Skip to Content

Friss

Friss | 2021/09/28 - 14:50

Ugyan az Apple még csak nemrég mutatta be az iPhone 13 szériát, iparági források már az iPhone 14-ről beszélnek. Most a cupertinói cég ügyeiben jártas Mark Gurman szellőztette meg a Bloomberg Power On hírlevelében, hogy jövőre már egy kiadósabb változásra lehet számítani, már ami a készülék külsejét illeti: sőt, a dizájnfrissítés annyira jelentős lehet, mint amennyire anno az iPhone X volt.

Konkrétumokat ugyan nem említ, de azt már más forrásból is hallani lehet, hogy az előlapi kamerasziget, a notch teljes egészében eltűnhet. Gurman sejtelmesen annyit mond, hogy a jelek szerint érdemes lehet kivárni azoknak, akik idén beruháznának egy új iPhone-ba, és a 13-as modell helyett a jövő évi almás mobilra tegyenek félre pénzt.

Szeptember elején Jon Prosser, a Front Page Tech iparági forrásokhoz közelálló újságírója szedett össze pár belsős pletykát a jövőre érkező almás mobilról, melyek alapján Ian Zelbo elkészített pár renderképet. Prosser és Zelbo renderképei alapján az alábbiak jellemezhetik majd az iPhone 14-et:

  • Szerintük szintén eltűnik az előlapi, benyúló szenzorsziget (notch), helyette a kijelző alá épített kameralyukba kerül a szelfikamera.
  • A hátlapi kamerarendszer kitüremkedése is eltűnik, mivel összességében vastagabb lesz a készülékház. Utoljára az iPhone 5s-nél simultak bele a kamerák a hátlapba.
  • Titánkeretet kap a készülék.
  • Visszatérnek a kerek hangerőszabályzó gombok, hasonlóan a régebbi iPhone 4 és iPhone 5 modellekhez.
  • Legalább pár modellen megmarad a Lightning csatlakozó.

Az újságíró hozzáteszi, hogy természetesen ezek a dolgok mind változhatnak, hiszen csak egy jövőre jövő mobilról van szó, de abban biztos, hogy összességében hasonló formatervre lehet számítani a cupertinói tervezőktől.

Dömös Zsuzsanna további cikkei

The post Nagy változásokat hozhat az iPhone 14 first appeared on 24.hu.



Friss | 2021/09/28 - 14:49

Lengyelországban korábban több helyen olyan „regionális családjogi chartákat” fogadtak el, amelyek az önkormányzatokra gyakorolnak nyomást annak érdekében, hogy ne nyújtsanak támogatást LMBTQ személyeknek. Több értelmezés szerint a határozatok lényegében LMBTQ-mentes zónák kijelölését jelentették Lengyelország területén. Friss hír, hogy az országban több helyen módosították ezeket a határozatokat, amiről a lengyel sajtóra hivatkozva az magyar állami hírügynökség így számolt be:

Négy lengyelországi vajdaság közgyűlése módosította a családok védelmében hozott határozatokat, amelyeket azért bírált az Európai Bizottság, mert ellenezték az LMBT-mozgalom ideológiájának hirdetését

A tizenhat lengyel vajdaság közül hétfőn a Kislengyelországi, a Kárpátaljai és a Lublini önkormányzat közgyűlése szavazott a határozatokról, miután idén nyáron az a veszély is felmerült, hogy Lengyelország milliárdos nagyságrendben európai uniós támogatástól eshet el a határozatok kirekesztő szellemisége miatt. A Swietokrzyskie vajdaság a múlt héten döntött a változtatásról, és hasonló lépésre készül egy ötödik érintett régió, a Lódzi vajdaság önkormányzata is.

A lengyel helyhatóságok még 2019-ben hozták a homofóbnak tartott határozatokat. Az Európai Bizottság később az említett öt lengyelországi régiót felszólította a határozatok felülvizsgálatára, egyúttal felfüggesztette velük a koronavírus-válság hatásainak enyhítését célzó intézkedéscsomagról folyó egyeztetéseket. Az ügyben az elmúlt napokban maga az uniós alapokért és a regionális politikáért felelős lengyel miniszterhelyettes, Waldemar Buda  kereste meg az önkormányzatokat, és az elfogadott dokumentumok felülvizsgálatát, a kirekesztőnek értelmezhető elemek törlését kérte tőlük. Zbigniew Ziobro lengyel igazságügyi miniszter ezzel szemben a múlt héten arra szólította a közgyűlések képviselőit, hogy ne módosítsanak a homofób határozataikon, mert szerinte ha ezt megteszik, az Európai Bizottság „gazdasági terrorizmusának” vetik alá magukat, és ebben az esetben szerinte

további törvénytelen lépések várhatók.

Piotr Müller lengyel kormányszóvivő a múlt héten hazugnak nevezte a nyugati médiában ismételgetett kifejezést, aláhúzva: Lengyelországban semmilyen LMBT-mentes övezet soha sem létezett.

The post Önként módosította több lengyel önkormányzat a homofób családjogi határozatait first appeared on 24.hu.



Friss | 2021/09/28 - 14:44

A Pfizer bejelentette, hogy elkezdte tesztelni az influenza elleni mRNS-oltását – írja a MedicalXPress. A jelenlegi influenza-vakcinák 40-60 százalékos hatásossággal dolgoznak, a Pfizer ezt szeretné javítani ugyanazzal a technológiával, amivel a koronavírus elleni védőoltását gyártotta.

Az első kísérletekben 600 amerikait fognak tesztelni, akik a 65-85 éves korosztályból kerülnek ki.

A hagyományos szezonális influenza elleni vakcinákat általában úgy készítik, hogy a vírust csirketojásban vagy emlőssejtekben tenyésztik, majd a vírusokat inaktiválják és feldolgozzák, hogy oltóanyaggá alakítsák őket. A folyamat tele van kihívásokkal, többek között azzal, hogy olyan vakcinákat állítsanak elő, amelyek erős immunválaszt váltanak ki, és lépést tartanak a vírustörzsek mutálódásával.

Az mRNS technológia különlegessége az, hogy csak a vírus genetikai szekvenciáját vagy annak egy meghatározott részét igényli, lehetővé téve a gyorsabb és rugalmasabb gyártást.

A Pfizer különösen azt akarja összehasonlítani, hogy milyen szintű és mennyire biztonságos az immunválasz egy, kettő vagy négykomponensű mRNS-oltóanyag esetén különböző adagokban szemben a hagyományos négykomponensű oltóanyagokkal.

Nagy Nikoletta további cikkei

The post Influenza elleni mRNS-oltást tesztel a Pfizer first appeared on 24.hu.



Friss | 2021/09/28 - 14:40

Romániában a járvány legsötétebb napjaként ír arról a Főtér, hogy a friss adatok szerint az elmúlt 24 órában 11 049 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak.

Ez a járvány kezdete óta a legnagyobb szám (tavaly november 18-án 10 269 ember tesztje lett pozitív), miközben meghalt 208 beteg is  (november végén 213 elhunytat regisztráltak).

Azt, hogy félelmetesen berobbant a járvány negyedik hulláma az is igazolja, hogy jelenleg 11 431 embert kezelnek kórházban, közülük 1267-en szorulnak intenzív terápiás ellátásra. A kórházban kezeltek  között van 306 kiskorú, 17 gyermek van intenzív osztályon.

Koronavírus - Még több hír a témában Egy nap alatt duplájára nőtt a koronavírusos fertőzöttek száma Ukrajnában Még soha nem volt ennyi új fertőzött Romániában Friss adatokat közöltek a szennyvízben mért koronavírus-koncentrációról

54 953 fertőzött otthon, 10 066 intézményes karanténban lábadozik. Csak Bukarestből 1912 fertőzéses esetet jelentettek, de a fővároson kívül már 13 megye „vörösödött be” a fertőzöttségi ráta alapján.

A napi esetszámok alapján a járványügyi szakértők szerint Románia rendkívül nehéz ősz elé néz, a kórházak óriási terhelés alá kerülnek. Bár az emberek több mint hetven százaléka még nem oltatta be magát, kissé növekszik az oltakozási kedv, ami egyrészt a járvány berobbanásával, másrészt azzal magyarázható, hogy egyre több nyilvános helyen kell védettségi igazolvány.  Kapcsolódó Szinte háborús állapotok a román kórházakban Kevés az intenzív ágy, a kórházak improvizálnak, hogy elkerüljék a teljes összeomlást. 

The post Még soha nem volt ennyi új fertőzött Romániában first appeared on 24.hu.



Friss | 2021/09/28 - 14:34

A Survivor legutóbbi adásában játékot rendeztek, amelynek győztese Kabát Peti lett: jutalma, hogy hazatelefonálhat valamelyik szerettének. Ám az exfocista dönthet úgy is, hogy átruházza valakire a nyereményét. Zsófi már az egész játék alatt azt hangoztatta, szeretne nyerni, hogy az édesapjával beszélhessen, Járai Máté pedig feleségével, Kírával akart telefonálni.

Miután Kabát győzőtt, Zsófi könnyezve elmondta, csalódott kicsit, de ha nyert volna, valószínűleg akkor is átadja Járainak a lehetőséget, mert szerinte a színésznek van a legnagyobb szüksége arra, hogy beszéljen a feleségével.

Járait ez nem különösebben érdekelte, két perc múlva már Rózsával beszélte ki Zsófit:

Most láttam meg a Zsófi igazi énjét, hogy ő milyen gonosz. Soha, senki társaságában nem éreztem magam olyan rosszul, mint ezzel a nővel. Az egész játékomat tönkreteszi, az egész ittlétemet megkeseríti. Nem bírok ránézni, azt látom, hogy mindenkire megsértődik, provokál, haragszik a világra. És olyan gonosz… nem kétlem, hogy ő beszélni akar az apukájával, de ha van valami, ami nem róla szól, akkor kussoljon. Nyilván azt akarja, hogy a Peti nekiadja a lehetőséget, neki minden kell. Én nem vártam volna, hogy a Zsófi nekem adja, ne is adja, hanem pofa be, elvesztetted a játékot, kész. Mindig olyan joviálisan beszél, hogy ő Szent Szűz Mária maga… ezzel a külsővel ráadásul. El kéne döntenie, mi akar lenni: Playmate nyuszi a címlapokról, esetleg vad dög… ettől a mai játéktól behánytam konkrétan.

The post Survivor: Járai Máté úgy érzi, Zsófi már a jelenlétével megkeseríti az ő játékát first appeared on 24.hu.



Friss | 2021/09/28 - 14:30

Sajtóhírek és a saját blogja, valamint a mozgalmának Facebook-oldala szerint Posta Imre az egyike azoknak, akiket letartóztatott a rendőrség, írja a Telex. A nyomozók emberölés előkészülete miatt csaptak le több helyen is a magát a „Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya Bíróságának” nevező csoport tagjaira.

Posta Imre oldala azt írja, TEK munkatársai Imrét megállították, az autóból kiszedték, leteperték, bilincsbe verték”. Azt is írja az oldal, hogy maximum 72 órán át tartják bent, kihallgatás céljából. Az úgynevezett Pí-kör is ugyanezt az információt írja, ők Posta Imre feleségére hivatkoznak.

 

Posta Imre neve korábban azért került elő, mert a nemzetbiztonsági szervek államellenes szervezkedés miatt kezdtek nyomozni több csoport ügyében. Korábban Géczy Gáborral, az egyik érintett szervezet vezetőjével beszélgettünk róla. Géczy idén januárban elhunyt.

Kapcsolódó „Ez mindenkiből zsigeri indulatokat váltott ki. A gyerekemért konkrétan ölni tudnék, ha arról lenne szó” A dusnoki családtól elvett gyerek ügye felhívta a figyelmet olyan, az állam fennhatóságát tagadó mozgalmakra, amelyeket most talán a titkosszolgálat is vizsgál. Magfalván az egyik ilyen, a sajtóban paramilitáris szektaként emlegetett, valójában inkább ökofarmot működtető csoport vezetőjénél, Géczy Gábornál jártunk, aki megérti a gyerek kiszakítása miatt tiltakozókat, de szerinte csákánnyal nem lehet lebontani a jéghegyet.

The post Posta Imre is egyike lehet az emberölés előkészülete miatt letartóztatott radikálisoknak first appeared on 24.hu.



Friss | 2021/09/28 - 14:19
Szponzorált tartalom

A rovatot az UniCredit Bank Social Impact Banking programjának Mikrohitele támogatja, amely elősegíti a mikrovállalkozások alapítását és fejlesztését, a társadalmi értékteremtést. Tudjon meg többet a Mikrohitelről, a részletes termékfeltételeket keresse az UniCredit bankfiókjaiban és weboldalán.

The post Földes Eszter pólóin még Ady is mosolygna first appeared on 24.hu.



Friss | 2021/09/28 - 14:19
Szponzorált tartalom

A rovatot az UniCredit Bank Social Impact Banking programjának Mikrohitele támogatja, amely elősegíti a mikrovállalkozások alapítását és fejlesztését, a társadalmi értékteremtést. Tudjon meg többet a Mikrohitelről, a részletes termékfeltételeket keresse az UniCredit bankfiókjaiban és weboldalán.

The post Földes Eszter pólóin még Ady is mosolygna first appeared on 24.hu.



Friss | 2021/09/28 - 14:17

A falfesték színének kiválasztása eleinte izgalmasnak tűnhet, de gyorsan kimerítővé is válhat, ha nem sikerül hamar döntésre jutni.

Ezt a feladatot könnyítheti meg egy új projekt. Katy Perry, a Spotify és a Behr Paint közösen hozott létre egy weboldalt Music in Color néven, az innovatív szolgáltatás lényege pedig az, hogy a kedvenc zenéink alapján ajánl nekünk festékszínt, írja az Architectural Digest.

Azt javasolják, mielőtt használnánk a felületet, gondoljuk át, hogy melyik szobához szeretnénk színajánlatot kapni. Példaként említik, hogy Mark Ronson és Bruno Mars közös slágere, az Uptown Funk ugyan illik egy nappalihoz, hiszen a rendszer szerint egy élénk narancssárga passzol hozzá, a hálószobával kapcsolatban inkább valami relaxálóbb dalra kell gondolni.

Miután a honlapon kiválasztottuk a kedvenc dalunkat, a rendszer automatikusan kiadja a hozzátartozó színt, amiről ezt követően bővebben is lehet olvasni és természetesen rögtön lehet rendelni is belőle.

Az újdonságot ide kattintva lehet kipróbálni.

Kapcsolódó Kizárta a lakásból a kutyáit, milliók nevetnek a reakciójukon Nem lehet kibírni nevetés nélkül.

The post Ilyen lenne a szobád színe a kedvenc zenéd alapján first appeared on 24.hu.



Friss | 2021/09/28 - 14:11

Anya beszorult az új ruhájába egy rossz cipzár miatt, és visszaautózott a Zarába, hogy kiszabadítsák.

Ezzel a szöveggel osztotta meg egy brit nő a TikTok-oldalán édesanyja kalandos ruhavásárlását, ami azzal ért véget, hogy az új ruhája rabjaként rohant vissza a boltba, ahol vette, hogy az ott dolgozó eladók megszabadítsák tőle. A felvételen látni lehet, ahogy a szétszakadt cipzáros ruhájában lévő nő nevetve libben be az üzletbe, keresve egy eladót, aki megoldja a problémáját, majd nagy örömmel hagyja, hogy egyikük egy erős mozdulattal működésre bírja a cipzárt, és sikerül levennie a ruhát.

A Mirror brit bulvárlap cikke szerint a hozzászólók közül páran nem értették, hogy miért is ment vissza a nő boltba, miért nem oldotta meg otthon a cipzárproblémát, amire válaszul elmagyarázták nekik, hogy így a nő egyértelműen bizonyítani tudta, hogy hibás volt a termék, és így az üzlet kevesebb ellenállással adhatott neki egy újat.

@isabelrobins Her face when it was finally unzipped


Friss | 2021/09/28 - 14:07

Miután korábban másodfokon jogerős bírósági ítélet született arról, hogy betiltják a Siess haza, vár a mama című dokumentumfilmet, mivel Barta Tamás egykori üzlettársa a kép- és hangfelvételhez való jog érvényesítése iránt indított bírósági eljárást. Emiatt az alkotók, Hajdú Eszter rendező és Mester Sándor producer a Kúriához fordultak, amely most ideiglenesen felfüggesztette a másodfokú jogerős bírósági döntést. Ez azt jelenti, bizonytalan ideig újra nézhető a film (ezen a linken), ám ha a Kúrián az a döntés születik, hogy helybenhagyja a bíróság ítéletét, akkor a film jelenlegi formájában örökre be lesz tiltva, a vitás rész miatt, ahol a volt üzlettársa elmondja, hogy ő volt a Barta Tamás halála utáni nyomozás első számú gyanúsítottja, mert az egykori LGT-gitáros életét kioltó fegyveren rajta volt az ujjlenyomata.

Kapcsolódó Hajdú Eszter: Azt remélem, új információk derülnek ki Barta Tamás haláláról A Barta Tamásról készült Siess haza, vár a mama rendezőjét kérdeztük arról, hogyan élte meg a film kálváriáját, milyen kritikák és észrevételek érték a nézők részéről, és hogy mit várhatunk a tervezett újabb filmtől.

A film készítői azt is mondják, másodfokon kérték a tárgyalások halasztását, mert a pandémia miatt nem tudtak Budapestre utazni Portugáliából, és ezért egyetlen tárgyaláson sem tudtak résztvenni a jogi procedúra egy éve alatt. Azonban keresetüket a bíróság nem vette figyelembe, a filmkészítők pedig hangsúlyozzák, hogy így nem tudták az igazukat az ügyben képviselni. Ők időközben elkezdtek dolgozni a folytatáson, a Lost in Los Angeles című második részén, melytől azt remélik, kiderül új információ Barta Tamás halálával kapcsolatban is.

The post Újra nézhető a Barta Tamás-film, miután a Kúria felfüggesztette a bíróság erről szóló döntését first appeared on 24.hu.



Friss | 2021/09/28 - 14:06

Hétfőn nedvesebb légrétegek érkeztek hazánk fölé, főként nyugaton és az ország középső tájaira hoztak számottevő csapadékot. Kedden már inkább csak keleten kell kisebb esőkre számítani, máshol a napsütésé a főszerep, 20-23 fokkal szép, őszi időnk van.

Az újabb csapadékhullám szerdán este érkezik délnyugat felől, az ország mintegy 70 százalékán számíthatunk ismét az aszályt enyhítő, jelentősebb esőre

– mondja a 24.hu-nak Molnár László meteorológus, a Kiderül.hu munkatársa.

Eső után szép hétvége

Északnyugat-Európa felett egy erős ciklon alakult ki, de elég távol tőlünk ahhoz, hogy hatását csak közvetve érezzük. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a ciklonról leszakadó nedvesebb gócok jutnak el térségünkbe, ráadásul egyre inkább „kifáradva”.

A csapadék ezért nyugaton és a középső területeken a legintenzívebb, itt 8-15 mm-re számíthatunk, keletre haladva azonban már csak szórványosan várható eső.

A nedves légrétegek már szerda este megérkeznek délnyugatról, éjjel és még csütörtök délelőtt is esni fog, a csapadékzóna lassan kelet felé húzódik, nyomában pedig kiderül az ég, kisebb enyhülés veszi kezdetét. A péntek száraz, enyhe időt hoz, a hétvége pedig kifejezetten kellemes őszi idővel, sok napsütéssel, 21-23 fokos csúcshőmérsékleteket ígér.

Szárazabb, de hűvösebb lesz a folytatás

A jövő héten aztán az említett ciklon hatása erőteljesebbé válik, az Agronaptár.hu hosszabb távú előrejelzése szerint a hét első napjaiban ismét enyhe, de nedves levegő érkezik. Időjárásunk mozgalmasabbá, csapadékosabbá válik.

Közben a ciklon középpontja lassanként déli irányba mozdul, és október 6. környékén átvonul rajtunk a hidegfrontja, utána pedig szárazabb, de hűvösebb, napok következnek 12-17 fokos maximumokkal.

Nemrég a modellek már október elejére jelezték az időjárási hullámvasutat, amin hidegbetörések és felmelegedések váltják egymást nagy iramban, ám ez mostanra kitolódott. Jelen állás szerint a hónap második felére látszik a változékony, hidegbetörésekkel tarkított időjárás beköszönte.

Bihari Dániel további cikkei

The post Jelentősebb eső érkezik first appeared on 24.hu.



Friss | 2021/09/28 - 14:02

Ellenszavazat és tartózkodás nélkül felmentette a Budapesti Nagybani Piac Zrt. közgyűlése a társaság vezérigazgatóját, Nagy István Zsoltot a múlt héten – tudtuk meg Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatalától.  A felmentés indoklás nélkül történt, a vezérigazgató menesztését ugyanis a Munka Törvénykönyve szerint nem kellett indokolni – tették hozzá.

A közgyűlés ugyancsak ellenszavazat és tartózkodás nélkül az eddigi műszaki igazgatót, Boros Andrást választotta meg ideiglenesen vezérigazgatónak, aki ezeket a feladatokat az eddigi munkaköre mellett látja el. Az új vezérigazgatót pályázat útján fogják kiválasztani, Boros Andrást arra az időre bízták meg most a tisztség ellátásával, amíg a pályázatot előkészítik és lebonyolítják.

Előzetesen írtunk róla, hogy a többségi tulajdonos, a főváros önkormányzat azzal az indokkal kezdeményezte Nagy István Zsolt menesztését, mert a vezérigazgató megpróbálta elvonni az igazgatóság hatásköreit. Cikkünkben kitértünk arra is, hogy nem volt összhangban a társaság alapszabálya a cégkivonatukkal. Az alapszabályban ugyanis az állt, hogy a vezérigazgató munkavállaló, aki alárendelt a döntéshozó igazgatóságnak. A cégjegyzékben pedig az szerepelt, hogy a vezérigazgató vezető tisztségviselő (azaz döntéshozó). Arra is kitértünk, hogy a Nagybani Piac Zrt. stabilan nyereséges, évek óta.

A főpolgármesteri hivatal a felmentés után azt írta megkeresésünkre, hogy a társaság alapszabálya az eddigiekben is vezető állású munkavállalóként működő vezérigazgatóról rendelkezett. Elismerték azonban, hogy a társaság jogi képviselője a korábbi vezérigazgató esetében a cégbírósági nyomtatványt helytelenül töltötte ki, ezért kerülhetett pontatlan, az alapszabály rendelkezéseivel ellentétes adat a cégjegyzékbe. Magyarán a cégjegyzékben nem szerepelhetett volna az, hogy Nagy István Zsolt vezető tisztségviselő.

Jelenleg az e-cégjegyzékben már szerepel, hogy Nagy István Zsolt vezérigazgató (vezető tisztségviselő) törlés alatt áll. Boros András pedig vezető állású munkavállalóként bejegyzés alatt áll.

Nagy István Zsolt lapunknak továbbra sem kívánta kommentálni a leváltását.

The post Leváltották a Nagybani Piac Zrt. vezérigazgatóját first appeared on 24.hu.



Friss | 2021/09/28 - 14:02

Ellenszavazat és tartózkodás nélkül felmentette a Budapesti Nagybani Piac Zrt. közgyűlése a társaság vezérigazgatóját, Nagy István Zsoltot a múlt héten – tudtuk meg Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatalától.  A felmentés indoklás nélkül történt, a vezérigazgató menesztését ugyanis a Munka Törvénykönyve szerint nem kellett indokolni – tették hozzá.

A közgyűlés ugyancsak ellenszavazat és tartózkodás nélkül az eddigi műszaki igazgatót, Boros Andrást választotta meg ideiglenesen vezérigazgatónak, aki ezeket a feladatokat az eddigi munkaköre mellett látja el. Az új vezérigazgatót pályázat útján fogják kiválasztani, Boros Andrást arra az időre bízták meg most a tisztség ellátásával, amíg a pályázatot előkészítik és lebonyolítják.

Előzetesen írtunk róla, hogy a többségi tulajdonos, a főváros önkormányzat azzal az indokkal kezdeményezte Nagy István Zsolt menesztését, mert a vezérigazgató megpróbálta elvonni az igazgatóság hatásköreit. Cikkünkben kitértünk arra is, hogy nem volt összhangban a társaság alapszabálya a cégkivonatukkal. Az alapszabályban ugyanis az állt, hogy a vezérigazgató munkavállaló, aki alárendelt a döntéshozó igazgatóságnak. A cégjegyzékben pedig az szerepelt, hogy a vezérigazgató vezető tisztségviselő (azaz döntéshozó). Arra is kitértünk, hogy a Nagybani Piac Zrt. stabilan nyereséges, évek óta.

A főpolgármesteri hivatal a felmentés után azt írta megkeresésünkre, hogy a társaság alapszabálya az eddigiekben is vezető állású munkavállalóként működő vezérigazgatóról rendelkezett. Elismerték azonban, hogy a társaság jogi képviselője a korábbi vezérigazgató esetében a cégbírósági nyomtatványt helytelenül töltötte ki, ezért kerülhetett pontatlan, az alapszabály rendelkezéseivel ellentétes adat a cégjegyzékbe. Magyarán a cégjegyzékben nem szerepelhetett volna az, hogy Nagy István Zsolt vezető tisztségviselő.

Jelenleg az e-cégjegyzékben már szerepel, hogy Nagy István Zsolt vezérigazgató (vezető tisztségviselő) törlés alatt áll. Boros András pedig vezető állású munkavállalóként bejegyzés alatt áll.

Nagy István Zsolt lapunknak továbbra sem kívánta kommentálni a leváltását.

The post Leváltották a Nagybani Piac Zrt. vezérigazgatóját first appeared on 24.hu.



Friss | 2021/09/28 - 14:00

Szeptember 27-én posztolt saját közösségi oldalaira Várkonyi Andrea néhány képet az esküvőjéről, ezeken férjével, Mészáros Lőrinccel láthatóak. Várkonyi ruháját egyébként Merő Péter divattervező készítette egy hónap alatt.

Kapcsolódó Várkonyi Andrea megosztotta az esküvői fotóit Így nézett ki az ifjú pár a nagy napon.

Várkonyi Facebook-posztja alatt annyira nem tolongtak a celebek a gratulációkkal, ám Instagramján már feltűnt egy-két ismerős név.

Dukai Regina sok boldogságot kívánt, Mádai Vivien emojizott, Kamarás Norbert, azaz ÉNB Lali pedig lájkolta a posztot.

Kajdi Csaba pedig azt kommentelte:

Nagyon sajnálom, hogy nem tudtunk ott lenni Sanyikával, pedig nagyon készültünk! Lőrinc teljesen megfiatalodott, te meg ragyogsz! Sok boldogságot kívánunk nektek!

A poszt itt érhető el.

The post Várkonyi Andrea esküvős posztja alatt a celebek is megjelentek kommentelgetni first appeared on 24.hu.



Friss | 2021/09/28 - 13:51

Pszichiátriai kényszerkezelés alá helyezték azt a 19 éves diákot, aki tojással dobta meg Emmanuel Macron francia köztársasági elnököt a közép-franciaországi Lyonban egy vendéglátóipari rendezvényen – közölte a helyi ügyészség az MTI tudósítása szerint.

A tojás a vállán érte hétfőn a francia államfőt, de nem tört össze. A tojásdobálót a helyszínen előállították, majd a lyoni ügyészség indítványára pszichológiai vizsgálat alá vetették, amely megállapította, hogy nem beszámítható. A 19 éves férfit a városi kórház pszichiátriai osztályára szállították.

Az incidens a legjelentősebb nemzetközi élelmiszeripari és vendéglátóipari szakkiállításon, a SIRHA hétfői megnyitóján történt Lyonban. Emmanuel Macront a kiállítók többsége szívesen fogadta, és megköszönték a koronavírus-járvány alatt nyújtott nagyvonalú állami támogatásokat.

A rendezvényen a francia elnök bejelentette, hogy az éttermekben bankkártyával fizetett borravaló a jövő évtől adómentességet élvez.

Június 8-án Emmanuel Macront arcul ütötte egy férfi egy dél-franciaországi látogatásán, amit a teljes politikai elit elítélt. A támadót négy hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélték, a férfi szeptember 21-én szabadult.

Emmanuel Macront egyébként – még elnökjelöltként – 2017 márciusában is megdobták tojással a párizsi mezőgazdasági szakvásáron, amit akkor a „folklór részének” minősített.

The post Pszichiátriára került a diák, aki tojással dobta meg Macront first appeared on 24.hu.



Friss | 2021/09/28 - 13:34

A Google még tavaly februárban bővítette a Gmail levelező keresőjét a „Search chip”, azaz szűrőlapka beállításokkal, amik lehetővé teszik, hogy egy e-mailre könnyebben rátaláljunk feladó, időpont, vagy akár mellékletek alapján. Lényegében sokkal jobban szűkíthető lett az e-mailek halmaza, de jó ideig kizárólag csak a webes felületen lehetett használni ezt a fejlesztést.

A keresőcég bejelentése szerint már az androidos Gmail alkalmazásban is elérhetők a szűrőlapkák, így érdemes frissíteni a levelező legfrissebb verziójára. Sajnos az iOS-es felhasználók egyelőre ebből kimaradnak.

Google Dömös Zsuzsanna további cikkei

The post Hasznos funkciót kapott az androidos Gmail first appeared on 24.hu.



Friss | 2021/09/28 - 13:31

A Nemzetközi Űrállomás (ISS) legénysége gyakran örökít meg látványos jelenségeket. Az egyik űrhajós ezúttal a sarki fényről készített lélegzetelállító felvételt – írja a Business Insider.

Thomas Pesquet, az Európai Űrügynökésg (ESA) űrhajósának fotója az egyik legjobb ISS-en készült kép, amelyen a sarki fény látható.

Pesquet augusztus 20-án figyelte meg a jelenséget. Az űrhajós szerint a sarki fény különösen fényes volt, miközben a telihold megvilágította bolygónkat.

Another #aurora but this one is special as it is so bright. It is the full Moon



Friss | 2021/09/28 - 13:31

Tavaly december eleje óta nem léphet be Ukrajnába Tilki Attila. A Fidesz szabolcsi parlamenti képviselője ezt – a többi persona non gratának minősített magyar politikussal ellentétben – nem verte nagy dobra, kitiltását az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) erősítette meg a Szabad Európának.

Mint írták, Tilki Attila

az ukrán belügyekbe való beavatkozás és az ukrán állambiztonság aláásására irányuló tevékenysége miatt 2020.12.10 kezdődően három évig nem léphet be Ukrajna területére.

Azt nem részletezték, hogy a fideszes politikus, mit követett el, és az SZBU azt sem árulta, hogy az elmúlt 5 évben összesen hány magyar diplomatát, országgyűlési képviselőt tiltottak ki Ukrajnából.

Kapcsolódó Kitiltották Ukrajnából a KDNP-s Nacsa Lőrincet Egy korábbi döntés alapján három évre kitiltották a szomszédos országból.

Tilki Attila nem válaszolt a Szabad Európa kérdéseire, de a portál portréja szerint a fideszes képviselő előbb a fehérgyarmati, majd később a vásárosnaményi választókerületben is meggyőző fölénnyel nyert. Karrierje a kétezres évek elejétől ugyanúgy felfelé ívelt, mint a rá szavazók száma.

Az Ukrajnával határos körzetben 2018-ban az Átlátszó adatai szerint 3933-mal több szavazó volt a választáson, mint négy évvel korábban. Ehhez a választókerületéhez tartozik Kispalád, amelynek volt polgármesterét az ukrán-magyar szellemlakosok miatt közokirat-hamisítás és költségvetési csalás miatt másfél év, két évre felfüggesztett börtönre ítélték.

Kapcsolódó Ukrajnai magyarokkal felduzzasztott falvakban nyert a Fidesz A Házon kívülnek kevesen akartak nyilatkozni, pedig a jelenség fontos: mesterségesen duzzasztották fel a határmenti falvakat Fidesz-szavazókkal.

Mivel a fideszes politikus Facebook-oldala szerint immár tiszteletbeli székely lett, a Szabad Európa megkereste Tánczos Barnát, az RMDSZ környezetvédelmi miniszterét, aki arra a kérdésre, hogy készülődnek-e a 2022-es magyarországi parlamenti választásokra, azt mondta: még nem látja jeleit a kampánynak, de  Erdélyben a Fidesz támogatottsága nagyon magas, mert nem csak beszélt, tett is a határon túli magyarokért.

The post Ukrajna újabb fideszes politikust tiltott ki first appeared on 24.hu.



Friss | 2021/09/28 - 13:25

A múlt hétvégén befejeződött a Sztárban sztár leszek! második évadának középdöntője, néhány nap múlva pedig élőben is bemutatkozik az a 12 énekes, akiket a négy mester válogatott össze a többkörös válogató során. Tóth Gabi, Köllő Babett és Pápai Joci is nagyon elégedett a versenyzőivel, Majka szerint pedig a műsorban most tényleg igazi tehetségek szerepelnek majd.

Kapcsolódó Sztárban sztár leszek!: Kiakadtak a kommentelők, amiért Majka nem juttatta tovább a versenyzőt Köllő Babett és Pápai Joci is felháborodtak a döntésén.

Az elmúlt években nem volt ilyen tehetséges gárda éneklés, színpadi készség, előadói készség meg egyáltalán jelenlét kapcsán, mint akik most összegyűltek. Az egész műsortól várok sokat. Az egy dolog, hogy mi vagyunk most az idézőjeles mesterek és hogy a saját kis pártfogoltunknak kell szurkolni, meg őt segíteni, de én mindenkinek szurkolok. Szerintem van 3-4 olyan ember, akire ha oda van figyelve és ő is akarja, akkor nagyon szép jövő várhat ezután a műsor után

– mondta Majka.

The post Sztárban sztár leszek!: Majka szerint évek óta nem voltak olyan tehetségkutatósok, mint akiket ők válogattak össze first appeared on 24.hu.