Szüksége van a világnak az Európai Unióra a 21. század elején?

Mindenképpen jó dolog, hogy létezik. Európaiként látnunk kell, ha körbenézünk, hogy egyre inkább autokráciákkal vagyunk körülvéve. Ráadásul rá kellett döbbennünk, hogy a Donald Trump vezette Amerika sem az a demokratikus szövetséges volt, akivel valaha összefogtunk. Szerintem soha többé nem fogunk benne bízni, hogy az Egyesült Államok vezetése örökké demokratikus elkötelezettségű lesz. Ha meg akarjuk őrizni a demokráciát, magunkkal kell kezdenünk. Sokkal jobban kell látnunk, hogy nem vehetjük magától értetődőnek azt a világot, amelyben élünk, és fontos, hogy a gyerekeinknek is demokráciát adjunk át. Minél inkább rádöbbennek erre az európaiak, hogy valami szent dolog van a kezeink között, és minél inkább ráébredünk, hogy illiberális rezsimek támadnak minket, annál jobban megértjük, milyen fontos dolog ez. Igen, Európának ott kell lennie, és még keményebben kell harcolnia a szuverén Európáért. Tudom, hogy kicsit arról beszélek, amiről Emmanuel Macron francia elnök is, de a könyvem mondandója nagyjából ugyanez. A probléma az, hogy ha nincs közös vélemény arról, hogy mi legyen az építmény alapja, ha észak és dél között ellentét van abban, amit csinálni szeretnénk, akkor a falakon repedések jelenhetnek meg.

Az Európai Unió megszületésénél leginkább a belső fenyegetés volt az ok, az országok attól féltek, hogy egymással fognak újra háborúzni. Most viszont a külső fenyegetés miatt kell fennmaradnia?

Igen, a könyvem végén arról írok, hogy 2050-re csak a világ nyolc százaléka lesz európai. Európa megy össze, az elmúlt évszázadban folyamatosan ment össze. És minél kisebb a lélekszámunk, annál jobban meg kell értenünk, hogy azok az értékek, amelyekben mi Európában hiszünk – mint a jogállam, a kereskedelmi szabályok – eleve európai dolgok, vagy az európaiak terjesztették el őket a világban. Egy olyan Kínával állunk szemben, amely irányítani szeretné a világot, és egy olyan Amerikával, amely egyre inkább kivonul Európából. Ez az értékeink elleni egzisztenciális fenyegetést is jelent.

Ez a probléma nem oldja meg saját magát? Ha megnézzük, hogy reagál az EU a krízisekre, a külső fenyegetésekre, akkor azt láthatjuk, hogy minden ilyen kihívás után mindig kicsit szorosabban összefogott, kicsit föderalistább lett.

Optimistának tűnik.

Valóban.

Van egy csomó olyan populista vezetőnk Európában, akik állandóan megkérdőjelezik az Európai Unió létjogosultságát. Még Michel Barnier Brexit-főtárgyaló is, aki klasszikus eurokrata, amint francia elnök szeretne lenni, hátat fordít és megkérdőjelezi, mennyire kell betartani minden uniós döntést. Még az én országomban is folyamatosak az illiberális kérdések az EU létjogosultságával kapcsolatban. Von der Leyen is arról beszélt, hogy jelenleg még fájdalomcsillapítókat is csak Kínából tudunk vásárolni, tökéletes függésben vagyunk. Túl tudjuk-e ezt élni? Meg kell értenünk, hogy egy kis demokrata enklávé vagyunk a világban, és ugyan jó lenne, ha a világ többi része is átvenné azt, ahogy mi gondolkodunk, de ehhez nekünk is ragaszkodnunk kell ahhoz, hogy ezeket az értékeket betartassuk.

Hosszútávon jó döntés lenne jobban lecsatlakozni az autokrata rezsimekről? Évekbe kerülne, mire fel tudnánk építeni, de meg tudnánk oldani, hogy a saját gyárainkból szerezzük be a mikrocsipek szilícium-lapjait, de minél jobban leválunk az autokráciákról, annál kevesebb érdekük lesz betartaniuk a mi szabályainkat.

Ellenségeket semmiképpen sem kellene csinálnunk, továbbra is együtt kellene dolgoznunk, de realistának kell lennünk. Nézzük meg, mi történik Hongkongban, mi történik Belaruszban. Nem jó, ha ezektől a vezetőktől függünk. A kapitalizmus része volt, hogy a legalapvetőbb szükségleteink is a világ végéről jönnek, mert ott volt a legolcsóbb előállítani őket. De látjuk, hogy milyen hatása volt ennek az emberi jogokra. Mivel tudjuk Kínát bármire kötelezni, ha tökéletes függésben vagyunk tőle, mert nélküle nincsenek gyógyszereink, nincsenek autóink?

Az EU-val szembeni gyakori kritika, hogy nagyokat mondanak, de aztán semmi nem történik, ha csinálni is kell valamit. Mi erre a megoldás? A közös hadsereg?

Szerintem az nem csak fantasztikus, de szükséges is lenne. Láttuk, mi lett Afganisztánban, miután az amerikaiak egyedül úgy döntöttek, hogy távoznak. Nem azt mondom, hogy menjünk be a helyükre, de össze kell kapnunk magunkat. Afganisztán miatt menekültek tömegei jöhetnek hozzánk. Az Egyesült Államokat ez egyáltalán nem érdekli, mert ott van az óceán, ami elválasztja őket. Kicsit kevésbé kellene naivnak lennünk, és az első lépés az lenne, hogy megértsük, hogy egy hajóban ülünk, miközben még mindig úgy tekintünk Európára, mint külön országokra. A tagállamok vezetői még mindig a saját hatalmukat, szuverenitásukat védik. Kritizálni persze lehet, de azt is gondolom, hogy ha a világ nyolc százaléka maradunk is, de nem biztos, hogy a világ a mi játékszabályaink szerint fog játszani a következő száz évben.

Még ha optimista is vagyok, nem látok esélyt arra, hogy az EU 27 tagállamának vezetői csak úgy elengedik a hatalmukat, és hagyják, hogy a kárukra az EU erősödjön. Hogyan lehet így szorosabb együttműködést építeni?

Mindenképp beszélnünk kell arról, hogy a világ körülöttünk nem feltétlenül tartja tiszteletben az európai értékeket. Erről folyamatos beszélni kell, szembesíteni kell a helyi politikusainkat is, akik természetesen azt szeretnék, hogy újraválasszák őket, és a saját kis projektjeikkel foglalkoznak. Kíváncsi vagyok például, hogy ki lesz Németország új kancellárja, és milyen irányba indulunk el. A gazdasági válság alatt az országok tökéletesen magukra hagyták egymást, ami tényleg a legbutább döntés volt. Az Egyesült Államok akkor az ellenkezőjét csinálta. Von der Leyen arról is beszélt, hogy nyolc évig tartott a kilábalás a gazdasági válságból, miközben a koronavírus okozta válság után, amikor pénzt is költöttünk egymásra, egy év sem kellett, hogy visszatérjünk oda, ahol a járvány előtt voltunk. Ez azért elmond valamit arról, hogy mennyire érdemes együttműködnünk. Vannak persze neoliberális közgazdászok is, mint Wolfgang Schauble, akik ragaszkodnak a régi szabályokhoz.

De még Schauble is tanult valamit a válságból, hiszen nagy szerepe volt az EU nagy koronavírus-segélycsomagjának létrehozásában.

Olvastam vele nemrég egy érdekes cikket, amiben arról írt, hogy sokszor kérdezték, hogy Németország miért nem lépett fel hatékonyabban a jogállami problémákkal szemben. Persze, jó kapcsolatai vannak Orbánnak és sok német gyár működik Magyarországon, de Schauble azt is elmondta, hogy szerinte a németeknek senkit nem kellene kioktatni demokráciából. Ezzel nyilván a második világháborúra gondolt, és hirtelen meg is értettem, hogy mi történt az elmúlt évtizedekben. Angela Merkel sok szempontból nagyon jó volt Európának, de semmit nem tett a jogállam leépítése ellen. Ebből a szempontból gyengének gondoltam eddig, de Schauble interjúja után megértettem, hogy egyszerűen csak nem akar erről beszélni. Pedig ki kellene oktatnunk egymást. Persze, Magyarország és Lengyelország rosszabb helyzetben van, mint a többiek, de még Ausztria is el szeretné adni a legnagyobb újságját az oroszoknak. Mi történik itt? Az én kormányom elvileg szociáldemokrata, de a gyakorlatban populista. Szerintem a nagy ellentét a liberalizmus és a populizmus között van.

Az EU két problémás tagállama hagyományosan Magyarország és Lengyelország. Az EU szemszögéből nézve mit lehet tenni ezekkel a tagállamokkal, hogy ne legyenek ennyire problémásak?

Olyan megoldás kell, amitől nem szenvednek a városok és a civil szféra sem. Erről beszélt korábban Varsó polgármestere is, hogy a pénzek leállítása nekik is fáj. Ettől függetlenül le kell állítani a pénzeket, és ezzel kell nyomást gyakorolni ezekre az országokra. Nem hiszem, hogy a hetes cikk működik, és nem hiszem, hogy a párbeszéd működik. Beszélgettünk eleget. Nem történt semmi.

Nagyjából ez történik. Hiába van több mechanizmus ezekre a helyzetekre, mondjuk a hetes cikk vagy a kondicionalitási, korábban jogállami mechanizmus, nem ezeket használták, hanem egyszerűen elzárták a pénzeket, nem fizetik ki a helyreállítási alapot.

Engem az érdekelne, hogy az emberek tudnak-e Magyarországon arról, hogy ez történik?

Valamennyire.

És érdekli őket? Mert ha nincs sajtó, ami megírná, és csak a kormányközeli médiából ismerhetik meg, hogy mi a helyzet, akkor az emberek nem fognak tudni erről, amikor elmennek a szavazófülkébe. Sőt, valószínűleg Orbán azt fogja nekik mondani, hogy az EU bünteti a magyarokat, minden ok nélkül. Nem tudom, hogy mennyire fog ez működni.

Melyik a veszélyesebb, az, amit Magyarország csinál, hogy feszegeti az EU kereteit, de nem lép túl rajtuk, vagy az, amit a lengyelek csinálnak, hogy nyíltan nekimennek az uniós jog felsőbbrendűségének?

Szerintem az utóbbi sokkal konfrontatívabb. Orbán Viktor sokkal ügyesebben rejtette a jog leple alá a trükkjeit, ügyesebben és okosabban rejtette el a törvények valódi célját. A lengyelek sokkal direktebbek, ami butaság. Kérdezze meg bármelyik diktátort – elnézést a kifejezését –, hogyan kell úgy tenni, mintha betartanánk a törvényeket, miközben elérjük, amit akarunk. Orbán ebben kitűnő volt, a lengyelek sokkal konfrontatívabbak. Ebből következik, hogy meg is kell majd hátrálniuk, ami kínos lesz nekik. Orbán majdnem ugyanazt csinálta a jogrendszerrel, de sokkal okosabban. A lengyeleknek jobb spindoktorokra van szüksége.

The post Kérdezze meg bármelyik diktátort, hogyan kell törvényesnek tűnve elérni a céljait! Orbán ebben kitűnő volt first appeared on 24.hu.

A magyar kormány fontosnak tartja a honvédelmi képességek növelését, ezért 2022-ben 30 százalékkal több forrást fordít a honvédelemre, mint az idén – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szombaton Nagykovácsiban.

Menczer Tamás a VII. Hadikultúra és Military Fesztivál ünnepélyes zászlófelvonással és hadifelvonulással egybekötött megnyitóján arról beszélt, szükség van egy erős magyar honvédelemre, mert veszélyes időket élünk, a veszélyt a járvány mellett a tömeges és illegális bevándorlás jelenti, amelyek ellen védekeznünk kell. Hozzátette, hogy a 2015-ös migrációs válság óta migrációs hátterű terroristák Európában több mint háromszáz ártatlan embert öltek meg és több mint ezerháromszázat megsebesítettek.

Menczer Tamás rámutatott arra, hogy a tömeges bevándorlás a jelen és a jövő kérdése, mivel az amerikaiak által elrontott afganisztáni kivonulás miatt az ország potenciális kibocsátó országgá vált, ahonnan jelenleg már négymillió belső menekült van úton. A 40 milliós ország lakosságának a fele él humanitárius segélyekből, milliók és tízmilliók dönthetnek úgy bármikor, hogy az életkörülményeikből adódóan elindulnak Európa felé – figyelmeztetett.

Az államtitkár elmondta, a honvédelmi ráfordítás jövőre először fogja meghaladni az 1000 milliárd forintot, annak hozzávetőleg a felét fordítja fejlesztésekre a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program. Hozzátette, hogy Magyarország a NATO-ban vállalt kötelezettségét, miszerint a GDP 2 százalékát honvédelemre fordítja, legkésőbb 2024-ig eléri. Azt a vállalást pedig, hogy a honvédelemre fordított összegek 20 százalékát fejlesztésre fordítjuk, már a határidő lejárta előtt 5 évvel elkezdtük teljesíteni – fűzte hozzá az államtitkár. A KKM államtitkára beszélt arról is, hogy 2010-hez képest jövőre több mint háromszoros lesz az az összeg, amit a magyar kormány honvédelemre és haderőfejlesztésre kíván fordítani.

Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos a hagyományőrzőkhöz szólva azt mondta: „rendkívül fontos az a munka amit végeztek, egy olyan történelmi korban, ahol egymás után döntögetik le a szobrainkat, döntik le a hőseink szobrait és kérdőjelezik meg a történelmi tetteiket”. Arra kérte őket, ne adják fel azt, amit csinálnak. „Tartsatok ki! Olyan történelmi korba kerülünk, ahol igenis az igaz az igaz lesz és a hamis az hamis” –fogalmazott Maróth Gáspár.

(MTI)

The post Jövőre 1000 milliárdnál is többet költ a kormány honvédelemre first appeared on 24.hu.

A TMZ azt írja, hogy a Blue Origin vezetőjeként az úr meghódításán is dolgozó, nyáron az űrutazást tevő Amazon-alapító, Jeff Bezos New Shepard nevű rakétájának következő kilövésekor a jármű egyik utasa a 90 éves kanadai színész, William Shatner lesz – akit a csillagok szerelmesei leginkább az eredeti Star Trek (magyarul Űrszekerek) Kirk kapitányaként ismerhetnek.

Bár az űr legvégső határáig nem fog elmenni, mint a USS Enterprise általa alakított kapitánya, életkora miatt azért így is kuriózum lesz a nyúlfarknyi (15 perces) űrutazás, 90 éves ember ugyanis még soha nem járt az űrben.

Arról egyelőre nincs információ, hogy az októberre tervezett utazáshoz magára ölti-e legendás karaktere, James T. Kirk kapitány egyenruháját. De a portál információi szerint a küldetésről dokumentumfilmet készítenek. Shatnerék állítólag először a Discovery Chanellel tárgyaltak egy különkiadásról, ami végül nem valósult meg.

A TMZ forrásai szerint Shatnerék ezután máshova vitték az ötletet projektet és tárgyalásokat folytatnak.

The post Kirk kapitány 90 évesen végre a valóságban is az űrbe utazhat first appeared on 24.hu.

Szövetségi parlamenti (Bundestag-) választást tartanak vasárnap Németországban. A négy ciklus után a politikából visszavonuló Angela Merkel kormánya az új Bundestag október 26-ra tervezett megalakulásáig marad hivatalban. Utána is működik majd, egészen az új kormány megalakulásáig, de már csak ügyvezető kormányként.

A második világháború utáni 20. Bundestag, vagyis a szövetségi gyűlés megválasztására 60,4 millió állampolgár jogosult – 31,2 millió nő és 29,2 millió férfi –, köztük 2,8 millió első szavazó. Reggel 8 órától este 18 óráig szavazhatnak. A szavazóhelyiségekből távozók megkérdezésén alapuló felmérések (exit poll) közvetlenül az urnazárás után jelennek meg, a hivatalos előzetes végeredmény hétfőn várható.

Levélben szavazni augusztus 16-a óta lehet. A koronavírus-járvány miatt valószínűleg minden korábbinál többen élnek a lehetőséggel, ezért a levélszavaztok aránya akár ötven százalékig is emelkedhet a legutóbbi, 2017-es választáson regisztrált 28,6 százalékról – olvasható az MTI összefoglalójában.

A levélben szavazók várhatóan rekord nagyságú aránya nem befolyásolja a végeredményt, de torzítja az exit pollokat, mert az egyes pártok támogatói eltérően viszonyulnak a levélszavazáshoz – a középen álló pártok táborára inkább, a széleken állókra kevésbé jellemző, hogy levélben szavaznak –, és így eltérő arányban adják le szavazatukat személyesen, illetve levélben.

A választáson negyven párt és 6211 jelölt indul. A jelöltek átlagéletkora 46 év, többségük férfi. A választás egyfordulós, érvényességi és eredményességi küszöb nincs. Lebonyolításában több mint 650 ezer önkéntes vesz részt.

Az arányosságra törekvő vegyes német választási rendszer az egyéni körzetek és a tartományonként felállított pártlisták kombinációjából áll. A Bundestag alapesetben 598 fős, a képviselői helyek felét az egyéni körzetek győztesei kapják, a másik 299 mandátumot pedig a listás szavazatok alapján osztják ki azon pártok között, amelyek országos átlagban elérik az öt százalékot, vagy legkevesebb három egyéni körzetben győznek, de az ötszázalékos bejutási küszöb alatt maradnak.

Viszont előfordulhat, hogy egy párt valamely tartományban több egyéni mandátumot szerez, mint amennyi a listán szerzett szavazatok százalékos megoszlása alapján járna neki. Ez a mandátumtöbblet akár a parlamenti erőviszonyokat is átalakíthatja, felülírva a választók akaratát. Ezért a választójog egyenlőségének és a pártok esélyegyenlőségének biztosítására a többletmandátumok hatását kiegyenlítik, vagyis ha egy párt többletmandátumhoz jut, a parlamentbe bejutott összes többi párt kap egy-egy úgynevezett kiegyenlítő mandátumot.

A 2017-es választáson 46 többletmandátum keletkezett, torzító hatásuk ellensúlyozására pedig 65 kiegyenlítő mandátumot kellett kiosztani a frakcióknak. Ezzel a testület létszáma történelmi csúcsra, 709-re emelkedett, ami a többi között azzal járt, hogy át kellett építeni a székhely, a berlini Reichstag plenáris ülésekre szolgáló termét, hogy elférjen minden képviselő.

A Bundestag így a világ második legnagyobb törvényhozó testülete a kínai Országos Népi Gyűlés után. Az előírtnál jelentősen magasabb létszám ugyan valamennyi parlamenti párt szerint veszélyeztetheti a testület működését, és a választópolgárok előtt indokolhatatlanul drágává teheti fenntartását, de a további növekedést érdemben gátló reformot mégsem sikerült kidolgozni az utóbbi négy évben. Egy 2020 októberi törvénymódosítással csupán azt vezették be, hogy az idei választáson három többletmandátum ellensúlyozására nem osztanak ki kiegyenlítő mandátumokat, és a következő választáson 299-ről 280-ra csökkentik az egyéni körzetek számát.

• A legtöbb szavazatot várhatóan a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) gyűjti össze, amely 23-25 százalékra számíthat a 2017-es – történelmi mélypontot jelentő – 20,5 százalék után.
• A 19. Bundestag legnagyobb frakciója a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a csak Bajorországban működő testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) közös képviselőcsoportja volt. A pártszövetség 2017-ben a szavazatok 32,9 százalékát szerezte meg. Vasárnap 21-23 százalék körüli eredményre számíthat a felmérések szerint. Ez történelmi mélypont.
• A harmadik erő a Zöldek pártja lehet, amely a 2017-es 8,9 százalék nagyjából kétszeresére, 16-17 százalékra számíthat.
• A liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) 11-13 százalékos eredményt érhet el a négy évvel korábbi 10,7 százalék után.
• A jobbközép CDU/CSU-tól jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) 10-11 százalékon áll, 2017-ben újoncként 12,6 százalékot szerzett.
• A balközép SPD-től balra álló Die Linke (Baloldal) 6-7 százalékon áll, 2017-ben 9,2 százalékot szerzett.

The post Vasárnap választ Németország first appeared on 24.hu.

A koronavírus-pandémia közepén megjelent új kötete (Doom: The Politics of Catastrophe, Penguin Press, 2021) igencsak időszerű. Mikor kezdte el vizsgálni a témát?

Jó ideje foglalkoztat a disztópiák története és az, hogy miként képzeli el a világvégét a tudományos-fantasztikus irodalom, erről szerettem volna könyvet írni még a Covid-19 világjárvány előtt. 2020 januárjában azonban ráébredtem, hogy a kibontakozó pandémia hasonló, mint amilyenekről a világvége sci-fikben olvastam. Meggyőztem a szerkesztőimet, hogy inkább a katasztrófák összehasonlító történetéről érdemes írnom.

Milyen katasztrófákkal foglalkozik a könyvében?

Igyekeztem mindenféle formáját tetten érni. Kutatásaim zömét természetesen azok a nagy volumenű katasztrófák alkották, amelyekben jelentős mértékű a váratlan, idő előtti emberveszteség. Ide tartoznak a természetinek nevezett katasztrófák, mint a Vezúv i. sz. 79. évi kitörése, a földrengések, futótüzek, árvizek és aszályok, valamint az úgymond ember okozta katasztrófák. A történelemben az emberiség legnagyobb hányadát érintő hatalmas csapásokat a háborúk és a pandémiák jelentették. Különös módon olyan eseményeket is katasztrófának tekintünk, amelyekben viszonylag kevesen vesztették életüket. Amikor például 1986-ban a Challenger amerikai űrrepülőgép a kilövés után darabokra hullt, „mindössze” a hétfős személyzet halt meg, az esemény mégis jelentős helyet foglal el az amerikaiak emlékezetében. A Titanic óceánjáró 1912-es elsüllyedése a világtörténelem egyik leghíresebb katasztrófája, ugyanakkor más hajókatasztrófák jóval több áldozatot szedtek. Nem mindig aránylik tehát az emberveszteség mértéke a katasztrófák emlékezetéhez.

Hibásnak tartja a katasztrófák közötti különbségtételt az alapján, hogy természetinek vagy mesterségesnek nevezzük?

Ez egy hamis ellentét. Amartya Sen közgazdász fontos jellemzőre mutatott rá az éhínségek kapcsán: bizonyos értelemben ezek mesterségesek, hiszen emberi tevékenység befolyásolja, hogy egy terméskiesés tömeges éhezésbe torkollik-e. Ez a megközelítés általánosságban is alkalmazható. Egy vulkánkitörésnek mások a kilátásai egy lakatlan szigeten, mint egy zsúfolt metropolisz közelében. Számos nagy csapásra magyarázatul szolgálnak az olyan emberi döntések, mint az, hogy hol épül meg egy város. Különösen Ázsiában van rengeteg olyan város, amelyek erősen ki vannak téve a földrengés, a vulkánkitörés vagy a cunami veszélyének. Ezért adtam „A katasztrófa politikája” alcímet a könyvemnek: akár természetinek, akár mesterségesnek tartunk egy katasztrófát, mindig van politikai összefüggés.

Politikai döntéseken múlik, mekkora a katasztrófák embervesztesége, még akkor is, ha a kiindulópont egy új kórokozó megjelenése vagy geológiai csapás.

Azt is vizsgálja, hogy a hálózatok koncepciója, illetve a hálózatelmélet miként alkalmazható a történelmi katasztrófákra. Milyen értelemben beszélhetünk itt a hálózatok szerepéről?

A tér és a torony című könyvemben [az angolul 2017-ben napvilágot látott kötet A tér és a torony – Hálózatok, hierarchiák és harc a globális hatalomért címmel jelent meg 2021-ben magyarul] megpróbáltam a hálózattudomány módszereit is alkalmazni a múlt feltárásában. A kulcs ebben az, hogy a különböző formájú „átvitel” vagy „fertőzés” – akár a koronavírusé, akár egy fake news virálissá válása – két dolgot foglal magában. Először is magát a kórokozót vagy mémet, másodszor pedig az általa megtámadott közösségi hálózat struktúráját. A közösségi hálózatok, amelyeknek részei vagyunk, sajátos alakzatok. Grafikusan ábrázolva nem emlékeztetnek olyan hálóra vagy rácsra, amelynek kapcsolódási pontjait ugyanannyi vonal köti össze. Vegyük például az online közösségi hálókat, mint amilyen a Facebook vagy a Twitter, ezeken viszonylag kevés csomópontba összpontosul rengeteg kapcsolat, és nagyon sok csomópontba pedig kevés. Más szóval egyeseknek milliónyi követőjük van, másoknak szinte semennyi.

Ha nem hierarchikus módon gondolkozunk a világról, tetején a vezetőkkel, lent az egyszerű halandókkal, hanem különös szerkezeti jellemzőkkel bíró közösségi hálóként, sokkal könnyebb megértenünk ezt az „átvitelt” vagy „fertőzést”. Itt van mondjuk a Covid-19: a vírust kevés számú fertőzött, az ún. szuperterjesztők szórják szét. Nagyjából a fertőzöttek 20 százaléka felelős a terjedés 80 százalékáért, s amint a vírus eljut egy szuperterjesztőhöz, sokkal nagyobb sebességre kapcsol, mint másutt. Ez megmagyarázza, miért variálódott annyit a vírus különböző helyeken. A hálózattudománynak ott kell lennie a történész eszköztárában, hiszen egyetlen járvány vagy forradalom sem érthető meg igazán, ha nem vesszük számításba a „fertőzést”.

Hogyan segít ez a múlt jobb megértésében?

A hálózatok nem teljesen intuitív módon működnek. A „homofília” sajátos jelensége értelmében például hasonló eszmék és jellemzők alapján tömörülnek csoportokba az emberek. Ez a hálózatokban is egyértelműen meghatározható csomókba történő polarizációt indít el – ilyen például az Egyesült Államok politikai rendszere. A hálózatok ezen tulajdonságai nagyon is relevánsak a katasztrófák megértésében, mert felfogható úgy is, hogy némelyikük rendelkezik a „fertőzés” képességével, s nem csupán a pandémiák. Legtöbbjük lokális: egy vulkánnak például bődületes méretűnek kell lennie ahhoz, hogy befolyásolja a világ éghajlati rendszerét. Előfordult ilyen, de már nagyon régóta nem következett be globális csapást okozó vulkáni aktivitás. Ehhez hasonlóan számos konfliktus is helyi jellegű, hiába rettenetesen bomlasztóak és okoznak rengeteg halálesetet, mégis csak két országra vagy egy adott körzetre terjednek ki. Néhány konfliktus azonban fertőzőképes, mert az ezeket kirobbantó ideológiai ellentét úgy terjed, mint az elme vírusa. Ezt látjuk a bolsevizmus kapcsán az orosz polgárháborúban vagy később a fasizmusnál Európában.

A könyvében is vizsgált egyik katasztrófa az emberiség valaha volt legnagyobb világjárványa, a fekete halál. A 14. századot viszont nem igazán tartjuk a hálózatok korának, érvényes-e egyáltalán rá a hálózatelmélet?

Igen, érvényes. Eleinte meglehetősen lassan terjedt a fertőzés Közép-Ázsiában, mivel a közösségi, társadalmi hálózatok ott elég hézagosak. Amint azonban sűrűn lakott vidékekre, Észak-Itáliába és Angliába ért, a nagyjából jól karbantartott utak, hajózható folyók és a rengeteg kereskedelmi kapcsolat révén készen állt a terjesztőhálózat. Első látásra mindez szembe megy a várakozásokkal, hiszen az 1340-es évek európai politikai térképén a kontinenst a lehető leginkább széttagolt állapotában látjuk. Ugyanakkor hiába volt Európa politikailag rendkívül széttagolt a fekete halál néven emlegetett pestisjárvány idején, virágzó kereskedelmi és zarándokhálózatai lehetővé tették a terjedést.

A fekete halál szélsőséges társas viselkedést is okozott. A katasztrófák vajon a szélsőségek felé terelik az azokat átélő embereket?

Amikor egy társadalom nagy tehernek van kitéve – a hirtelen többlethalálozás, az ezzel járó félelem, valamint a válság elhárítására tett abnormális intézkedések miatt –, az nagyon feszült, lázas hangulatot teremthet. Európában valóban történt is néhány drámai jelenség a fekete halál jelentkezése után. Először is furcsa flagelláns rendek kóboroltak az európai utakon, önmagukat nyilvánosan ostorozó emberekkel, akik a további „isteni megtorlás” megelőzéséért igyekeztek vezekelni. Majd antiszemita erőszak tört ki, pogromokat hajtottak végre a járványért felelőssé tett zsidó közösségek ellen. Erre a jelenségre emlékeztetett engem az, ami tavaly az Egyesült Államokban történt a fekete George Floyd elleni minneapolisi halálos rendőri intézkedés után. Egyesek számára szokványos politikai tüntetéseknek tűntek, az én szememben azonban olyan kitörésnek, amilyenre járvány idején számítunk. A tiltakozások jelentős része egyfajta engesztelő aktus volt, gyakran vallásos felhanggal: voltak például olyan jelenetek, amikor fehér emberek fekete lelkipásztorok lábát mosták.

Úgy gondolja, hogy a tiltakozások más formában zajlottak volna, ha nem egy világjárvány közepén történnek?

Teljes mértékben így gondolom. Azt hiszem, nehéz lenne feltételezni, hogy a tiltakozó akciók akárcsak megközelítették volna ezt a mértéket, ha nem a pandémia különleges körülményei – a betegségtől való félelem, a lezárások, a hetekig az otthonuk csapdájába zárt városiak felgyülemlett frusztrációi – között törnek ki. Fel kell ismernünk, hogy világjárvány alatt nem teljesen ésszerű tömegtüntetéseket rendezni a rasszizmus és a rendőri brutalitás ellen. Az akkori tudományos álláspont szerint sem volt éppen körültekintő dolog a légúti betegség gyors terjedésekor.

Történészként izgalmasnak találom mindezt, mivel a korábbi pandémiák visszhangját érzékelhetjük a lázas közhangulatban. San Franciscóban maszkviselés elleni tüntetések zajlottak az 1918–1919-es spanyolnátha-járvány alatt, s bár az a világjárvány jóval több halálos áldozattal járó, súlyosabb katasztrófa volt, mégis hasonló aggodalmak szivárognak át ma a politikába. Van egy másik érdekes történelmi analógia is: az 1920-as amerikai elnökválasztások győztes jelöltje, Warren Harding sem másról, mint a normális élethez való visszatérésről beszélt. Neki ez bejött, ahogy Joe Bidennek is.

Könyvében is megkülönböztetett figyelmet fordít a kormányzásra. Úgy véli, hogy egyre rosszabb lett a katasztrófák kezelése?

Jó ideje látható, hogy a demokratikus világban akad némi deficit a kormányzati teljesítményben. A The Great Degeneration című, 2013-as című könyvemben amellett érveltem, hogy van egyfajta elfajulás a kormányzásban. Mérhetetlenül bürokratikussá, nagyon költségessé vált és hihetetlenül jó a rendeletgyártásban, aminek nagy része kontraproduktív. Az, hogy mért lett egyre diszfunkcionálisabb a kormányzat az elmúlt 20 évben, vitatott kérdés. Úgy tűnik, mintha az 1970-es évek óta egyre csak nőtt volna a mérete, ám csökkent a hatékonysága. Amikor beütött a járvány, az Egyesült Államok papíron a világ legfelkészültebb országa volt, és Nagy-Britannia is a legjobbak közé tartozott. Nagyon sok ember van, akinek a munkája éppen az, hogy felkészüljünk egy ilyen katasztrófára, és rengeteg szervezet gyártja a vonatkozó forgatókönyveket. Tajvan és Dél-Korea azonnal fel tudta futtatni a tesztelést és az elektronikus kontaktkutatást, szemben az említett országokkal. Sőt az első hónapokban inkább az volt a szavajárás az angolszász országokban, hogy „ez is csak egy influenza, nincs más dolgunk, minthogy elérjük a nyájimmunitást”. Majd 2020 márciusában kitört a pánik, amikor rájöttünk, hogy ha ezt tesszük, nagyon-nagyon sok ember hal meg.

Akad történelmi példa az igazán jó járványkezelésre?

Az 1957–1958-as influenzajárvány (amelyet az influenza A vírus H2N2 altípusa okozott, és Dél-Kínából származott) ugyan nem kínál tökéletes párhuzamot a koronavírus-világjárványra – más fajta légúti betegségről van szó, és az amerikai járvány messze nem volt olyan súlyos –, mégis tanulságos összevetni, miként reagált rá Eisenhower elnök adminisztrációja. Semmivel nem tudtak többet az elején arról, meddig fajulhatnak a dolgok, mint amennyit 2020 januárjában mi tudtunk a Covid-19-ről. Az egészségügyi szakemberek azt tanácsolták az elnöknek, hogy nincs értelme veszélyhelyzetet hirdetni vagy törekedni a vírus terjedésének megakadályozására, el kell fogadni a halálozások megnövekedését a vakcina kifejlesztéséig. Így is cselekedtek. Nem zártak le semmit, az Egyesült Államok kormánya által tavaly elköltött összegnek a töredékét fordították járványkezelési célra, és a gazdaság lényegében futott tovább. Volt egy enyhe recesszió, ennek azonban nincs köze a járványhoz, ami a gazdasági adatokban tulajdonképpen láthatatlan.

Mit mond ez nekünk? Igen, az amerikai kormány 2020-ban cselekedhetett volna úgy, mint a tajvani vagy a dél-koreai, ám a várakozások és az elfogadható kockázat jelentősen eltértek. Az 1950-es években az amerikai lakosság túl volt a gazdasági világválságon, a második világháborún és a koreai háborún. Sokkal nagyobb volt a társadalmi kohézió – olyannyira, hogy a járvány, amely nagyjából ugyanolyan arányban szedett áldozatot a Föld populációjából, mint eddig a koronavírus, jobbára feledésbe is merült.

Melyek azok a kulcstényezők, amelyek meghatározzák, hogy egy társadalom jól reagál-e a katasztrófára?

Jobb egyfajta általános paranoia, mint a speciális felkészültség, mivel jellemzőbb, hogy nem az a katasztrófa következik be, amelyet várunk. Ettől ironikus a történelem. Mostanában például a klímaváltozásra való felkészülés tölti be a horizontot, háttérbe szorítva más forgatókönyveket, erre megérkezik a koronavírus-járvány, amely egyébként a múltbéli pandémiákhoz viszonyítva mindössze közepesnek nevezhető. Egy sor olyan katasztrófa lehetséges, amely előbb válik esedékessé, mint a klímaváltozásé. Az elmúlt néhány évben egyre valószínűbb lett egy háború az Egyesült Államok és Kína között, amely nukleáris szintet érve el azonnali és halálos katasztrófát jelentene. Az Apokalipszisnek a Jelenések könyve szerint négy lovasa van, ám az a gyanúm, a katasztrófa-történetet áttekintve még többre lelünk, akik sokkal változatosabb formákban is előbukkanhatnak.

Úgy gondolom, a bürokrácia kultúrája alapos reformra szorul, s a kockázatkezelésben el kellene mozdulnunk a rövidlátást okozó, aprólékosan részletezett tervek felől.

Fontos az is, hogy reziliensek, rugalmasan ellenállók legyünk. Nem véletlen, hogy az a három állam – Tajvan, Dél-Korea és Izrael –, amelyik általában véve jól kezelte a krízist, sok okból kifolyólag paranoid, fenyegetik őket a szomszédaik, s nem tudják, milyen formát ölt majd a fenyegetés, ezért is cselekedtek gyorsan akkor, amikor más országok még a 36 oldalas pandémiás készültségi tervüket lapozgatták.

Hogyan változtassunk a katasztrófákkal kapcsolatos nézőpontunkon?

Lenyűgöz az az elképzelés, hogy mértékétől függetlenül minden katasztrófa ugyanolyan. Az 1986-os Challenger-katasztrófa mögött a régi katasztrófák állandóan ismétlődő vonása húzódott meg: a probléma nem a legfelsőbb szinteken, hanem a NASA középmenedzsmentjében rejlett. A mérnökök tisztában voltak azzal, hogy 1 százalékos valószínűséggel szivároghat az üzemanyag, a bürokraták azonban úgy döntöttek, hogy ez a valószínűség 1:100 000 arányú, ugyanis nem akarták leállítani a programot.

A katasztrófák hátországában mindig van egy homályba burkolódzó alak a 3. emeleti irodában, akinek a nevére senki nem emlékszik, de félreviszi a dolgokat. Bármilyen katasztrófáról beszélünk – legyen az világjárvány vagy egy hajó elsüllyedése –, érdemes felismerni, hogy igen gyakran valahol középen keletkezik a hiba. A bürokratikus középvezetés csődjének vezérmotívuma minden korban megfigyelhető. A katasztrófákat nem tudjuk megelőzni, de tanulnunk kell a hierarchikusan felépített bürokráciák diszfunkcionális jellegéből, hiszen amíg nem áll rendelkezésünkre valami fürgébb, a változó körülményekre jobban reagáló és a bemenő információkra nyitottabb rendszer, nem fogjuk tudni hatékonyabban kezelni azokat, mint a koronavírus-járványt.

A Niall Ferguson történésszel, a Harvardi és a Stanfordi Egyetem főmunkatársával, a pekingi Csinghua Egyetem vendégprofesszorával készült teljes interjú a szeptemberi BBC Historyban található.

The post Miért felkészületlen az emberiség a katasztrófákra? first appeared on 24.hu.

A külföldi kamionsofőrök vízumszabályainak átmeneti enyhítését tervezi a brit kormány, miután a sofőrhiány már a lakossági üzemanyagellátásban is fennakadásokat okoz – írja az MTI.

A szakmai szervezetek szerint a problémát – amely az elmúlt hetekben a kiskereskedelmi élelmiszerellátásban is hiányokhoz vezetett – elsősorban a brit EU-tagság megszűnése (brexit) után bevezetett bevándorlási és munkavállalási szigorítások okozzák.

A hétvégére országszerte számos helyen hosszú autósorok alakultak ki a benzinkutaknál, miután több nagy forgalmazó bejelentette, hogy kénytelen töltőállomásokat bezárni, mert a sofőrhiány okozta logisztikai fennakadások miatt nem tudja teljes hálózatát folyamatosan ellátni üzemanyaggal.

A BP száz nagy-britanniai benzinkútját zárta be, és közölte, hogy hálózatának többi állomását is legfeljebb a kapacitások kilencven százalékáig tölti fel. Az Esso is bejelentette, hogy a Tesco áruházaknál működő kútjai közül néhányat bezárt az üzemanyagfuvarozási fennakadások miatt.

Az EG Group nevű, angliai székhelyű üzemanyagforgalmazó közölte, hogy nem zár be töltőállomásokat, de 30 fontra (12 600 forint) korlátozza az egy-egy tankolás során megvásárolható üzemanyag értékét. A jelenlegi nagy-britanniai üzemanyagárak mellett ez alkalmanként 20-23 liter üzemanyag megvásárlását teszi lehetővé.

A fuvarozói szakma érdekképviseleti szervezeteinek számításai szerint a brit áruszállítási szektorból legalább százezer kamionsofőr hiányzik, és ez okoz egyre érezhetőbb áruhiányt kiskereskedelmi szinten, mindenekelőtt az élelmiszer- és az üzemanyagellátásban. A szakmai szervezetek szerint ennek egyik oka az, hogy a brit EU-tagság megszűnése óta rengeteg uniós munkavállaló távozott Nagy-Britanniából.

A brit közúti áruszállítási szövetség (Road Haulage Association) legutóbbi becslése szerint csak január óta 30 ezer kamionsofőr hagyta el Nagy-Britanniát. A képviselet felmérést is készített tagvállalatai körében arról, hogy mi okozza a problémát, és a több mint hatszáz válaszadó cég csaknem 60 százaléka a brexitet nevezte meg a sofőrhiány elsődleges okaként.

A brit EU-tagság tavaly január 31-én szűnt meg. A brit kormány az ezután életbe lépett 11 havi átmeneti időszak lejártával, idén januártól új szabályozást honosított meg, amely főleg a szakképzettség és az angol nyelvtudás alapján pontozásos kritériumrendszert alkalmaz a külföldiek nagy-britanniai munkavállalási kérelmeinek elbírálásához, függetlenül attól, hogy a kérelmezők az EU-ból vagy máshonnan érkeznek. Előnyt jelent az is, ha a kérelmező hiányszakmának számító területeken tud állásokat betölteni, de a kamionsofőri foglalkozás eddig nem szerepelt ezek hivatalos listáján.

Egybehangzó szombati brit sajtóértesülések szerint azonban a brit kormány az egyre éleződő ellátási helyzet miatt egyelőre ötezer uniós teherautósofőr soron kívüli nagy-britanniai munkavállalásának engedélyezéséről döntött, legfeljebb hat hónapra.

A közlekedési minisztérium emellett több tízezer nyugdíjas kamionsofőrt levélben kért fel arra, hogy álljanak ismét munkába. A döntés előzményeként a szakmai szervezetek egymás után figyelmeztették a kormányt arra, hogy a sofőrhiány miatt összeomolhat a karácsony előtti időszakban a lakossági ellátás.

The post Enyhítheti a külföldi kamionsofőrök vízumszabályait a brit kormány first appeared on 24.hu.

A DK támogatását a mai napon megvonjuk Tóth Csabától, aki ezután már nem hivatkozhat a DK-ra, mint támogató szervezetre,

írta szombat délutáni közleményében a Demokratikus Koalíció. A párt pár órával korábban közölte, hogy amennyiben Karácsony Gergely hivatalosan is kiáll a zuglói jelölt, Tóth Csaba mögül, akkor a DK is így fog tenni.

Karácsony a pénteki miniszterelnök-jelölti vitán határolódott el Tóth-tól, miután az korrupciós ügybe keveredett. A 444 vonatkozó cikke szerint szocialista képviselő bizalmasai 2012-ben Zalaegerszegen létrehoztak egy alapítványt, majd 2013-ban megvettek egy gyártelepet a XXII. kerületi Gyár utcában. A lap részletesen leír egy bonyolult üzleti konstrukciót, amelyben Tóth Csaba és több olyan személy cége is szerepet kap, akiket a szocialista képviselő bizalmi embereinek tartanak. Mint írják, többen közülük Zuglóban is fontos szerephez jutottak az elmúlt években.

A DK szombat délután azt írta, hogy mivel Karácsonytól hivatalos válasz nem érkezett, ezért a hallgatását beleegyezésnek veszik. Megjegyezték: korábban is igennel szavazott a Tóth Csaba elleni etikai vizsgálat megindítására, az pont Karácsony Gergely pártjának, a Párbeszéd ellenszavazata miatt nem indulhatott el.

The post A DK sem támogatja tovább Tóth Csabát first appeared on 24.hu.

Sokan csak státuszszimbólumként tartanak hajót a Balatonon, és ha nagy ritkán kimerészkednek a kikötőből, a profik aggódnak, nehogy kárt tegyenek a többi hajóban – többek között erről mesélt Király Zsolt, aki ugyanazzal a vitorlással megnyerte mind a négy nagy európai tókerülő versenyt.

The post Zsír új hajók sorakoznak a balatoni kikötőben, de mindenki retteg, amikor az újgazdag tulaj ki akar vitorlázni first appeared on 24.hu.