A szüleim halálának délutánján éppen egy bolti lopással voltam elfoglalva Irene Klauson társaságában.

Anya és apa előző nap a szokásos nyári kempingezésükre indultak a Quake-tóhoz. Post nagyi jött át Billingsből, hogy vigyázzon rám, őt pedig nem sokat kellett győzködnöm, hogy engedje meg, hadd aludjon nálunk Irene.

– A rosszalkodáshoz túl meleg van, Cameron – jegyezte meg a nagyi, miután igent mondott. – De azért senki sem tiltja meg, hogy mi, lányok jól érezzük magunkat.

Vasárnap délelőttönként egy-egy regényből mutatunk részletet, jobbára kortárstól, remek szövegeket, történeteket. Ha tetszik, az oldal alján ott a kötet szerzője, címe, kiadója, irány a könyvesbolt vagy a könyvtár.

A Matiné eddigi termését itt találni.

Miles City napok óta több mint harmincfokos hőségben égett, pedig még csak június elején jártunk. Kelet-Montanában laktunk, de ilyen meleg még ott sem szokott lenni. Az a fajta forróság volt, amikor a feltámadó szél úgy fúj, mintha egy hatalmas szárítót kapcsoltak volna be a város fölött, amely felkavarja a port, letépi a nyárfákról a pihéket, ott lebegteti őket a tágas, kék ég alatt, aztán puha csomókba gyűjti a gyepen. Irene-nal nyári hónak hívtuk. Időnként belebámultunk a száraz ragyogásba, és megpróbáltuk a nyelvünkkel elkapni a pihéket.

A szobám a padláson volt a Wibaux Streeten álló házunkban, ferde gerendák és fura szögletek tagolták, és nyáron egyszerűen meg lehetett sülni benne. Volt egy koszos ablakventilátorom, de csak a hőséget meg a port fújta be egymást követő hullámokban, meg néha, kora reggel a frissen nyírt fű illatát.

Irene szüleinek nagy farmjuk volt Broadus környékén, ahol szarvasmarhákat tenyésztettek, és bár a világ végén laktak – ha az ember elhagyta az MT–59-et, már csak nyomvályús utakon mehetett tovább a szürke ürömcserjék és a tűző napon sistergő, ropogó rózsaszín homokkő dombok között –, Klausonéknál volt központi légkondicionáló. Ilyen jól ment a gazdálkodás Mr. Klausonnak. Ha Irene-nál aludtam, még az orrom hegye is kihűlt, mire felébredtem. A hűtő ajtajába szerelt jégkészítőjük is volt, úgyhogy bármikor szerezhettünk zúzott jeget a narancslével kevert gyömbéritalunkba. Folyton ilyen italokat kevertünk magunknak, és koktélnak neveztük őket.

Otthon úgy oldottam meg a légkondi hiányát, hogy a pólóinkat beraktam a mosdóba, és jéghideg vizet engedtem rájuk a csapból. Aztán kicsavartam őket. Aztán megint beáztattam, egészen addig, míg Irene-nal vacogni nem kezdtünk bennük, mintha egy új, jeges, nedves bőrréteg került volna ránk lefekvés előtt. Éjszaka a hálóingként használt pólók megszáradtak és megkeményedtek a melegtől meg a portól, mintha enyhén ki lettek volna keményítve, ahogy a nagyi szokta kikeményíteni apa inggallérjait.

Aznap reggel hétkor már harminc fok körül jártunk, a frufrunk a homlokunkra tapadt, az arcunk vörös volt, és belevésődtek a párna ráncai, szemünk sarkában szürke csipa ült. Post nagyi megengedte, hogy reggelire megegyük a maradék mogyoróvajas pitét, miközben ő pasziánszozott, és néha felemelte a tekintetét, hogy vastag szemüvegén át belepillantson a Perry Mason ismétlésébe, amely teljes hangerővel bömbölt a tévéből. Post nagyi szerette a krimiket. Nem sokkal tizenegy előtt elvitt minket a Scanlan-tóhoz a gesztenyebarna Chevy Bel Airjével. Én általában biciklivel jártam úszni, de Irene-nak nem volt bringája a városban. Lehúztuk az ablakokat, de a Bel Airt így is betöltötte az a fajta forróság, ami csak egy autóban tud megülni. Irene meg én vérre menő csatákat vívtunk, ha anyám vagy az ő anyja vezetett, de a Bel Airben csak ültünk a hátsó ülésen, és úgy tettünk, mintha mi lennénk a Grey Poupon mustár reklámjának szereplői, a nagyi meg, akinek makacsul fekete, frissen berakott haját alig láttuk az üléstámlától, a sofőrünk.

Az út nagyjából másfél percig tartott a Main Streeten (beleértve a stoptáblát és két közlekedési lámpát): elmentünk Kip kisboltja előtt, ahol akkora gombócokat adtak a dobozos Wilcoxin jégkrémből, hogy lelógtak a tölcsérről, aztán elmentünk az egymással szemben rézsút található ravatalozók mellett, áthajtottunk az aluljárón a vasúti vágányok alatt, el a bankok mellett, ahol nyalókát kaptunk, amikor a szüleink beváltották a fizetési utalványukat, a könyvtár mellett, a mozi mellett, a bárok mellett, egy park mellett – gondolom, minden kisváros tele van ilyen helyekkel, de ezek a mi helyeink voltak, és akkoriban jó érzés volt, hogy mindet ismerem.

– Ha végeztetek, nyomás haza – mondta a nagyi, miközben leállította a kocsit a vízimentők szobáját és az öltözőket rejtő betonépület mellett, amit mindenki fürdőháznak hívott. – Nem akarom, hogy a belvárosban csellengjetek. Felvágok egy görögdinnyét, és ebédre ehetünk sós kekszet cheddar sajttal.

Ránk dudált, és elhajtott a hobbibolt felé, ahol további fonalakat óhajtott venni nagyszabású horgolási terveihez. Jól emlékszem erre a dudálásra, erre a virgoncságra, ahogy ő mondta volna, mert utána jó ideig nem láttam ilyen jókedvűnek.

– A nagymamád őrült – jelentette ki Irene. Jól elnyújtotta az őrült szót, és az égre emelte nagy barna szemét.

– Hogy érted azt, hogy őrült? – kérdeztem, de nem hagytam, hogy válaszoljon. – Az bezzeg nem zavart, hogy pitét adott neked reggelire. Méghozzá két szeletet.

– Attól még nem normális – mondta Irene, és jó erősen megrántotta a vállamra vetett fürdőlepedő végét, ami nekivágódott a meztelen lábamnak, mielőtt a betonhoz csapódott volna.

– Két szeletet – ismételtem meg, és visszarántottam a törülközőt. Irene nevetett. – Repeta Rozi.

Irene tovább kuncogott, távolabb táncikált tőlem.

– Komplett őrült, nem normális, diliházban a helye.

Általában így mentek a dolgok köztünk Irene-nal. Vagy a legjobb barátnők voltunk, vagy esküdt ellenségek, a kettő között nem volt átmenet. Elsőtől hatodikig mi ketten voltunk a legjobb tanulók. Az országos edzettségi vizsgán ő volt jobb húzódzkodásban és távolugrásban, én viszont laposra vertem fekvőtámaszban, felülésben és ötvenyardos síkfutásban. Mindig ő nyerte a helyesírási versenyt. Mindig én nyertem a természettudományos seregszemlét.

Irene egyszer rávett, hogy mutassam meg, le merek-e ugrani a milwaukee-i vasútvonal régi hídjáról. Leugrottam, és bevertem a fejem egy autómotorba, ami belesüppedt a folyó iszapjába. Tizennégy öltés – méghozzá jó nagyok. Én rávettem, hogy mutassa meg, le meri-e fűrészelni az ELSŐBBSÉGADÁS KÖTELEZŐ táblát a Strevell Avenue-n. Ez volt az utolsó, fapóznához erősített közlekedési táblák egyike a városban. Lefűrészelte. Aztán nekem adta, mert a farmra nem tudta volna elvinni.

– A nagymamám csak öreg – mondtam, miközben a csuklómmal körözve úgy csapkodtam a törülközővel, mint egy lasszóval. Megpróbáltam szorosan összecsavarni, hogy ostorként használhassam, de Irene időben észrevette.

Hátraugrott, hogy elkerülje, és nekiütközött egy úszóleckéről jövő kissrácnak, akin még rajta volt az úszószemüveg. Ugrás közben majdnem leesett a papucsa. Előrecsúszott, és csak úgy lógott a lábujjairól.

– Bocs – mondta, de nem nézett se a csöpögő gyerekre, se az anyjára, a papucsa lerúgásával volt elfoglalva, nehogy elérjem a törülközővel.

– Lányok, jobban kéne vigyáznotok az ilyen kisgyerekekre – mondta az anyuka nekem, mert én voltam közelebb hozzá, egy törülközőből font ostort lóbáltam, meg mert mindig nekem jutott a fejmosás, ha Irene-nal voltam. Aztán úgy ragadta meg a fiú kezét, mintha legalábbis súlyosan megsebesült volna. – Egyébként se kéne játszótérnek használni a parkolót – tette hozzá, és elrángatta a gyereket, aki szaporán szedte szandálba bújtatott kis lábát, hogy lépést tartson vele.

Újra a hátamra terítettem a törülközőt. Irene odalépett mellém, mindketten az anyukát néztük, amint beterelte az úszni tanuló kissrácot a furgonba.

– Utálatos nő – mondta Irene. – Oda kéne szaladnod, és úgy tenned, mintha tolatás közben elütött volna.

– Ez most valami kihívás akar lenni? – kérdeztem tőle, mire kivételesen nem válaszolt. És bár én mondtam ki a szavakat, most, hogy ott lebegtek köztünk, magam is zavarba jöttem, és nem tudtam, hogyan folytassam; mindkettőnk fejében az járt, amit előző nap tettünk, közvetlenül azután, hogy a szüleim elindultak a Quake-tóhoz, ez a dolog zsongott kettőnk között egész reggel anélkül, hogy bármelyikünk is szóba hozta volna.

Irene ugyanis azt kérdezte, meg merem-e csókolni. Kint voltunk a farmon, fent a szénapadláson, jól megizzadtunk, mert előzőleg segítettünk Mr. Klausonnak megjavítani a kerítést, és tonikot ittunk egy közös üvegből. A nap nagy részét azzal töltöttük, hogy megpróbáltunk túltenni egymáson: Irene nagyobbat köpött, mint én, ezért én levetettem magam a padlásról a szénába, mire ő leugrott egy ládakupac tetejéről, én pedig negyvenöt másodpercig tartó kézenállást mutattam be, miközben a pólóm lecsúszott a vállamra meg az arcomra, és a felsőtestem meztelen volt. A nyakláncom – ugyanolyat hordtunk mindketten, a fából faragott félbetört szív medállal, rajta a nevünk kezdőbetűivel – ott libegett az arcom előtt, az olcsó fémtől viszketett a bőröm. A nyakláncok zöld nyomot hagytak a nyakunkon, ott, ahol a legjobban dörzsölték a bőrt, de a barnaságunk miatt ez alig látszott.

A kézenállásom tovább is tartott volna, ha Irene jó erősen bele nem bök a köldökömbe.

– Hagyjál már – nyögtem ki, mielőtt rázuhantam volna.

– Ahol a fürdőruha eltakar, tiszta fehér vagy – nevetett. Az arca egészen közel volt hozzám, a szája nagy és üres, szinte könyörgött, hogy tömjek bele egy kis szénát, úgyhogy megtettem.

Irene vagy fél percig köhögött és köpködött. Szeretett mindenből drámát csinálni. Kihúzogatott pár szálat a fogszabályzójából, amin új, lila és rózsaszín gumik voltak. Aztán felült, és komoly hangon megszólalt:

– Mutasd meg még egyszer a fehér csíkjaidat!

– Minek? – kérdeztem, de közben már feltűrtem a pólómat, és megmutattam barna bőrömön húzódó fehér csíkot a nyakamon és a vállamon.

– Olyan, mint egy melltartópánt – állapította meg, és lassan végighúzta a mutatóujját a csíkon. Libabőrös lett a karom meg a lábam. Irene rám nézett, és elvigyorodott. – Idén hordasz majd melltartót?

– Valószínűleg igen – feleltem, bár épp az előbb láthatta a saját szemével, mennyire nincs szükségem rá. – És te?

– Igen – mondta, miközben visszafelé is végighúzta az ujját a csíkon –, végül is már hetedikesek leszünk.

– Nehogy azt hidd, hogy ellenőrzik a kapunál – mondtam. Jólesett az ujja érintése, de nem mertem belegondolni, mit jelent. Felkaptam egy marék szénát, és ezúttal a pólójába tömtem, lila póló volt, az Ugrókötéllel az Életért Alapítványtól. Irene visított, és megpróbált visszavágni, de ez csak pár percig tartott, mert mindkettőnket megizzasztott és legyengített a szénapadlást betöltő sűrű hőség.

A ládáknak dőlve adogattuk egymásnak az időközben megmelegedett tonikot.

– De most már nagyobbnak kell lennünk – mondta Irene. – Úgy értem, úgy kell viselkednünk, mint a nagyobbaknak. Ez már a hetedik. – Aztán nagyot kortyolt. Olyan komolyan szónokolt, mint a tévében szoktak a délutáni ifjúsági műsorokban.

– Miért hajtogatod ezt folyton? – kérdeztem.

– Csak azért, mert mindketten betöltjük a tizenhármat, és ez azt jelenti, hogy belépünk a kamaszkorba – felelte elcsukló hangon, lábát a szénába fúrva. Aztán belesuttogta az üdítősüvegbe: – Kamasz leszel, és még smárolni sem tudsz. – Ivás közben mesterkélt kuncogást hallatott, pár csepp kifolyt a szájából.

– Te se tudsz, Irene – feleltem. – Azt hiszed, te vagy a nagy Szexi-Lexi? – Ezt sértésnek szántam. Amikor Clue-t játszottunk Irene-nal, és ez gyakran előfordult, a Miss Scarlet-bábut még csak a dobozból sem voltunk hajlandók kivenni. A játék dobozán lévő kép fura, régimódi ruhát viselő embereket ábrázolt egy antik bútorokkal berendezett szobában. Feltehetően mindegyikük a játék egy-egy szereplőjét mintázta. Ebben a változatban a bögyös Miss Scarlet egy rekamién hevert, mint egy vörös ruhás párduc, és hosszú szipkás cigarettát szívott. Elneveztük Szexi- Lexinek, és mindenféle történeteket találtunk ki a pocakos Mr. Greennel és a hervasztó Mustard ezredessel folytatott törvénytelen viszonyáról.

– Nem kell Lexinek lenned ahhoz, hogy megcsókolj valakit, te gyagya – mondta Irene.

– És különben is, kit csókolhatnék meg itt? – kérdeztem, miközben pontosan tudtam, mit fog felelni, és lélegzet-visszafojtva vártam a választ. Irene nem szólt. Egy hajtásra kiitta a maradék üdítőt, az oldalára fektette az üveget, és könnyedén meglökte, amitől az kigördült kettőnk közül. Elnéztük, amint a szénakazal fölötti nyílás felé gurult, hallgattuk az ismétlődő, tompa puffanásokat, amint neki-nekiütődött a pajta lejtős fapadlójának. Azután elérte a szélét, és kicsúszott a látóterünkből, egy alig hallható surranással beleesett a szénába.

Irene-ra néztem.

– Apád kiakad, ha megtalálja.

Irene egyenesen a szemembe nézett, az arcunk megint közel volt egymáshoz. – Fogadjunk, hogy nem mersz megcsókolni – mondta, és továbbra is a szemembe fúrta a tekintetét.

Emily M. Danforth: Cameron Post rossz nevelése

Athenaeum, 2019

The post Matiné: A szülei halálának napján, egy szénapadláson csókolózott először a tinilány first appeared on 24.hu.

Az előválasztás első hétvégi napján minden eddiginél többen szavaztak, közölte az Országos Előválasztási bizottság.

Szombaton az alábbiak szerint alakult a részvétel:

• Sátorban 70122 ember szavazott,
• Interneten keresztül pedig 19080

Összesen tehát a nap folyamán 89.202 fő adta le voksát a miniszterelnök-jelöltekre és az előválasztás képviselőjelöltjeire, mindösszesen pedig már több mint 440 ezren szavaztak.

Az előválasztás még három napon át, keddig tart. A szavazatszámlálás szeptember 29-én, szerda reggel kezdődik meg húsz megyei helyszínen. A képviselőjelölti választások végeredménye folyamatosan, a miniszterelnök-jelölti választás végeredménye késő délutánra várható.

The post Szombaton 90 ezer ember szavazott az előválasztáson first appeared on 24.hu.

Kim Kardashian fehérneműmárkájának, a Skimsnek állt modellt nemrég Megan Fox és Kourtney Kardashian, a fotókon félmeztelenül, fekszenek egymás mellett különböző pózokban, az egyik képen pedig egy almába harapnak bele.

A kampány megjelenése után pár nappal egy Amerikában ismert szépségmárka tulajdonosa, Kristen Noel Crawley Instagram-oldalán osztotta meg szinte ugyanezeket a képeket, csak éppen más modellekkel, merthogy azt sérelmezte, hogy a Skims ellopta a koncepcióját, amit még egy korábbi fotózáshoz találtak ki, sőt, Kardashianék még gyümölcsöt is használtak, csak nem cseresznyét, hanem almát.

The post Ötletlopással vádolják Kourtney Kardashiant és Megan Foxot a 18+-os reklámfotóik miatt first appeared on 24.hu.

A világon 231 525 879 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 742 894 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai szerint

Egy nappal korábban 231 123 730 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 4 737 553 volt.

A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

• A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 nevű betegségnek az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzöttje, 42 940 411 fő eddig a napig. A halálos áldozatok száma 687 746.
• Indiában 33 624 419 fertőzöttet és 446 658 halálos áldozatot jegyeztek fel.
• Brazíliában 21 343 304 fertőzöttről és 594 200 halálos áldozatról tudni.
• Az Egyesült Királyságban 7 667 290 a fertőzöttek száma, és 136 465-en haltak meg a betegségben.
• Oroszországban 7 291 097-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 199 450-re emelkedett.
• Franciaországban 7 080 675 fertőzöttet és 117 157 halálos áldozatot regisztráltak.
• Törökországban 7 013 609 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma a hivatalos adatok szerint 62 938.
• Iránban 5 519 728 a fertőzöttek és 119 082 a halottak száma.
• Spanyolországban 4 946 601 fertőzöttet és 86 229 halálos áldozatot regisztráltak.
• Olaszországban 4 657 215 fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma 130 653.
• Németországban 4 199 029 a fertőzöttek száma, 93 398 a halottaké.
• Lengyelországban 2 902 591 fertőzöttet és 75 571 halálesetet tartanak nyilván.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2020. március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely Vuhan kínai nagyvárosból terjedt el.

(MTI)

The post Közeledik a világ az ötmilliomodik hivatalos koronavírusos halotthoz first appeared on 24.hu.

A klímaváltozás, a természetpusztítás és más emberi tevékenységek hatására recseg-ropog bolygónk ökoszisztémája. A Kárpát-medencére fokozottan igaz, hogy a vizes élőhelyek vannak a legnagyobb veszélyben: kiszáradás, idegenhonos fajok térhódítása, kiszámíthatatlan csapadékviszonyok, őshonos fajok eltűnése, hosszan sorolhatnánk a káros tényezőket.

Egyetlen fajnak sem szabadna eltűnnie a Földről csupán az ember szeszélyei miatt, ám a víz különösen fontos, hiszen vizeink egészsége, végső soron ivóvizünk megléte a vízi élővilág sokszínűségének, egészségének a függvénye. De hogyan tudjuk felmérni egy olyan közeg állapotát, amely gyakorlatilag minden érzékszervünk elől el van zárva?

Az ELKH Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI) tudósai egy viszonylag új módszer, a környezeti DNS-vizsgálat hatékonyságát mérték fel a Duna és a Tisza 11-11 holtmedrén, az eredményeket összefoglaló tanulmány az Ecological Indicators című folyóirat hasábjain jelent meg. Dr. Czeglédi István biológussal, a BLKI tudományos munkatársával beszélgettünk.

Magát a környezeti DNS-vizsgálatot az ezredforduló óta alkalmazzák egyre szélesebb körben, de hazánkban ez az első nemzetközi folyóiratban megjelent tanulmány, amely részleteiben foglalkozik vízi élőlények – esetünkben halak – közösségszerkezetének feltérképezésével.

Kezdjük azzal, hogy ha valaki szeretné megállapítani, hogy adott víztestben milyen halfajok és mekkora egyedszámban élnek, arra ez idáig többnyire hagyományos módszereket alkalmazhatott. Ilyen például az úgynevezett kopoltyúhálós halászat, amit könnyű elképzelnünk. Az aljzattól a felszínig kifeszítenek egy hálót, majd kihúzzák, és feljegyzik, milyen halak voltak benne – hátránya, hogy a háló fogási hatékonyága erősen függ például a halak aktivitásától, illetve a mintavétel jelentős mértékű, halakat érintő mortalitással járhat.

Másik példa az „elektromos halászgép”: a vízbe vezetett áramtól a halak elkábulnak, a felszínre emelkednek, ahol már könnyű őket regisztrálni. Itt a hátulütőt az jelenti, hogy legfeljebb 1-1,5 méteres vízmélységig alkalmazható. Ez a módszer a halaknak egyébként általában csak múló kellemetlenséget okoz, a vízbe visszaengedve magukhoz térnek. Mint láttuk azonban, egyik tradicionális módszer sem ad teljes, átfogó képet. A környezeti DNS-vizsgálat ezzel szemben arra épít, hogy:

A vízben minden, ott megfordult élőlény ott hagyja a nyomát, pontosabban DNS-töredékeket, származzon az ürülékből, a vérből, a nyálkáról, pikkelyről stb. A vízben mindez úgy összekeveredik, hogy néhány literben is megtalálható esetenként a teljes víztest élővilágának »lenyomata«

– magyarázza a 24.hu-nak Czeglédi István.

A kutatók csónakról szivattyúzzák át a vizet egy speciális szűrőn keresztül, majd laboratóriumban azonosítják a DNS-t. Laikusként egyszerűnek hangzik, mint a karikacsapás, de nyilván rendkívül bonyolult eljárás. „Cserébe” viszont nagyon hatékony, a Duna és a Tisza említett 22 holtmedrének vizsgálati eredményei még a szakembereket is meglepték:

30-35 százalékkal több faj jelenlétét sikerült kimutatni, mint a hagyományos módszerekkel.

Ráadásul vízinövényekkel, hínárral teljesen benőtt vizekben is alkalmazható, ahol más technika nem működik megfelelően.

A BLKI munkatársai most csak halakat vizsgáltak, ám a módszer minden egyes élőlény jelenlétét képes kimutatni, igaz, ehhez a tudománynak még fel kell zárkóznia. Minél magasabb rendszertani szerveződésről van szó, annál jobban ismerjük az oda tartozó fajok genetikai hátterét. Európában például, halakat, kétéltűeket gond nélkül lehet azonosítani, viszont például ízeltlábúak, puhatestűek tekintetében vannak még szürke foltok, egyszerűen nem ismeri még őket a tudomány ennyire alaposan.

Ám amit lehet, hasznosítanak, Czeglédi István és kollégái jelenleg a bécsi Universität für Bodenkultur kutatóival együtt vizsgálják a Duna ártéri tavaiban és holtmedreiben élő hal és kétéltű állományok dinamikáját egy közös, határon átnyúló pályázat keretében, melyet a magyar fél részéről Dr. Erős Tibor, a BLKI igazgatója vezet. Jövőre pedig a Balaton és vízgyűjtője kerül sorra.

A kívülálló persze megvakarhatja a fejét, hogy mindez szép és jó, de ugyan milyen gyakorlati jelentősége van az egésznek? Egyrészt természetesen a körülöttünk lévő világ megismerése alapvető fontosságú. Másrészt viszont vizeink, a vizes élőhelyek védelmében talán az utolsó előtti órában vagyunk. A rendszer és alkotóelemeinek, időben és térben való változásainak alapos ismerete nélkül esélyünk sincs eredményesen beavatkozni.

Példaként a szakember az idegenhonos fajokat említi. Halak esetén említhetjük az ezüstkárászt, naphalat, törpeharcsát, és még vagy tucatnyi fajt, amely ha megjelenik egy élőhelyen, könnyen elszaporodik, inváziót indít: nagy tömegben pedig drasztikusan átalakítja a környezetét, fajokat pusztíthat ki – itt írtunk arról, mekkora bajt okozott az ezüstkárász a Szent Anna-tóban.

Ha a behurcolt fajok invázióssá válnak, sokszor már semmit nem tehetünk ellenük, közbelépni csak az „elején” van esély: környezeti DNS-vizsgálattal pedig még az invázió előtt fény derülhet jelenlétükre.

• Túlélhetjük méhek nélkül is, de az az élet senkinek sem tetszene
• Rövid lesz a vénasszonyok nyara
• Megacunamitól féltek a Kanári-szigeteken

The post DNS-t szűrnek a magyar vizekből first appeared on 24.hu.

Szombat este elstartolt a Dancing With The Stars legújabb szériája, melyben ismételten hírességek mérettették meg tánctudásukat a zsűri és a nézők előtt. Például Demcsák Zsuzsa, Tóth Andi vagy a műsorvezető Cooky is versenyeznek az új évadban.

Már rögtön az első adásban  is búcsút kellett venniük egy párostól, aki végül Metzer Viktória és párja, Márki Norbert lett. Metzker egyébként egy próbán bordatörést szenvedett, úgy állt színpadra.

The post DWTS: Metzker Viktóriáék az első kiesők first appeared on 24.hu.

Három ember meghalt, többen megsérültek szombaton az Egyesült Államok északi részén, amikor szombat délután kisiklott a Seattle és Chicago között közlekedő Amtrak vasúttársaság szerelvénye – közölték a helyi hatóságok.

A baleset helyi idő szerint 16 órakor történt a Montana állambeli Joplin település közelében – számolt be Jason Abrams, az Amtrak szóvivője. A vonaton mintegy 147 utas és 13 fős személyzet tartózkodott – tette hozzá.

A baleset helyszíne mintegy 48 kilométerre fekszik a kanadai határtól.  A vonat egyik utasa, Megan Vandervest a The New York Times című lapnak arról számolt be, hogy a kisiklásra ébredt fel.

A mögöttük lévő vagon felborult, akárcsak a következő kocsi is, míg a további három vagon teljesen leszaladt a sínekről, és levált a szerelvényről.

A vonattársaság a helyi hatóságokkal karöltve kezdett hozzá a sérült utasok elszállításához, az emberek biztonságos kimenekítéséhez – számolt be a vasúti szóvivő.

A közösségi médiában közzétett fotókon több kocsit is látni lehetett, amelyek az oldalukon feküdtek. Az utasok a sínek mellett álltak, néhányan csomagjaikat cipelték. A képek szerint napsütéses idő volt, és úgy tűnt, hogy a baleset a pálya egyenes szakaszán történt.

(MTI)

The post Kisiklott egy vonat Amerikában, három ember meghalt first appeared on 24.hu.

Meghalt börtönében, Maliban a ruandai hadsereg egykori ezredese, akit azzal vádoltak, hogy ő irányította az 1994-es népirtás során 800 ezer ember lemészárlását – közölték szombaton mali tisztviselők.

Theoneste Bagosora a nyugat-afrikai országban töltötte büntetését, miután az akkori ruandai Nemzetközi Törvényszék (ICTR) bűnösnek találta emberiesség elleni bűncselekményekben. Előbb életfogytiglani börtönre ítélték, amit később 35 évre csökkentettek.

Egy névtelenséget kérő, a helyi börtönigazgatóságon dolgozó forrás a Reuters hírügynökségnek megerősítette az értesülést. Elmondta, hogy Bagosora több mint 80 éves volt, súlyos beteg, szívproblémákkal küzdött. Többször is kórházba került, és három műtéten esett át. Egy klinikán halt meg szombaton – tette hozzá a nyilatkozó. Egy másik forrás a bamakói fellebbviteli bíróságon ugyancsak megerősítette a férfi halálát.

Az ügyészek azzal vádolták Bagosorát, aki korábban a védelmi minisztérium kabinetigazgatója volt, hogy átvette az irányítást a közép-afrikai ország katonai és politikai ügyei felett, miután Juvenal Habyarimana elnök 1994-ben repülőgépének lelövésekor életét vesztette.

A vád szerint Bagosora irányította a csapatokat és azt a hutu milíciát, amely 100 nap alatt mintegy 800 000 kisebbségi tuszit és mérsékelt hutut gyilkolt meg.

Romeo Dallaire kanadai tábornok, az ENSZ békefenntartóinak vezetője a népirtás idején Bagosorát a gyilkosságok főnökének nevezte, és azt mondta, a volt ezredes őt is megfenyegette azzal, hogy megöli.

Huszonhét éve, 1994. április 6-án a ruandai főváros, Kigali repülőterén máig tisztázatlan körülmények között lelőtték a Juvénal Habyarimana elnököt szállító repülőgépet. Néhány órával később a kis afrikai országban elszabadult az erőszak, a következő nyolcvan napban mintegy 800 ezer embert gyilkoltak meg, túlnyomó többségük a kisebbségi tuszi népcsoporthoz tartozott. A második világháború utáni egyik legsúlyosabb népirtás megszervezőit és végrehajtóit nemzetközi törvényszék vonta felelősségre.

(MTI)

The post Meghalt a börtönben a ruandai népirtás irányítója first appeared on 24.hu.