele volt a világsajtó azzal, hogy sikerrel zárult a küldetés, a négy civil sikerrel landolt az Atlanti-óceán vizén. A Netflix vélhetően már gőzerővel készíti az interjúkat és vágja az anyagokat, hogy az űrutazást érintő paradigmaváltás újabb fontos mérföldkövét, az eddig legkomolyabb kereskedelmi űrutazás minden fontos mozzanatát bemutassák. A Countdown: Inspiration4 Mission to Space azonban nem csak az űrtechnológia háza táján fújdogáló új szeleket mutatja be, hanem pusztán a létével arra is rámutat, hogyan és merre tud még tovább nyomulni egy streaming-szolgáltató. A Netflix immár mindenhol ott van valós időben, és jogosan jelenthetik ki magukról: a határ a csillagos ég. Míg azonban maga a téma és a majdnem valós idejű dokumentáció izgalmas, dokumentumsorozatként meglepően átlagos a Countdown. A kelleténél kicsit jobban van átitatva egy kis amerikai melldöngetéssel és túlheroizált hatásvadászattal, ami főleg azok számára tűnhet feleslegesen giccsesnek, akik nem igazán érzik át, miért is sírják el magukat felnőtt emberek attól, hogy kilövik őket az űrbe. Ennek hiányában vagy épp ezt leküzdve viszont képes berántani az űrmániába a sorozat, még ha vélhetően nem is rohan tőle majd senki a SpaceX jegypénztárához, hogy azonnal megváltsa jegyét a következő űrjáratra. The post Elon Musk nemcsak a civileket, de a Netflixet is a világűrig repíti first appeared on 24.hu. |
Friss |
Dobrev belengetett egy gigantikus szociális átcsoportosítást, különösebb részletek nélkül. The post Vége a szünetnek, most Orbán javaslatáról vitatkoznak, ami a 13. havi nyugdíjat adná vissza first appeared on 24.hu. |
Friss |
The post A nap legfontosabb hírei – 2021.09.24. first appeared on 24.hu. |
Friss |
Most pedig szünet van épp. The post Mindenki nagyon felszabadultnak tűnt, hogy nem a melegekkel kapcsolatos politikáról, hanem egymás jelöltjeiről kell vitázni first appeared on 24.hu. |
Friss |
Mondta ki direktben Karácsony Gergely Fekete- Győr András direkt kérdésére. The post "Ha én zuglói állampolgár lennék, a mostani információk birtokában Hadházy Ákosra szavaznék" first appeared on 24.hu. |