Friss
Friss |
Várkonyi Andrea néhány nappal azután, hogy hozzáment Mészáros Lőrinchez, a közösségi oldalán is megmutatta magukat és azt, hogyan néztek ki a nagy napon. Kapcsolódó Várkonyi Andrea megosztotta az esküvői fotóit Így nézett ki az ifjú pár a nagy napon.A műsorvezető menyasszonyi ruháját egy magyar tervező, Merő Péter készítette el, aki a Blikknek most arról mesélt, hogy elég határozott instrukciókat kapott mindehhez. A tervezésnél Andreának konkrét elképzelései voltak például arról, milyen legyen a kialakítása. Tudta, hogy – a hagyományokat követve – nem szeretne ujjatlan darabot, ahogyan a dekoltázs mélységével kapcsolatban is megjelölte, milyenre vágyik. Andrea szeretett volna egy klasszikus, elegáns, mégis modern és izgalmas esküvői ruhát, ezért is esett a választás erre a geometrikus mintájú, gyöngyökkel és flitterekkel díszített tüll anyagra, amelyet külföldről hozattunk. Fontos volt, hogy ne legyen hivalkodó, mégis méltó legyen az eseményhez és a viselőjéhez – kezdte a napilapnak Merő. Nagyjából háromszor találkoztunk, ennyi idő alatt készültek el a tervek, a formák meghatározása, a munkafolyamat pedig egy hónapig tartott. Sok-sok munkaóránk van benne, de ritka alkalom, hogy ilyen volumenű ruhát készíthetünk, ráadásul ilyen különleges anyagból, így összességében nagy öröm volt számunkra elkészíteni Andreának ezt a darabot. The post Várkonyi Andrea esküvői ruhája egy hónapig készült, az anyagát pedig külföldről hozatták first appeared on 24.hu. |
Friss |
A világ legnagyobb IMAX vetítővászna készül a németországi Leonbergben. A vásznat az új James Bond-filmmel avatják fel szeptember utolsó napján. A Traumpalast Multiplexben elhelyezett vetítővászon több mint 225 kilogrammos súlya is rekordot döntött, magassága több mint 21 méter, szélessége 38 méter, ami nagyobb, mint egy Boeing 737 repülőgép hossza. Olyan hatalmas, hogy különleges robotkarnak kellett megfestenie – írja a Variety híre alapján az MTI. A moziteremben 574 széket helyeztek el, IMAX lézertechnológiával és 12 csatornás hangtechnikával rendelkezik, új oldalsó és felső csatornái a nagyobb pontosságot szolgálják. Az új James Bond-filmet, a Nincs idő meghalnit rendezője, Cary Fukunaga IMAX-kamerákkal forgatta, ezzel ez lett az első 007-es epizód, amit erre a típusú vászonra szántak. The post James Bonddal avatják fel a világ legnagyobb IMAX-vásznát first appeared on 24.hu. |
Friss |
Az Útinform 8 óra előtt nem sokkal közzétett jelentése szerint az utakon a helyzet a következő:
The post Dugó az M0-áson a hídfelújítás miatt, az M3-ason, és az M1-M7 közös szakaszán is first appeared on 24.hu. |
Friss |
A Rafisklaget norvég halászati szövetség szerint az idei szezonban 575 csukabálnát ejtettek el a norvég vadászok – írja az MTI. A halászati minisztérium szóvivője hétfőn, az idény utolsó napján megerősítette az adatot, ami azt jelenti, hogy kicsit még nőhet a szám. Ez a legtöbb csukabálna, amelyet 2016 óta egyetlen szezon alatt elejtettek.A korábbi évekhez hasonlóan a minisztérium 1278-ban maximálta a leölhető bálnák számát, az elejtett állatok száma azonban általában messze az engedélyezett mennyiség alatt marad. A 2020-as szezonban 503 csukabálnát öltek meg. ekvals / Getty ImagesA német bálna- és delfinfigyelő szervezet, a WDC szerint Norvégia még így is a világ vezető bálnavadász országa, és jóval megelőzi Japánt és Izlandot. Astrid Fuchs, a WDC szakértője úgy véli, a bálnák kereskedelmi vadászata teljesen menthetetlen többek között a tengeri emlősök óceáni ökoszisztémában betöltött fontos szerepe miatt. A csukabálnák vadászata régi norvég hagyomány, de ma már kevés halász követi. Tavaly 13 hajó vett részt a bálnák elejtésében. A vadászidény áprilisi kezdete előtt a halászati minisztérium azzal érvelt, hogy a bálnavadászat Norvégia természeti erőforrásainak fenntartható kiaknázása. Mivel az országban nagyon kicsi a bálnahús és -zsír iránti kereslet, az elejtett állatok nagy részét Japánban adják el – az ázsiai ország 2019-ben szintén újrakezdte a vadászatot. The post Több száz bálnát öltek meg norvég vadászok first appeared on 24.hu. |
Friss |
Hétfőn zárult le a tanúk meghallgatása R. Kelly bírósági ügyében. Az ügy a májusi ítélethozatallal zárulhat le hivatalosan, de a BBC híre szerint jó esély van rá, hogy a zenész élete végéig rács mögött maradhat. A hathetes tárgyalási szakasz során összesen tizenegyen, kilenc nő és két férfi vallottak R. Kelly ellen. A vádpontok között szerepelt nemi erőszak, fizikai és szexuális bántalmazás, kiskorúak szexuális kizsákmányolása, abortuszra kényszerítés, illetve a lánykereskedelem vádja is, a zenész által kialakított szervezet ugyanis a vallomások szerint prostitúcióra kényszerített embereket csempészett Amerika-szerte, valamint gyermekpornográfiával is kereskedett. A tárgyalásnak ezt a szakaszát az esküdtszék ítélete zárta le, amely bűnösnek mondta ki Kellyt. A bírósági ítélet május 4-én várható. A R. Kelly ellen folyó büntetőperről korábban többször is írtunk, például itt és itt. The post R. Kelly élete végéig börtönben maradhat first appeared on 24.hu. |
Friss |
Eljött az előválasztás meghosszabbított első fordulójának utolsó napja. A kilencnapos szavazási időszak hivatalosan 20 órakor ér véget, azonban az általános választásokhoz hasonlóan az OEVB engedélyezi, hogy a 20 órakor sorban álló személyek még leadhassák a szavazatukat – közölte az Országos Előválasztási Bizottság. A sorban állási szabályt egyaránt alkalmazni kell a személyes és az online szavazási módokra. Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy a személyes sátraknál a zárás pillanatában a szavazóbiztosok kijelölik, hogy kik azok a sorban álló személyek, akik még leadhatják a szavazatukat. Az online szavazásnál a regisztráció megkezdésére 20 óráig van lehetőség, ezt követően 20.15-ig van mód a regisztráció befejezésére. Akiknek 20.15-kor van sikeres regisztrációja, azok sorban állónak minősülnek. Az online szavazás akkor zárul, amikor az utolsó sorban álló személy videós azonosítása lezárul és leadja a szavazatát. Tegnap, azaz az utolsó előtti napon 34.421 szavazó a sátraknál adta le voksát, míg 23.124-en interneten keresztül szavaztak. Összesen tehát a nap folyamán 57.545 fő adta le voksát tegnap, mindösszesen pedig már több mint 570 ezren szavaztak. The post Ma zárul az előválasztás, aki 20 óráig beáll a sorba, még le tudja adni a voksát first appeared on 24.hu. |
Friss |
A szlovák államfő hétfőn külön-külön egyeztetett Eduard Heger kormányfővel és az ellenzéki Smer vezetőjével, Robert Ficóval a bűnüldöző szervek között dúló belháborúról – írják a szlovákiai magyar portálok. Zuzana Caputová előzőleg jelezte, szerinte az úgynevezett rendőrháború veszélyezteti a jogállamot. A találkozókról kevés információt közöltek. Annyi kiderült, hogy a miniszterelnök a politikai stabilitás és a kormányprogram teljesítése érdekében minden megoldást számba vesz, miután a rendőrháború már a koalíciót is fenyegeti. A Paraméter szerint az államfő ugyan diszkréciót kért, a találkozó után Robert Fico mégis egy olyan videót tett közzé, amelyben a Bumm.sk szerint megfenyegette az államfőt. A bukott kormányfő arról beszélt, megrótta az elnököt, amiért tétlenül nézi, hogy a jelenlegi kormány leépíti a jogállamot, illetve az Alkotmánybíróság elé utalta az előrehozott parlamenti választásról szóló népszavazás ügyét. Azt mondta, újabb népszavazási kezdeményezést indítanak, ha azt újra megpróbálja ellehetetleníteni, annak beláthatatlan következményei lesznek az egész politikai rendszerre és az elnöki hivatal tekintélyére nézve. Szerinte a társadalmon egyre inkább eluralkodik a frusztráció és a harag, az elnöki hivatalnak határozottabban kellene reagálnia, ha a koalíció támadásokat indít a szociális állam ellen. Robert Fico felhívta a figyelmet a büntetőeljárások manipulálására, a hatósági visszaélésekre, majd azt állította, hogy az államfő szemet huny a jogállam leépítése, a büntetőjoggal való durva visszaélések felett. Bejelentette, októberben, novemberben tüntetésekre készülnek és nem titkolta, ha újra kezébe kerül a hatalom, revánsot akar venni a jelenlegi kormányon. Az Új Szó emlékeztet rá, Fico többször is hangsúlyozta, nézetei nagyon eltérnek az államfőétől, aki hivatalba lépése óta először tárgyalt vele személyesen. A rendőrháború miatt súlyos konfliktus alakult ki a kormánykoalícióban is. Az államfő találkozni akar Boris Kollár házelnökkel, az Sme rodina vezetőjével, akiről Grigorij Mesežnikov politológus azt mondta, a parlamenti választás óta megváltozott, kevésbé tartja fontosnak a korrupció elleni harcot, ezért támogatja egyedüliként, hogy jelenleg a főügyész bármilyen büntetőeljárást leállíthat. The post Rendőrháború: az államfőt bírálta Robert Fico first appeared on 24.hu. |
Friss |
Sűrű program várja a hét második felében az Európai Parlament állampolgári jogi bizottságának Magyarországra látogató tényfeltáró küldöttségét. A héttagú delegáció elsősorban a jogállami normák érvényesüléséről akar tájékozódni. A Népszava által megismert, egyelőre nem végleges napirend szerint az EP-képviselőket fogadja Varga Judit igazságügyi miniszter és Pintér Sándor belügyminiszter. Az EP-képviselők szerettek volna találkozni Orbán Viktor miniszterelnökkel is, de a lap brüsszeli forrásai szerint a kormányfő elutasította a megkeresést. A küldöttség tagjai megbeszélést folytatnak többek között Karácsony Gergely főpolgármesterrel, fideszes és ellenzéki parlamenti képviselőkkel, az ellenzéki pártok vezetőivel, számos független, illetve kormánypárti újságíróval, társadalomkutatóval, civil szervezet vezetőjével. A küldöttségbe az EP valamennyi frakciója delegál egy-egy tagot, a liberálisok egyetlen magyarként a momentumos Donáth Annát. The post Orbán Viktor nem fogadja az Európai Parlament tényfeltáró delegációját first appeared on 24.hu. |
Friss |
Alig néhány órával azt követően, hogy beiktatták a Hírességek Csarnokába, a Las Vegas-i rendőrök letartóztatták Jon Jones, a UFC félnehézsúlyú bajnokát. A ketrecharcos előélete eddig sem volt makulátlan, most családon belüli erőszakkal vádolják. Kapcsolódó Sokan már mentőt hívtak volna rá, mégis kiütéssel nyert a ketrecharcos Ez volt az év egyik legnagyobb feltámadása a ketrecben.„Ez már meg sem döbbentett bennünket, ez nem az ő városa. Ráadásul ennek a fickónak sok démonnal kell megküzdenie” – nyilatkozta szomorúan Dana White, a UFC elnöke. A 34 éves Jonest minden idők egyik legjobb UFC-harcosának tartják. Kilenc éven át szinte végig félnehézsúlyú bajnok volt, 26-1-es mérlege kimagaslóan jó. Pályafutása egyetlen veresége is egy vitatott kizárás révén született meg. Az oktagonon kívül azonban sokszor került bajba: közlekedési balesetek mellett vádolták bűncselekmények elkövetésével, gondatlan fegyverhasználattal, kétszer drogteszen is megbukott. Pic: Jon Jones mugshot following latest arrest in Albuquerque https://t.co/EAw1FbsBe8 pic.twitter.com/4kkabO6jMG — MMA mania (@mmamania) March 26, 2020 The post Előbb a Hírességek Csarnokába, majd családon belüli erőszak miatt a börtönbe került first appeared on 24.hu. |
Friss |
A Ronald Reagan egykori amerikai elnök ellen 1981-ben merényletet elkövető John Hinckley feltétel nélküli szabadlábra helyezéséről döntött Paul Friedman járási bíró, aki ezt Washingtonban, egy bírósági meghallgatáson jelentette be – írja az MTI. Friedman 2016-ban már engedélyezte, hogy Hinckley elhagyja azt a washingtoni pszichiátriai kórházat, ahol harminc éven át élt, de korlátozta helyváltoztatását és internet-használatát. A bíró a hétfői meghallgatáson kijelentette, hogy a megmaradt korlátozások feloldását tervezi, arra hivatkozva, hogy a most 66 éves Hinckleynél nem mutatkoznak aktív mentális betegség tünetei, 1983 óta nem tanúsít erőszakos magatartást és nem mutat érdeklődést a fegyverek iránt. A bíró a tervek szerint a jövő héten adja ki döntéséről az írott utasítást. Kacie Weston szövetségi ügyész a meghallgatáson közölte, hogy az igazságügy-minisztérium egyetért azzal, hogy Hinckleyt feltétel nélkül szabadlábra kell helyezni. Hozzátette, ugyanakkor, hogy a korlátozásokat hivatalosan csak 2022 júniusában kell feloldani, hogy az ügyészek továbbra is tanulmányozhassák Hinckley életét édesanyjának halála után. Az 1981-es gyilkossági kísérlet során – amelyet az akkor 25 éves Hinckley azért akart elkövetni, hogy felhívja magára A taxisofőr című filmben látott Jodie Foster színésznő figyelmét – Reagan a tüdején sebesült meg, de gyorsan felgyógyult. A férfi Washingtonban lőtt rá az elnökre, a Hilton szálloda előtt. A támadás másik három sérültjének egyike James Brady fehér házi szóvivő volt, aki marandó sérülései miatt tolószékbe kényszerült, és felépülése után a fegyvertartás szigorításának szószólójává vált, valamint Timothy McCarthy, az elnök és magas rangú politikusok biztonságára felügyelő titkosszolgálat ügynöke és Thomas Delahaty rendőr. Hinckleyt az esküdtszék 1982-ben az elmeállapota miatt nem találta bűnösnek. The post Feltétel nélküli szabadlábra helyezik Ronald Reagen volt amerikai elnök merénylőjét first appeared on 24.hu. |
Friss |
Bálint a legutóbbi zsákmányszerző játékon egy tyúkot nyert, ami néhány napja már együtt él velük. Eddig várták, hogy tojást tojjon a csapatnak, de mivel túl keveset tojt, ezért Bálint úgy döntött, hogy hamarosan levágják. Zsófi ekkor kelt az állat védelmére, de ezzel megint magára haragította a többieket. Kapcsolódó Survivor: Együtt aludt Zsófi és Bálint, Járai Máté már aggódik emiatt Fél a szövetségüktől, ami ebből kialakulhat.A lány ugyanis állítja, hogy a való életben nem eszik húst és a Survivorben is csak azért ette meg korábban a megnyert hamburgert, mert azt nem neki kellett megölni. Bálint emiatt képmutatónak nevezte és Járai Máténak is meg volt a véleménye. Egyedül Zsófi gondolta úgy, hogy ő most megmutatja, mekkora állatvédő és tulajdonképpen egy csirkét sem vág le, olyan szent lány. Ezt még el is fogadnám egyfelől, ha nem láttam volna két pofára hamburgert zabálni, ami iszonyatosan jól esett neki. Tehát most valaki vagy húsevő vagy nem húsevő. Ez pont az a helyzet, amikor van nyolc éhes ember és egy csirke, nem gondolnám, hogy itt van az idő, amikor az állatokat védeni kellene. The post Survivor: Zsófi a többieket kérlelte, hogy ne vágják le a csirkét, de képmutatónak nevezték first appeared on 24.hu. |
Friss |
2021. szeptember 28., kedd Friss hírek:
Budapest Közúti információk:
BKK:
Csak a választásnak van vége Németországban, a verseny még tart The post Keddi friss hírek, forgalom, időjárás - Reggeli pakk first appeared on 24.hu. |
Friss |
Tegnap azt jelentette be a szocialista Tóth Csaba, hogy visszalép az előválasztástól, így a Momentum által támogatott Hadházy Ákos maradt egyedül a jelöltségért folyt versengésben. Tóth mögül az elmúlt napokban hátráltak ki ellenzéki pártok, de más oka is lehetett annak, hogy a küzdelem hivatalos vége előtt ő maga lépjen hátrébb: elég rosszul állhatott belső felmérések és szivárgó szavazóköri adatok szerint, így tudja a hvg.hu. Így végül is a kisebbik rosszat választotta Tóth. A lap azt hallotta egyik szocialista forrásától még Tóth visszalépése előtt, de az addig őt támogató pártok kihátrálása után, ha csodaszámba menne, ha azok után Tóth győzni tudna. A lap egy helyi MSZP-s párttag forrása „pedig – aki részt vesz a zuglói előválasztásban – azt tapasztalta, hogy többször annyi voks érkezik Hadházyra, mint Tóthra. Persze a szavazás titkos, de a szavazóköri delegáltak sokszor látják, hallják, kire voksol az illető, sőt van, aki az asztalon, az orruk előtt húzza be az x-et.” A magas részvételi arány is Hadházy malmára hajtotta a vizet (az országban Zuglóban az egyik legmagasabb a részvételi arány). A hvg.hu szerint ahogyan közeledett az előválasztás, úgy nyílt ki az olló Hadházy javára, ő jóval népszerűbb volt a választók körében, mint Tóth. The post Pocsékul állhatott a versenyben a tegnap visszalépő Tóth Csaba first appeared on 24.hu. |
Friss |
A korábban tervezett jövő hétfőnél később, kettő-hét nappal késősbb kezdődhet meg a voksolás az ellenzéki előválasztás második körében, ha lesz második kör – írja a forrásai alapján a Népszava. A lap információi szerint a lebonyolító pártok szakemberei azért vetették fel ezt, mert késhet a szavazólapok nyomtatása, és az informatikai rendszert is át kell hangolni. Utóbbi munkát nehezíti, hogy éppen a rendszer összeomlása miatt az első fordulót két nappal meghosszabbították. A Népszava szerint kedden hoznak döntést az ügyben az ellenzéki pártok. A második fordulóban a legtöbb voksot szerzett három miniszterelnök-jelöltre lehet majd szavazni. Ugyanakkor – ha lesz is csúszás – a lap értesülései szerint október 23-i megemlékezésekre és a tervezett közös ellenzéki demonstrációra végleges és teljes lesz az előválasztás eredménye. Az előválasztás első fordulója kedd este nyolc órakor zárul. Az első fordulóban vasárnap estig több mint félmillióan szavaztak. The post Népszava: csúszhat az előválasztás második fordulója first appeared on 24.hu. |
Friss |
Egy eddig ismeretlen típusú rakétát lőtt ki Észak-Korea az ország keleti partján – írja a brit Guardian. A tengerbe lőtt robbanófej a japán védelmi minisztérium szerint ballisztikus rakétának tűnt. A rakéta kilövése csaknem azzal egy időben történt, hogy Észak-Korea ENSZ nagykövete arról beszélt, hogy senki nem tagadhatja meg országa önvédelemhez való jogát, valamint fegyverei kipróbálását. Kim Song azt mondta, országa csupán önvédelemre törekszik, és ha az Egyesült Államok felhagy ellenséges politikájával, akkor készek folytatni a félbeszakadt tárgyalásokat. A kilövés egyébként nem jelentett veszélyt Dél-Koreára nézve, vagy a térségben állomásozó amerikai flottára sem. Ugyanakkor Kim Dzsong Un diktátor által vezetett Észak-Korea szeptemberben már több rakétaindítást hajtott végre, amit Japán és Dél-Korea is elítélt. The post Ismeretlen típusú rakétát lőtt ki Észak-Korea first appeared on 24.hu. |
Friss |
Készenlétbe helyezte a brit kormány a hadsereg üzemanyag-szállító tartálykocsik vezetésére kiképzett tagjait az üzemanyag-kiskereskedelemben támadt súlyos ellátási problémák enyhítésére. Kwasi Kwarteng, az üzleti ügyek minisztere hétfő éjjel bejelentette: a fegyveres erők tartályautó-vezetői korlátozott számban készen állnak arra, hogy szükség esetén bekapcsolódjanak a polgári üzemanyag-fuvarozásba az ellátási hálózat stabilizálása végett, írja az MTI. Grant Shapps közlekedési miniszter ugyancsak hétfő éjjel bejelentette azt is, hogy a veszélyes áruk közúti fuvarozására jogosító, de a következő hetekben lejáró vezetői engedélyek érvényességét kormány automatikusan 2022. január 31-ig meghosszabbítja, vagyis az ilyen jogosítványok birtokosainak nem kell otthagyniuk munkájukat, hogy az ötévenként kötelező továbbképzésen részt vegyenek. Az intézkedés az év végéig lejáró veszélyesáru-fuvarozói jogosítványokra terjed ki. A kialakult ellátási fennakadások előzményeként a múlt héten országszerte pánikszerű üzemanyag-felvásárlási roham kezdődött Nagy-Britanniában, miután több nagy forgalmazó bejelentette, hogy kénytelen töltőállomásokat bezárni a krónikus sofőrhiány okozta logisztikai fennakadások miatt. Hétfőn sok országrészben már alig lehetett üzemanyaghoz jutni, és mindenhol hosszú autósorok kígyóztak a benzinkutak előtt. A legsúlyosabb ellátási fennakadások Londonban keletkeztek: a brit fővárosban a sajtó által idézett iparági források szerint a benzinkutak 90 százaléka kifogyott az üzemanyagból, miután a kereslet a megszokott szint hatszorosára ugrott. A brit kormány bejelentette, hogy egy időre enyhíti a külföldi kamionsofőrök vízumszabályait a lakossági élelmiszer- és üzemanyag-ellátásban támadt fennakadások enyhítése végett. A szakmai érdekképviseleti szervezetek azonban teljesen elégtelennek minősítették a kormányzati intézkedést, közölve: számításaik szerint a brit áruszállítási szektorból legalább százezer kamionsofőr hiányzik, elsősorban azért, mert a brit EU-tagság tavalyi megszűnése (Brexit) óta rengeteg uniós munkavállaló távozott Nagy-Britanniából. The post Két újabb rendkívüli lépés a brit vezetéstől, mert nincs elég üzemanyag a benzinkutakon és élelmiszer a boltokban first appeared on 24.hu. |
Friss |
A legtöbb helyen felhősen indul a nap, majd szakadozni, gomolyosodni kezd a felhőzet, így főleg délután lesznek hosszabb napos időszakok – írja a Kiderül. Az előrejelzés szerint délelőtt még szórványosan, majd a nap második felében inkább már csak helyenként lehet eső, zápor. A Dunántúlon megélénkül, néhol megerősödik az északi szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 25 fok között várható. Késő estére 10 és 17 fok közé hűl le a levegő. The post Kedden is tart az indián nyár, de esernyőre is szükség lehet first appeared on 24.hu. |
Friss |
A Revolut Magyarországon is elkezdte használni európai banki engedélyét, tehát minden magyarországi ügyfél ingyen átválthat a Revolut Bank szolgáltatásra, ami már az EU-ban kötelező betétbiztosítási rendszerrel garantálja a betétek biztonságát, 100 000 euróig (~36 millió forint). Váltás esetén az új Revolut Bank-számla probléma nélkül együttműködik a meglévő Revolut Payments-számlával, így minden korábbi funkció változatlanul használható marad. A jelenleg használt Revolut Payments-számla minden esetben változatlanul megmarad, de a rendszer a pénzt automatikusan átutalja a Revolut Bank-számlára, ahol a már említett betétbiztosítási rendszer védi, ugyanakkor azt tudni kell, hogy ez a számla kamatot nem termelő látra szóló betét. Ezt a bannert kell keresni a Revolut alkalmazásban.Az átállás elméletileg mindössze pár percet vesz igénybe, és a jövőben lehetőség lesz előfizetni a Revolut Bank különböző – egyelőre itthon még nem elérhető – szolgáltatásaira. A Revolut az alapítása óta csaknem egymilliárd dollárnyi befektetést gyűjtött, értékét legutóbb 33 milliárd dollárra becsülték. Alig öt év alatt a szolgáltatás több mint 16 millió ügyfélre tett szert, majd 2020-ban Lengyelországban és Litvániában is elindította saját bankját, és mindkét országban hiteltermékeket kezdett kínálni. A megszerzett banki engedélye lehetővé teszi a Revolut Bank számára, hogy korlátozott banki szolgáltatásokat nyújtson a Revolut alkalmazáson keresztül, más, a Revolut-csoport által kínált pénzügyi szolgáltatással és termékkel együtt. Itthon már mint 500 ezer ügyfél használja a Revolut szolgáltatásait, és Magyarország a világ 14. országa, ahol a társaság elérhetővé tette a Revolut Bank szolgáltatást. A Revoluttal pontosan látható, hogy mennyi pénz ment el havonta olyan dolgokra, mint például az éttermi fogyasztás, vagy a bevásárlás. Beállítható havi kiadási költségkeret ezekhez a kategóriákhoz, a szolgáltatás alkalmazásában egységes felületen kezelhetők az előfizetéses szolgáltatások díjai, azonnal küldhető és kérhető pénz a barátoktól, a kártyás fizetések összegének felkerekítésével pedig pénzt tehető félre apránként. A Revolut ügyfelek emellett rejtett díjak nélkül is globálisan költhetnek és utalhatnak pénzt, az alkalmazásban 30 pénznemet tarthatnak és válthatnak, valamint azonnal pénzt küldhetnek barátaiknak és családtagjaiknak. Birkás Péter további cikkei Nem követemSzerzőim
The post Itthon is elindult a Revolut Bank, ami már betétbiztosítást is kínál first appeared on 24.hu. |
Friss |
A várakozásoknak megfelelően az utóbbi idők legszorosabb választását tartották vasárnap Németországban. A kisebbik kormánypárt, a szociáldemokrata SPD mindössze 1,6 százalékponttal kapott több voksot – a szavazatok 25,7 százalékát –, mint a története legrosszabb eredményét elérő kereszténydemokrata pártszövetség, a CDU/CSU. Mindkét párt kancellárjelöltje, Olaf Scholz és Armin Laschet is arról beszélt az urnazárást követően, hogy kormányt kíván alakítani a harmadik és a negyedik legtöbb szavazatot kapó párttal, vagyis a Zöldekkel és a piacpárti FDP-vel. A zöld párt a párt történetének legjobb eredményét elérve – még ha az a korábbi várakozásukhoz képest csalódást is keltett – a voksok 15 százalékát kapta, az FDP 11,5 százalékot. A négy évvel ezelőtti legerősebb ellenzéki párt, a szélsőjobbos AfD valamelyest meggyengült – több mint két százalékponttal kapott most kevesebbet –, ugyanakkor két keletnémet tartományban, Szászországban és Türingiában is a legerősebb párttá vált. A volt NDK-s tartományok másik erős pártja a nagy reményekkel induló szélsőbalos Linke, melyet potenciális kormánypártnak neveztek a következő ciklusra, komoly veszteségeket volt kénytelen elkönyvelni. Nem is beszélve arról, hogy szóba sem kerülhet a választás előtti baloldali álom, egy hárompárti: SPD-Zöldek-Linke koalíció. A szélsőbaloldalt végül az mentette meg a teljes bukástól, hogy három egyéni jelöltjüknek sikerült győznie, így pedig 39 képviselőjük is ott lehet a parlamentben. A német választási törvénynek ugyanis van egy olyan pontja, miszerint, ha egy párt legalább három egyéni körzetben nyer, akkor rájuk az öt parlamenti százalékos küszöb nem vonatkozik, és szavazatarányos képviseletük lehet a Bundestagban. Egy képviselőt ad a Dél-Schleswig Választói Egyesület, a frízek és a dán kisebbség pártja, amely hatvan év után indult el szövetségi választáson, és mivel kisebbségi pártként nem vonatkozik rá a bejutási küszöb, 50 ezer szavazattal is szereztek egy mandátumot. Ezzel a II. világháborút követő legnagyobb létszámú Bundestagja ül majd össze, a jelenlegi számítások szerint 735 képviselővel. Az eddigi rekord éppen az előző választásokon jött össze, 709 honatyával. A Bundestagnak nincs fix képviselői száma, ezt az előbb említett klauzula éppúgy befolyásolhatja, mint a pártok támogatottságának aránya. A választóknak két szavazatuk van, az egyiket az egyéni körzetük egyik jelöltjére adják le, a másikat pártlistára. 299 egyéni körzet van, de ez nem torzítja a parlamenti mandátumok elosztását, mert minden párt annyi képviselői helyet kap az egyéni győztesek mellett, amennyi a szavazati arányokból rá esik. Az egyéni körzetekben hagyományosan erős a CDU/CSU, de most csaknem 90 képviselői hellyel kevesebbet nyert el, mint 2017-ben. Köztük olyanok is elveszítették a direkt mandátumukat, mint
Az SPD ezzel szemben 62 egyéni körzettel szerzett többet az előző választáshoz képest. Ugyanakkor a CDU/CSU így is magasan a legtöbb egyéni körzetet nyerte meg, 143-at, míg az SPD és a Zöldek közösen is csak 137-et. Sokat jelentett, hogy Bajorországban a CSU szinte az összes egyéni körzetet elvitte, még ha 7 százalékpontot ők is gyengültek 2017-hez képest. Az arányosítás miatt összességében 53 szociáldemokrata képviselővel lesz több, zöldből 51-gyel, liberálisból 12-vel. A CDU 50 képviselői helyet veszített, a Linke 30-at, az AfD 11-et. Legalábbis a jelenlegi állás szerint, hiszen hivatalos végeredmény csak október közepére várható. Változás változás nélkülA kormányalakítás Németországban általában 5-6 hetet vesz igénybe, legutóbb viszont öt és fél hónapig tartott. Ezúttal sem kizárt, hogy csak karácsonyra lesz új kormány, és addigra tényleg nyugdíjba vonulhat az addig ügyvivő kancellárként tevékenykedő Angela Merkel, aki 16 év után távozik a kancellári székből. A két legnagyobb párt csúcsjelöltje vasárnap este egyaránt azt ígérte, hogy karácsonyra összehozzák maguk mögé a szükséges többséget. A két párt közötti különbség annyira minimális, hogy a kormányalakításra nagyjából ugyanakkora esélyük van. Csakhogy ez jelenleg kevéssé rajtuk múlik, sokkal inkább a két középpárton, a Zöldeken és az FDP-n, hiszen mindkettő szükséges ahhoz, hogy vagy az SPD, vagy a CDU/CSU többségi kormányt alakíthasson. Arra, hogy hárompárti koalíció jöjjön létre, az ötvenes évek óta nem volt példa. Noha ez valamiféle politikai változást sejtet, ám a három pártnak csak úgy sikerülhet megegyeznie, ha centrumpolitikát folytatnak, akárcsak korábban Merkel (egy újabb nagykoalíció pedig nyilvánvalóan nem hozna eget rengető változást a mostanihoz képest, mégha a szocdemeknek adnák is a kancellárt). Ez akkor is így van, ha vasárnap este Scholz úgy nyilatkozott, az eredmény azt mutatja, az emberek változást akarnak – ami elég fura kijelentés az eddigi alkancellártól, pénzügyminisztertől –, Laschet pedig a „jövő szövetségét” említette. Nagykoalíció vélhetően nem lesz, mert az SPD és a CDU/CSU is belefáradt az elmúlt évek közös kormányzásába, bár teljesen az sem kizárható, hogy bevennék maguk mellé a Zöldeket vagy az FDP-t is. A karácsonyi céldátum betartása azért kétséges, mert ezúttal szinte biztosan nem két, hanem három pártnak kell megegyeznie. Legutóbb például azért is tartottak olyan sokáig a koalíciós tárgyalások, mert több heti tárgyalás után a liberálisok váratlanul kihátráltak, és úgy döntöttek, mégsem akarnak részt venni egy CDU-Zöldek-FDP együttműködésben. Getty Images Armin Laschet, Olaf Scholz és Annalena BaerbockScholz, Laschet és a Zöldek kancellárjelöltje, Annalena Baerbock is – amellett, hogy változást emlegettek a kampányban – a merkeli út folytatójaként próbálták beállítani magukat. Ez végül Scholznak sikerült leginkább, Laschet – aki pártját a merkeli centrumpolitizálástól kicsit jobbra fordította – talán épp emiatt veszített, már az alapvető népszerűségi deficitjén túl, amin azért lehetett volna valamit javítani, ha nem hibázik több alkalommal is a kampány alatt. Az eredményekből kitűnik, hogy a német választópolgárok már nem ragaszkodnak annyira egy bizonyos párthoz, mint az a világháború óta általános tendencia volt, és ezt igazolja az is, hogy az elmúlt négy hónapban 10 százalékos kilengéseket mutatott a választás első három helyezettjének támogatottsága. Változást jelent az is, hogy a fiatal választók pártjai lesznek a tárgyalások legfontosabb szereplői, vagyis a Zöldek és a liberálisok. A Zöldek politikailag kevésbé állnak távol a két nagy párttól, klímavédelmi célokat könnyebben el tudnak fogadtatni a többi párttal – ahogy Baerbock mellett a másik társelnökük, Robert Habeck alkancellárságát is – az FDP viszont egyértelműen közelebbi viszonyban van a kereszténydemokratákkal, mint a szocdemekkel. Erről beszélt vasárnap, de már korábban is az FDP elnöke, a pénzügyminiszterségre apelláló Christian Lindner is. A három párt megállapodása főleg a Zöldek és a FDP közötti elvi különbségek miatt húzódhat el. Lindner vasárnap arról is beszélt, hogy jelenleg nem is a győztes dönti el, kivel akarna kormányozni, hanem nekik és a Zöldeknek kell először tárgyalóasztalhoz ülni, csak azután jöhet annak a kérdésnek a tisztázása, ők ketten melyik nagypárttal képzelik el a kormányzást. Egy, a pártok színei alapján (piros: SPD, sárga: FDP, zöld: Zöldek) elnevezett közlekedési lámpa-koalíció elméletben a legesélyesebb: az SPD nyert, így hagyományosan nekik lenne először lehetőségük megpróbálni összehozni a parlamenti többséget. De a Jamaika-koalíciónak ugyanígy van esélye, ez a zöldek és a liberálisok mellett a CDU/CSU-t (fekete) jelentené. Mert bár igaz, hogy a CDU csak második lett a választáson, az FDP-hez közelebb áll. Laschet jelenleg még Észak-Rajna-Vesztfália miniszterelnöke, ott is az FDP-vel közös koalíciót vezet, és Lindner is idevalósi. Scholz kezéből ráadásul kikerült az a kártya, amivel a Linkével és a Zöldekkel közös kormánnyal „fenyegethetne”. Igaz, a CDU egyik legerősebb mondása a kampány alatt éppen az volt, hogy azért kell rájuk szavazni, nehogy hatalomra kerüljön a NATO-ellenes, az oroszokkal barátságosabb Linkével közös koalíció. The post Csak a választásnak van vége Németországban, a verseny még tart first appeared on 24.hu. |
Friss |
A későbbi II. András magyar király 1203-ban kötött házasságot Merániai Gertrúddal, akit később a közvélemény Imre király és András közt kitört belviszályért, majd a gyermek III. László király haláláért is felelőssé tett. András 1205-ös trónra lépése után aztán az új királyné és alattvalói viszonya még inkább elmérgesedett – írja a Rubicon.hu. Gertrúd ugyanis többre vágyott udvara igazgatásánál és öt gyermeke nevelésénél. Befolyása nyomán András elképesztő pénzszórásba kezdett, aminek kedvezményezettjei rendre a királyné külföldi kegyencei, illetve a Magyarországra menekülő Meráni hercegi család tagjai voltak. Az uralkodó egész vármegyéket, kulcsfontosságú tisztségeket ajándékozott az „idegeneknek”, így például Gertrúd öccse, Bertold prépostból előbb kalocsai érsek lett, majd az erdélyi vajdaságot is megkapta. Nem meglepő tehát, hogy az „új berendezkedés” rövid időn belül kiváltotta az elhanyagolt országnagyok felháborodását. Miután pedig panaszaik süket fülekre találtak – abban bízva, hogy így sikerül véget vetni az adományozásoknak –, elhatározták, hogy megölik a királynét. A trón is veszélybenAz 1213 során szerveződő összeesküvés méretéről és résztvevőiről sajnos nincsenek biztos információink, ugyanígy azt sem tudjuk pontosan, hogy a pilisi erdőben kik hajtották végre a nevezetes merényletet. A későbbi beszámolók, Katona József drámája és Erkel Ferenc operája nyomán persze óhatatlanul Bánk szlavóniai bán és nádor neve juthat az eszünkbe, ám az ő bűnrészességére sincsen konkrét bizonyíték. Wikipedia II. András ábrázolása a Thuróczi-krónikábanA gyilkosság megtervezésében vélhetően Bánk aktívan részt vett, mellette pedig a Kacsics nembeli Simon bán, Péter csanádi ispán, de esetleg még János esztergomi érsek is –ő írta Katona darabjában azt a kétértelmű mondatot, hogy az összeesküvőknek „a királynőt megölni nem kell félniük” – a fő szervezők között volt. Azt a feltételezést, miszerint a fent nevezett méltóságok mindegyike kapcsolódott a merénylethez, elsősorban az ügy utóélete támasztja alá, vagyis, hogy a kivégzett Péter ispánon kívül a többi vádlottnak nem esett bántódása. Ezt a szokatlan eljárást csakis az indokolhatta, hogy – a főurak egységes fellépése miatt – András felesége halála után úgy érezte, trónja is végveszélyben forog. Többen támadtákA gyilkosság előzményéről tehát nincsenek pontos információink, azt azonban tudjuk, hogy 1213. szeptember 28-án Gertrudis királyné ünnepséget tartott Pilisszentkereszten a Magyarországra látogató VI. Lipót osztrák herceg (ur. 1198-1230) tiszteletére, melyen Péter ispán, Simon bán és vélhetően Bánk bán is részt vett. Ez a fogadás aztán több szempontból is kiváló alkalmat biztosított a merénylethez: egyfelől azért, mert a gyűlölt királyné várától és testőrségétől egyaránt távol került, másfelől pedig azért, mert a férj, II. András király ebben az időszakban éppen Halicsban háborúzott. A nemes urak a gyilkosságot feltehetően a pilisi hegyekben hajtották végre: először tőrbe csalták a gyanútlan Gertrúis fogatát, az erdő mélyén pedig végeztek a királynéval, és lemészárolták a kíséret jelentős részét. Állítólag maga Lipót herceg is csak a szerencsének köszönhette, hogy túlélte a támadást. Gertrúdra valószínűleg a később kivégzett Péter ispán mérte a halálos csapást, de a gyűlölt asszony testét később a többiek is össze-vissza vagdosták. A merénylet politikai téren azonban nem hozott nagy változást. Az uralkodói hatalom gyengesége folytán András gyakorlatilag büntetlenül hagyta felesége meggyilkolását, és egészen 1228-ig kellett arra várni, hogy Béla herceg, a trónörökös – szimbolikus intézkedésekkel, például birtokelkobzásokkal – megbosszulja édesanyja halálát. The post Ezért ölték meg a királynét a Pilisben first appeared on 24.hu. |