Friss
Friss |
Egy Maryland állam Prince George’s megyéjében található farmról augusztus 31-én megszökött öt vagy darab zebra, amiket azóta sem sikerült elfogni – közölte a Vice. A szabadság ízét megérző patások nem csak annak a farmernek hiányoznak, akinek a földjéről megszöktek, hanem a helyi autósok életét is megnehezítik. Több olyan felvétel került már fel Twitterre, amit a zebrák miatt félreálló sofőrök osztottak meg az állatokról. A legutóbbi ilyet a múlt héten töltötték fel a közösségi oldalra, és az látható rajta, ahogy a csoport egyik tagja az éjszaka közepén átvág egy kihalt útszakaszon a Fehér Háztól mintegy 30 kilométerre lévő Upper Marlboro nevű városban. Missing zebra spotted last night along Croom Road in Upper Marlboro, MD. video credit: Chris Horrell pic.twitter.com/53EJuuen95 — Allison Papson (@AllisonPapson) September 23, 2021 A megyei állatfelügyelet munkásai etetőállomást állítottak fel, hogy a zebrákat visszacsalogassák az otthonukba – egy gazdag tenyésztő legális farmjára –, de az akció eddig nem járt sikerrel. Ezek olyan állatok, amelyekhez nem lehet egyszerűen odasétálni, és lasszóval elfogni őket – mondta Rodney Taylor, Prince George’s megye állatvédelmi részlegének vezetője a helyi illetőségú WRC-TV-nek. A Washinton Post hasábjain pedig azt kérte a helyiektől: Ne közelítsék meg a zebrákat, mert ha kiszúrják a közeledést, akkor haraphatnak is. Mivel az állatok az Egyesült Államok fővárosához, Washingtonhoz közel szöktek meg ezért a legjobb nappali felvétel, amin a zebra helyett az úttesten átkelő egyik zebra látszik, az az egykori elnök, Barack Obama vallásügyi hivatalának korábbi vezetőjétől, Joshua DuBois-tól származik, aki a zebramintás ruhában zebralesre induló gyerekeiről megosztott kép társaságában tette fel a videóját Twitterre. -Today August (6) asks me to go fishing before sunset. On the way home he calmly says “dad I saw the zebras” |
Friss |
Akár további egy-másfél évvel is megnőhet a futamideje és 300-500 ezer forinttal a teljes visszafizetendő összege annak a 8 milliós lakáshitelnek, amelyet idén október 31-e helyett a jövő év június 30-áig a moratóriumban tartanak – számolt utána a Portfolio.hu. A törlesztési moratóriumot többször meghosszabbította a kormány, a legutóbbi döntés szerint október végéig marad az eddigi formában, aztán utána kérnie kell a bentmaradást annak, aki továbbra sem kívánja törleszteni a hitelét. Ez a lehetőség azoknak lesz meg, akik gyereket nevelnek, vagy nyugdíjasok, vagy munkanélküliek, vagy jelentősen csökkent a család jövedelme, esetleg közmunkások. Jövő június végéig lesz ilyen a moratórium a jelenlegi elképzések szerint. A portál számszárűsítette, hogy mennyivel lesz hosszabb a futamidő, illetve a visszafizetendő összeg mennyivel nő, ha valaki jövő nyáron kezdi csak el a törlesztést. Például egy olyan hitelnél, amiből még 8 millió forint a tartozás, és 5 százalékos kamattal ketyeg a kölcsön, ott 40 hónappal nő a futamidő, ha a moratórium jövő nyári végéig bent marad az illető a moratóriumban. Tavaly tavasz és jövő nyár között 27 hónap van, vagyis 27 hónapnyi nemfizetés 40 hónappal tolja ki a törlesztési időszakot. Részletek a portál cikkében. The post Pár százezer forinttal tovább nőhet a visszafizetendő összeg, ha valaki még mindig marad a moratóriumban first appeared on 24.hu. |
Friss |
Akár további egy-másfél évvel is megnőhet a futamideje és 300-500 ezer forinttal a teljes visszafizetendő összege annak a 8 milliós lakáshitelnek, amelyet idén október 31-e helyett a jövő év június 30-áig a moratóriumban tartanak – számolt utána a Portfolio.hu. A törlesztési moratóriumot többször meghosszabbította a kormány, a legutóbbi döntés szerint október végéig marad az eddigi formában, aztán utána kérnie kell a bentmaradást annak, aki továbbra sem kívánja törleszteni a hitelét. Ez a lehetőség azoknak lesz meg, akik gyereket nevelnek, vagy nyugdíjasok, vagy munkanélküliek, vagy jelentősen csökkent a család jövedelme, esetleg közmunkások. Jövő június végéig lesz ilyen a moratórium a jelenlegi elképzések szerint. A portál számszárűsítette, hogy mennyivel lesz hosszabb a futamidő, illetve a visszafizetendő összeg mennyivel nő, ha valaki jövő nyáron kezdi csak el a törlesztést. Például egy olyan hitelnél, amiből még 8 millió forint a tartozás, és 5 százalékos kamattal ketyeg a kölcsön, ott 40 hónappal nő a futamidő, ha a moratórium jövő nyári végéig bent marad az illető a moratóriumban. Tavaly tavasz és jövő nyár között 27 hónap van, vagyis 27 hónapnyi nemfizetés 40 hónappal tolja ki a törlesztési időszakot. Részletek a portál cikkében. The post Pár százezer forinttal tovább nőhet a visszafizetendő összeg, ha valaki még mindig marad a moratóriumban first appeared on 24.hu. |
Friss |
Makacs térdsérülése miatt várhatóan visszavonul Hakuho, minden idők legeredményesebb szumósa, írta az MTI. A 36 éves, mongol születésű sportoló karrierje során 45 kiemelt tornát nyert, ám az utóbbi években térdpanaszai miatt alig tudott versenyezni. A japán média hétfői beszámolói egy Hakuhóhoz közel álló forrásra hivatkozva közölték a szumós visszavonulással kapcsolatos terveit. Hakuho azok után, hogy hat versenyt kihagyott, júliusban veretlenül, 15-0-s mérleggel megnyerte a nagojai tornát, ám a hírek szerint a jövőben így is inkább saját szumóistállója megnyitására koncentrál majd. Erre azok után lesz lehetősége, hogy 2019-ben megkapta a japán állampolgárságot. Bye Hakuho it was great to see your encounters #Hakuho #Sumo pic.twitter.com/myeI8CZkQK — Lorena WaitsZappa (@WaitsZappa) September 27, 2021 A Monkhbatyn Davaajargal néven született versenyző karrierje során 1187 győzelmet aratott, ebből 1093-at a legmagasabb divízióban. Ő a sportág 69. jokozunája, 2007 júliusában kapta meg a rangot, egy évvel azután, hogy megnyerte első nagy tornáját. Pályafutása első éveiben hatalmas csatákat vívott honfitársával, az ugyancsak jokozuna Aszasorijuval, utóbbi 2010-es visszavonulása után pedig gyakorlatilag egyeduralkodója lett a sportágnak. A szumóban – amely Japán egyik nemzeti sportja – a sportolóknak minden versenyen meg kell küzdeniük a korábban elért rangjukért, egy számukra negatív eredménnyel záruló torna után a kivívott pozíciójukat elvesztik, így az előrelépés nagyon nehéz. The post Sérülése miatt visszavonulhat minden idők legeredményesebb szumósa first appeared on 24.hu. |
Friss |
Egy friss tanulmányban azt írják, laoszi kis patkósdenevérekben mutatták ki a SARS-CoV-2 legközelebbi rokonait – számol be a Live Science. A franciaországi Pasteur Intézet és a Laoszi Egyetem csapata 645 állatot fogott be az ország északi részének barlangjaiból, a példányokban pedig a Covid-19-et kiváltó kórokozó rokonait keresték. Pat Jerrold; Papilio / Getty ImagesA szakértők három vírust is találtak, ezek a BANAL-52, a BANAL-103 és a BANAL-236, melyeknek genomja több mint 95 százalékban megegyezik a SARS-CoV-2-ével. A BANAL-52 96,8 százalékban azonos az új koronavírussal, ezzel ez a SARS-CoV-2-höz legközelebb álló ismert vírus. Ami külön érdekes: az úgynevezett receptorkötő tartományukban (RBD) a vírusok minden korábbinál jobban hasonlítanak a veszélyes kórokozóra. Az RBD teszi lehetővé, hogy a SARS-CoV-2 rá tudjon kapcsolódni a gazdaszervezet sejtjeire, egészen pontosan az ACE2 jelű receptorra. Úgy tűnik, a BANAL-52, a BANAL-103 és a BANAL-236 is képesek az ACE2-re kapcsolódni, hasonlót korábban az új koronavírus egyetlen feltételezett ősénél sem figyeltek meg. Az új tanulmány azt az elméletet támasztja alá, mely szerint a SARS-CoV-2 természetes eredetű. The post Megtalálták a koronavírus legközelebbi rokonait first appeared on 24.hu. |
Friss |
Nagy örömmel jelentem be, hogy újra útnak indulunk. Az elmúlt 18 hónap próbált finoman fogalmazni, de a nagy megpróbáltatásokból nagy tanulságok és nagy ajándékok származnak. Őszintén várjuk, hogy megoszthassuk veletek – kommentálta Danny Carey, a Tool dobosa a bejelentést, hogy a kultikus metálzenekar visszatér Európába a 2019-es Fear Inoculum turné néhány fellépése után. A koncertsorozat 2022. április 23-án rajtol el Koppenhágában, május 24-én pedig Budapesten az Arénában lépnek fel – mintegy tizenöt évvel eddigi egyetlen magyarországi, Szigetes fellépésük után. A Fear Inoculum című lemez sok évnyi várakozás után, 2019 augusztusában jelent meg. Az album számos országban a slágerlisták élén debütált, megdöntve eladási- és játszási rekordokat, miközben a kritikusok is elhalmozták dícséretekkel. A négy Grammy-díjat nyert Tool 1990-ben alakult, és öt stúdióalbumot adott ki: Undertow (1993), Ænima (1996), Lateralus (2001), 10,000 Days (2006), Fear Inoculum (2019); két EP-t: 72826 (1991) és Opiate (1992), valamint egy limitált kiadású boxot Salival címen (2000). A zenekar Danny Carey dobos, Justin Chancellor basszusgitáros, Adam Jones gitáros és Maynard James Keenan énekesből áll. A budapesti koncertre a jegyek október 1-én 10 órától kaphatók. The post A Tool tizenöt év után lép fel újra Budapesten first appeared on 24.hu. |
Friss |
A Kölcsei Határrendészeti Kirendeltség és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársa Kispalád külterületén ellenőriztek a hétvégén egy kocsit és jármű közelében tartózkodó két férfit. police.huA rendőrök több mint 12 ezer doboz magyar adó- és zárjegy nélküli csempészett cigarettát találtak. A 17 és a 20 éves férfiakat előállították a határrendészeti kirendeltségre, a gépkocsijukat, illetve a közel huszonhárom millió forintnyi árut pedig lefoglalták. Az eljárást az illetékes Nemzeti Adó- és Vámhivatal folytatja le. The post 23 millió forintnyi csempészcigi volt két fiatalnál first appeared on 24.hu. |
Friss |
Sok év után sem lehet megunni, ahogy az emberek a svédek és valószínűleg a világ egyik legbüdösebb ételét, a surströmminget, azaz az erjesztett konzervhalat próbálják megkóstolni. Erre vállalkozott most a Séfek séfe három séfe, pontosabban csak Wolf András és Vomberg Frigyes, ugyanis Krausz Gábor csak az instrukciókat adta, de még így is ő volt a legrosszabbul. Kapcsolódó Séfek séfe: Tóth Gabi is elment főzni, aztán a férje beszólt neki A séfek értékelése viszont nagyon meglepte.The post Séfek séfe: A három séf surströmming-kihívásának öklendezés és hányás lett a vége first appeared on 24.hu. |
Friss |
Azt jó ideje lehet tudni, hogy az HBO sorozatot forgat a népszerű Playstation-játékból, a The Last Of Usból. A főszereplők Pedro Pascal és Bella Ramsey lesznek, az adaptációért pedig az a Craig Mazin felel, akinek a Csernobilt is köszönhetjük, az eredeti videójáték sztoriját kidolgozó Neill Druckmannal az oldalán. Most közzétették az első képet is a sorozatból, amelyen a Joelt és Ellie-t alakító Pascal és Ramsey hátulról látható, amint egy zöld tájban fekvő roncsot figyelnek. Íme: Look for the light @HBO #TLOUDay pic.twitter.com/fl5ZCP7MG7 — Naughty Dog (@Naughty_Dog) September 27, 2021 Az előző konzolgeneráció legnagyobb sikercímeként emlegetett The Last of Us a jövőben, 2033-ban játszódik, a főszereplő Joel, aki azt a feladatot kapja, hogy a zombiszerű lényekkel fertőzött Amerikán keresztülvigyen egy tizenéves lányt, Ellie-t egy barátságos ellenállócsoporthoz, akik úgy gondolják, a lány lehet a fertőzés megállításának kulcsa. The post Megjött az első kép a The Last of Us videójáték sorozatverziójából first appeared on 24.hu. |
Friss |
Hét illegálisan dokumentált furgont foglalt le a New York-i rendőrség, amelyeket legalább két éve olcsó szállásként hirdettek Airbnb-n – írja a Business Insider. A New York-i seriffhivatal a Twitteren osztotta meg a hírt, hogy a közúti járőrszolgálat munkatársai Manhattan utcáin beazonosították és lefoglalták a járműveket. Sheriff’s Road Patrol Deputies were busy this week impounding seven alleged fraudulent and illegally registered vans being used as Airbnb rentals on various streets in Manhattan. |
Friss |
Megerősítették Mark Rutte holland ügyvivő kormányfő biztonsági kíséretét, mivel az érintett szervek aggodalmai szerint a miniszterelnök támadás vagy akár emberrablás célpontja is lehet – értesült a helyi sajtó hétfőn az MTI tudósítása szerint. A De Telegraaf című holland napilap magát megnevezni nem kívánó forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy Ruttét a Királyi és Diplomáciai Biztonsági Szolgálat (DKDB) speciálisan kiképzett rendőrei védik, mert közelében a Mocro maffia néven ismert bűnszervezethez köthető gyanús személyeket láttak feltűnni. A Mocro maffia Hollandiában és Belgiumban tevékenykedő – marokkói, antillai és holland származású bűnözőkből álló – bűnszövetkezet, amely elsősorban kábítószer-kereskedelemmel foglalkozik. Rutte közismerten kerékpárral, sőt néha gyalog jár munkába. Saját szolgálati autója nincs, biztonsági okokból rendszeresen cserélődő autókkal viszik a találkozókra országszerte. A sajtó megkeresésére hivatalosan sem a nemzeti ügyészség, sem a kormány információs szolgálata nem nyilatkozott a kormányfő megerősített személyi biztonságával kapcsolatban, csupán annyit közöltek, hogy ilyen témáról soha nem adnak ki információkat. The post Célba vehette a maffia a holland kormányfőt first appeared on 24.hu. |
Friss |
A Google idén szeptember 27-én ünnepli a születésnapját, és a huszonharmadik évfordulóra természetesen a kereső ünnepi emblémája is ünneplősbe borul. A főoldalon ma egy torta grafikája fogadja a netezőket, amin egy animált gyertya alkotja a Google „l” betűjét. A Google-t Sergey Brin és Larry Page alapította, mára a világ legszélesebb körben használt internetes keresőmotorja. 2015-től Sundar Pichai vezeti. A cég közleménye a 23. születésnap alkalmából azt írja: manapság már minden egyes nap több milliárd keresést indítanak a Google-ben a felhasználók a világ minden tájáról, több mint 150 nyelven. Míg eleinte egyetlen szerverük volt, mára több mint 20 adatközpont szolgálja ki a szolgáltatást. Mi az a Google Doodle?A Google Doodle a Google keresőoldalán látható logó speciális, alkalmi változata. A doodle (ünnepi embléma) minden esetben valamilyen jeles vagy kifejezetten érdekes eseménynek vagy személynek állít emléket, grafika vagy mozgókép formájában, amit mindig más alkotó tervez. A speciális alkalmakat a cég nem jelenti be előre, minden nap meglepetés, hogy mi kerül ki, ugyanakkor a Google nem készül az év minden napjára egyedi logóval. Dömös Zsuzsanna további cikkei Nem követemSzerzőim
The post Különleges születésnapot ünnepel ma a Google logója first appeared on 24.hu. |
Friss |
Az elmúlt években a Richard Branson tulajdonában lévő Necker-szigetre csak hírességek, celebek tehették be a lábukat, megfordult itt többek közt Mariah Carey, Nelson Mandela és az Obama család is. A House Beautiful cikke szerint Branson most bővítette a portfólióját és megvásárolta a szintén a Brit Virgin-szigetek részét képező Moskito-szigetet is. A különbség, hogy ide bárki ellátogathat majd nyaralni. A szigeten tíz különálló luxusvilla található, ezek közül a milliárdos október 1-től hármat ad majd ki a nyaralni vágyóknak. A Brit Virgin-szigetekbe első látásra beleszerettem annak idején. Amikor meghallottam, hogy eladó a Moskito-sziget és egy hatalmas szállodát terveznek építeni rajta a befektetők, szégyennek éreztem, hogy elcsúfítsák ezt a bámulatos tájat. Lehetőségem adódott a vásárlásra és szeretnénk megőrizni a természetes szépségét azok számára, akik ugyanúgy imádják a térséget, mint én – mondta Branson. A három kiadó villa közül még a legolcsóbb is 20 500 dollár, átszámítva több mint hatmillió forint egy éjszakára. Az ingatlan 7 szobás és összesen 14 férőhelyes, a leírás szerint a tengerparti paradicsom szerelmeseinek ajánlják. A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Virgin Limited Edition (@virginlimitededition) által megosztott bejegyzés Kapcsolódó Ez a gép olyan lesz, mint egy repülő luxusvilla Szinte bármilyen sík területen felszállhat és leszállhat majd - beleértve a vizet is.The post Luxusvilla bérelhető a milliárdos magánszigetén first appeared on 24.hu. |
Friss |
Öt autó ütközött össze hétfőn délelőtt az M3-as autópályán, a főváros felé vezető oldalon, Fót térségében. Az elsődleges információk szerint három ember sérült meg a balesetben. A balesettel érintett járművek forgalmi akadályt képeznek, ezért az érintett útszakaszon a forgalom rendőri irányítás mellett halad. A baleset helyszínén torlódásra kell számítani. The post Tömegkarambol az M3-ason Fótnál first appeared on 24.hu. |
Friss |
Az agrárszektor általánosságban nem arról híres, hogy technológia érzékeny, pedig a jelenlegi világpiaci trendek ennek az ellenkezőjét mutatják: technológiai robbanás előtt áll az agrárium. A termőföld már eléggé szennyezett, és ahhoz, hogy az élelmiszert elő tudjuk állítani, szükség van a technológiára. A cél, hogy egy tiszta és kontrolállt környezetet tudjunk teremteni. Nem csinálunk semmit a paradicsommal, csak a környezetét optimalizáljuk – ezt már Márkus Zsolt ügyvezető mondja, hogy miért is érdemes a technológiába befektetni, és mitől tudnak ők többet a hagyományos termesztési technológiáshoz képest. Csak egy rövid példa: tízezer négyzetméterre, grammra pontosan számolják ki, mennyi és milyen tápanyagot adnak a növénynek. Az innovatív gondolkodás elismeréseként a Veresi Paradicsom ügyvezetői nyerték 2019-ben az EY Az ÉV Üzletembere Gálán az „Újgenerációs gyártástechnológiák” különdíjat, amit kertészetként ők nyertek el először Európában. Szponzorált tartalomA videó az EY Az Év Üzletembere program támogatásával készült. The post A multit hagyta ott a paradicsomért first appeared on 24.hu. |
Friss |
Emberkereskedelem és más súlyos bűncselekmények miatt emelt vádat a A Nógrád Megyei Főügyészség azzal a 22 éves salgótarjáni férfival szemben, aki rabszolgaként dolgoztatta és egészen embertelen körülmények közt tartotta a munkásait. A Nógrád Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a férfi 2018 és 2020 között ház körüli munkák, valamint építőipari munkavégzésre csábított kiszolgáltatott helyzetben lévő embereket a dorogházi birtokára. Azt ígérte nekik, hogy a munkájukért fizetést, szállást és élelmet kapnak. Nemcsak toborozta az embereket, de volt, hogy 70 ezer forintért vett meg egy gondnokság alatt álló férfit, akit szintén dolgoztatott. Az áldozatait a nyári konyhában, vagy az udvaron álló működésképtelen gépkocsiban szállásolta el, élelmet alig kaptak, illetve a házban található fürdőszobát és illemhelyet sem használhatták. Csak a fiatal engedélyével hagyhatták el a birtokot, és amikor ezt egyikük megszegte, akkor láncra verte. Kapcsolódó Jótevőnek tartja magát az a fiatal, aki láncra verte és csicskaként dolgoztatta a hajléktalanokat A salgótarjáni fiú az eddig tudott három embernél több hajléktalant is sanyargathatott.Amikor a terhelt a tudatmódosító szerek hatása miatt nem tudott aludni, felébresztette az egyik áldozatát és arra kényszerítette, hogy vele éjszakázzon. A férfi egy nőt is rábírt arra, hogy nála éljen. A főügyészség úgy fogalmazott, hogy a nő érkezését követően, a vádlott utasítására az egyik dolgozó megerőszakolta, ezután pedig egy másik dolgozóját is arra kényszerítette a férfi, hogy a nővel szexuális kapcsolatot létesítsen. A fiatal gépjárműveket vásárolt az áldozatai nevére, hogy ne kelljen tulajdonszerzési illetéket fizetnie. A kizsákmányolt emberek egy része végül meg tudott szökni, beszámolóik alapján indult meg a büntetőeljárás a férfi ellen, akit a Nógrád Megyei Főügyészség emberkereskedelemmel, nemi erkölcs elleni bűncselekményekkel, valamint személyi szabadság megsértésével és közokirat-hamisítással vádol. A főügyészség fegyházbüntetést és vagyonelkobzást kért a rabszolgatartóra azzal, hogy tiltsák el a közügyektől és kötelezzék a 477 ezres bűnügyi költség megfizetésére is. The post Megerőszakoltatta a nála lakó nőt a munkásait éheztető és láncra verő salgótarjáni fiatal first appeared on 24.hu. |
Friss |
A BBC tavaly ősszel jelentette be, hogy életrajzi sorozatot forgat Jimmy Savile-ról, a kalandos életű és extravagáns lemezlovasról és műsorvezetőről, aki pályája kezdetén volt pankrátor és kerékpárversenyző is. A közkedvelt Savile-nak saját műsora volt a brit köztévén, az angol királynő pedig 1990-ben lovaggá ütötte jótékonysági tevékenysége miatt. Az csak 2011-es halála után derült ki, hogy valójában az ország egyik legnagyobb szexbűnözője volt, aki évtizedeken át követett el kiskorúak ellen szexuális visszaéléseket, ám életében sosem kerültek napvilágra a vádak jó kapcsolatainak is köszönhetően. Halála után azonban megtörtént a lelepleződés, a Scotland Yard vizsgálata során több médiaszemélyiséget le is tartóztattak, a brit kormány végül 2014-ben bocsánatot kért Savile összes áldozatától, akik öt és 75 év között voltak. Kapcsolódó Többször is bepanaszolták a gyerekmolesztáló műsorvezetőt A BBC néhai sztárja több mint fél évszázadon át követett el szexuális visszaéléseket kiskorúak ellen.Eddig kérdés volt, hogy ki játssza majd a filmben Savile-t, most kiderült, hogy Steeve Coogan, akit a magyar nézők az Alan Partridge, vagy a Philomena –Határtalan szeretet című filmekből ismerhetnek. A színész azt mondta, hogy a döntést egyáltalán nem vette félrvállról, de a forgatókönyv annyira intelligensen és érzékenyen közelítette meg a rettenetes témát, hogy igent mondott a szerepre. Mivel szerinte bármilyen szívszaggató Savage története, muszáj elmesélni, hogy mindenki okulhasson belőle. The post Steeve Coogan alakítja Jimmy Savile-t, a halála után leleplezett pedofil műsorvezetőt first appeared on 24.hu. |
Friss |
Az elmúlt években hatalmas üregek jelentek meg Szibéria területén. A lyukak robbanékony gázok révén jönnek létre: ahogy az anyagok felfelé áramlanak a talajból, átlyukasztják a permafrosztot. Az eseményeket gyakran robbanások is kísérik. Egy, a közelmúltban megjelent tanulmány igazolja azt az elképzelést, mely szerint az üregek a klímaváltozás miatt alakulnak ki – írja az IFLScience. Az első szibériai lyukakra 2014-ben figyelt fel a világ, amikor egy 40 méter széles mélyedés jelent meg nagy robajjal a Jamal-félszigeten. Azóta több mint 20 hasonló üreget találtak. A szakértők hamar felismerték, hogy a lyukak természetes gáztelepek felett jelennek meg. Egyes kutatók arra jutottak, hogy az események hátterében a felmelegedés áll, mások viszont úgy vélték, hogy a régióban zajló bányászat okozza a robbanásokat. A Szkolkovo Tudományos és Műszaki Intézet csapata most alátámasztotta, hogy a mélyedések nagy valószínűséggel az éghajlati átalakulás miatt alakulnak ki. A szakemberek a c17 jelű, 2020 augusztusában létrejött, 20 méter átmérőjű krátert vizsgálták a Jamal-félszigeten. Az eredmények alapján a felmelegedés hatására felenged a helyi permafroszt és felszíni jég, ami növeli a lyukak megjelenésének esélyét. VASILY BOGOYAVLENSKY / AFPA talajban a metán nagy mennyiségben mutatható ki, a gáz által kifejtett nyomás pedig fokozatosan emelkedik. Ahogy az olvadás miatt a metán feletti „mennyezet” felenged, egy idő után megadja magát a lenti gáz nyomásának, egy nagy robbanást követően pedig kialakul a lyuk. A kutatók szerint az üregek megjelenéséhez Szibéria egyedi kriológiai és geológiai tulajdonságaira is szükség van. Éppen ezért nem valószínű, hogy a mélyedések a sarkvidék más térségeiben is feltűnjenek. The post Hatalmas üregek jelennek meg Szibériában first appeared on 24.hu. |
Friss |
Jelentősebb drágulás lesz szerdán a benzinkutakon. A benzin ára 4, a gázolajé 9 forinttal emelkedik, tudta meg a holtankoljak.hu. Így előbbi átlagára 459 forintra nő. Ezzel beállítja a szűk két héttel ezelőtti rekordot. A gázolaj átlagára már 470 forint lesz. Ilyen sok még soha nem volt. Mind a nyersolaj világpiaci ára emelkedett az elmúlt napokban, mind pedig a forint gyengült a dollárral szemben, szóval a mostani drágulás mögött ez a két tényező áll. The post A benzin és a gázolaj ára is csúcsra emelkedik first appeared on 24.hu. |
Friss |
Jelentősebb drágulás lesz szerdán a benzinkutakon. A benzin ára 4, a gázolajé 9 forinttal emelkedik, tudta meg a holtankoljak.hu. Így előbbi átlagára 459 forintra nő. Ezzel beállítja a szűk két héttel ezelőtti rekordot. A gázolaj átlagára már 470 forint lesz. Ilyen sok még soha nem volt. Mind a nyersolaj világpiaci ára emelkedett az elmúlt napokban, mind pedig a forint gyengült a dollárral szemben, szóval a mostani drágulás mögött ez a két tényező áll. The post A benzin és a gázolaj ára is csúcsra emelkedik first appeared on 24.hu. |