Friss
Friss |
Szulák Andrea a Best magazinnak mesélt arról, hogy szerinte egy kapcsolatban meghatározott szerepek kell, hogy legyenek. Hiába üzeni a 21. század a nőknek azt, hogy több fronton is ugyanúgy meg kell felelniük, úgy gondolja, ez nem működőképes. Hiányoznak azok a pontos emberi szerepek, amik régen egyértelműek voltak. Szándékosan nem nemi szerepekről beszélek. Úgy érzem, most minden összemosódott mindennel. Ez nem biztos, hogy jó. Tudnod kell, hogy ki vagy. Sajnos a világ úgy működik, hogy egy bizonyos karakter csak múzsa lehet, semmi több. Bizonyos karakter csak feleség lehet, semmi több, bizonyos karakter pedig csak szerető lehet, semmi több. Ha ezek összemosódnak, az baj. Szerintem nagyon fontos, hogy tisztában legyünk vele, mit tudunk adni a másiknak. Azzal, hogy a férfi mit várhat tőlem, aki »csak« a múzsája vagyok, aki »csak« a felesége, »csak« a szeretője vagy »csak« az édesanyja. Nem lehet valaki egyszerre szerető és feleség. Olyan nincs, aki mindegyik egyszerre. A mai világ azt harsogja, hogy egy nőben hány másik lakozhat, hogy ez milyen fontos. Én azt szeretem, amikor kiderül, hogy ez nem igaz, és egyértelművé válik, hogy ki, kicsoda. BestThe post Szulák Andrea: Nem lehet valaki egyszerre szerető és feleség first appeared on 24.hu. |
Friss |
Döntött a kormány a családi adóvisszatérítés részleteiről – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter péntek reggel. Elmondta: a visszatérítés minden olyan gyermekes szülőnek jár, aki családi pótlékra jogosult. Ha a családban mindkét szülőnek van bejelentett munkahelye, akkor mindkettőjüknek visszaadják a személyi jövedelemadót. Hozzátette: az adóvisszatérítést a vállalkozók is megkapják, ha van gyermekük. Így a jogosultak körét gyarapítják az egyéni vállalkozók, a mezőgazdasági őstermelők, az ingatlan-bérbeadók, a katás és az ekhós adózók is. A gyermeket nevelő katás vállalkozók így a 2021-es tételes adójuk egynegyedét, míg az ekhós adózók a befizetett 15 százalékos adójuk kétharmadát kaphatják vissza. A visszafizetés felső határa az átlagbér éves adótartalma. A miniszter emlékeztetett: a családi adóvisszatérítés feltétele, hogy a magyar gazdaság növekedése az idén elérje az 5,5 százalékot. Ez a jelenlegi számításaik szerint teljesülni fog. Ha folytatjuk az újraindítást segítő intézkedéseket, akár a 7 százalékot is elérheti, sőt meghaladhatja a magyar gazdaság növekedése – fogalmazott a miniszter. Ez azt jelenti, hogy 1 millió 900 ezer szülőnek összesen 600 milliárd forintot fizetnek vissza. Ez minden idők legnagyobb családoknak nyújtott adókedvezménye – tette hozzá Varga Mihály. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal már jövő februárban teljesíti a visszafizetést. The post Varga Mihály bejelentette, mikor kezdik kifizetni az adóvisszatérítést a gyerekeseknek first appeared on 24.hu. |
Friss |
Miután az egyesült törzs első tanácsán kiszavazták Danit, a civil játékos is a Holtak szigetére került. A helyszínen azonban nem várt fogadtatásban részesült. Gáspár Evelin közölte vele, hogy az összeeszkábált tető alatt ő és Catherine alszanak, így neki a szabad ég jut, amihez maximum egy ponyvát választhat magának. Szerintem egy kotorék kutya az utcán kedvesebb fogadtatásban részesült volna szálláshely tekintetében, mint én – mondta Dani, aki persze nem törődött bele a dologba. Kapcsolódó Survivor: Gáspár Evelin szerint Catherine-nel olyanok együtt, mint két hajótörött egy lyukas csónakban Eléggé megijedt, hogy mihez fognak kezdeni a Holtak szigetén.Nekem nagyon nem tetszett a Daniban az, hogy próbálta a Holtak szigetén felosztani újra a szerepeket, amit mi már leosztottunk a Catherine-nel. A Catherine ebben sajnos partnere volt a Daninak, próbált kompromisszumra jutni vele – elégedetlenkedett Gáspár Evelin, aki egyelőre nem akarja elfogadni, hogy Dani a körülmények ellenére is szeretne jó hangulatot kialakítani. The post Survivor Daninak nem tetszett Gáspár Evelin viselkedése: Egy kotorék kutya kedvesebb fogadtatásban részesült volna first appeared on 24.hu. |
Friss |
Lóféreghajtót rendelt saját magának egy budapesti gyógyszerész tavaly októberben. Az állatgyógyászatban használatos parazitaölő szert nem kapta meg, mert azt már a reptéren lefoglalták. A rendőrség házkutatást tartott a férfinél és büntetőeljárást indított vele szemben. Az érintett gyógyszerész a Telexnek azt mondta, hogy azért rendelte meg Indiából a gyógyszert, mert az alapbetegsége miatt egyre inkább féltette az egészségét, és akkor még nem állt rendelkezésre az alapellátásban vakcina és gyógyszer. Tavaly kezdett el terjedni, hogy az állatgyógyászatban használatos parazitaölő szer, az ivermektin hatásos a koronavírus-fertőzés ellen is. A Nébih ki is adott a történtek miatt egy közleményt, amelyben arra figyelmeztette az embereket: nem jó ötlet lóféreghajtót szedni a koronavírus ellen. A BRFK azt közölte a lappal, hogy a gyógyszerészen kívül még négy egészségügyi dolgozó ellen folyik eljárás Budapesten a szer megrendelése miatt. The post Lóféreghajtót rendelt egy fővárosi gyógyszerész koronavírus ellen, büntetőeljárás indult ellene first appeared on 24.hu. |
Friss |
És családpolitikai megfontolásokról is beszél a kormányfő. The post Orbán belengette, hogy akár a teljes 13. havi nyugdíjat megkapnák az idősek first appeared on 24.hu. |
Friss |
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt csütörtök este Tass külterületén. Egy személygépjármű és egy kerékpáros ütközött az 51-esen eddig tisztázatlan körülmények között. A baleset következtében a biciklis olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen belehalt a sérüléseibe. The post Meghalt a Tassnál elütött biciklis first appeared on 24.hu. |
Friss |
2021. szeptember 24., péntek Friss hírek:
Budapest Közúti információk:
BKK:
“A fű, a fa, a virág, a patak az életem” – exkluzív interjú Falusi Mariann-nal +1:Boldogtalan, aki egy ilyen nő helyett a tengert választja – kritika a cannes-i filmfesztiválon bemutatott, a héten már a magyar mozikban is vetített filmről The post Pénteki friss hírek, forgalom, időjárás - Reggeli pakk first appeared on 24.hu. |
Friss |
Hamarosan vádat emelhetnek azzal a 41 éves budapesti férfival szemben, aki augusztus végén egy teleszkópos fémrúddal és egy éles lőfegyvernek tűnő légfegyverrel kirabolt egy trafikot a IX. kerületben. A férfi a megszerzett pénzzel a helyszínről elmenekült, azonban a fővárosi rendőrök gyorsan azonosították, és néhány órán belül elfogták a Józsefvárosban. B. Tamásnál megtalálták az eltulajdonított pénz nagy részét, valamint a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói lefoglalták az elkövetéshez használt teleszkópos fémrudat és a légfegyvert is. A BRFK tájékoztatása szerint B. Tamás beismerő vallomást tett, a rendőrök őrizetbe vették, majd a bíróság elrendelte a bűnügyi felügyeletét. A BRFK lezárta a nyomozást, így már az ügyészségen van az ügy. The post Beismerte tettét a ferencvárosi trafikrabló first appeared on 24.hu. |
Friss |
Őrizetbe vették csütörtökön Olaszországban Carles Puigdemont függetlenségpárti EP-képviselőt és volt katalán elnököt, aki 2017 óta Belgiumban él száműzetésben, miután Katalónia megkísérelte elszakadását Spanyolországtól – írja az MTI. Puigdemontot letartóztatták, amikor megérkezett Szardíniára, ahová európai parlamenti képviselőként utazott – közölte ügyvédje, Gonzalo Boye a Twitteren. Őrizetbe vétele egy 2019. október 14-én kelt európai elfogatóparancs alapján történt. A katalán vezetőt Alghero városban tartóztatták le, erősítette meg kabinetfőnöke, Josep Lluis Alay. Az Európai Parlament március 9-én felfüggesztette Puigdemont és két másik függetlenségpárti képviselő mentelmi jogát, amit július 30-án az Európai Unió bírósága is megerősített. A 2017-es katalán elszakadási kísérlet óta Puigdemont Belgiumban élt száműzetésben, hogy elkerülje a spanyol igazságszolgáltatás büntetőeljárását. Június végén rá nem terjedt ki a Spanyolországban bebörtönzött kilenc függetlenségpárti aktivistának adott kegyelem, és a szocialista Pedro Sánchez vezette spanyol kormány továbbra is azt akarja, hogy Spanyolországban állítsák bíróság elé. A volt katalán elnök ellen az alkotmányellenesnek nyilvánított függetlenségi népszavazás miatt büntetőeljárás indult lázadás, közpénzek hűtlen kezelése és egyéb bűncselekmények vádjával. The post Olaszországban letartóztatták a volt katalán elnököt first appeared on 24.hu. |
Friss |
Guy Verhofstadt -tal, az Európai Parlament liberális frakciójának vezetőjével beszélget Fóti Tamás – részlet az interjúból
Meglehetős szenvedélyességgel bírálja parlamenti felszólalásaiban Orbánt, talán nyomatékosabban is teszi, mint más politikusok. Van erre személyes oka? Tény, hogy Orbánt a vasfüggöny megszűnése óta ismerem, egyike volt azon politikusoknak, akikkel a berlini fal leomlásakor, 1989-ben találkoztam. Végigjártam a térséget, voltam Csehszlovákiában, Romániában és persze Magyarországon. Igazi diákmozgalom volt a Fidesz, és mint fiatal politikai vezető kiemelkedett, de már akkor is megvolt az ellenzéke a pártvezetésen belül. Meggyőződéses liberális volt azonban, ami talán az első kormányfői periódusáig érvényes volt. Inkább kevésbé, mint többé… Oké, többé-kevésbé, Ön természetesen jobban ismeri a részleteket, de kívülről még úgy tűnt. Aztán ellenzékbe került, és mit tett? Opportunista módon kitalálta, hogy most nacionalistának kell lennie a hatalom visszaszerzése érdekében – ugyanabban a mozgalomban, amit ő hozott létre liberálisként. Hogy lesz egy liberálisból illiberális? Szóval, lehet, hogy holnap majd kommunistaként ébred fel, újfent csakis a hatalom megőrzése érdekében. Mi ez?Hetente egy-egy részletet mutatunk az Élet és Irodalom legújabb számából. Ha tetszik, az írásokat elolvashatja a www.es.hu oldalon vagy a péntekenként megjelenő lapban. Már online is: www.es.hu/elofizetes Lipovecz Iván: VakuA Jospin-féle baloldali szövetségben már ott voltak a francia Zöldek is, mint ahogyan Alsó-Szászország német tartomány kormányában is 1990-ben a szociáldemokraták mellett. Ez a kísérlet alapozta meg 1998-ban a Gerhard Schröder vezette SPD–Zöld koalíció létrejöttét országos szinten. És jóllehet közös kormányzásuk hét évig tartott, a szociáldemokratákat ezek után – egyetlen törvénykezési ciklust leszámítva – azóta sem lehetett kihagyni a kormányzásból Berlinben: a többségi kereszténypártok mellett junior partnerként voltak jelen Angela Merkel kancellársága idején. Most először látszik a lehetőség, hogy tizenhat évi Merkel-éra után – csakúgy, mint 1998-ban tizenhat évi Kohl-éra után – az SPD megint kancellárpárt legyen Németországban. Ami talán bevezet egy újabb, a negyedszázaddal ezelőttihez hasonló fordulatot az Európai Unióban. Spanyolországban 2018, Dániában és Finnországban 2019 óta van ismét szociáldemokrata vezetésű kormány (most a nem EU-tag Norvégiában is az lesz), Mario Draghi egy balközép tömörülés támogatásával kormányoz Olaszországban, és Anne Hidalgo, Párizs főpolgármestere már bejelentkezett a jövő évi francia elnökválasztásra. A Zöldek – tekintettel a klímavédelem fontosságára – mindenfelé feljövőben vannak. A korábbi bebetonozódott struktúrák repedezni látszanak. Sz. Bíró Zoltán: Kik írják át a történelmet? Dzerzsinszkij- és Sztálin-kultusz OroszországbanA FED fényképezőgép névadója, Feliksz Edmundovics Dzerzsinszkij a napokban mellszobrot kapott a Moszkva által még 2014 tavaszán annektált Krím félsziget fővárosában, Szimferopolban (egy másikat a dél-oroszországi Krasznodarban). Az első szovjet államvédelmi hatóság, a Cseka alapítója és annak, valamint utódszervezeteinek – a GPU-nak és az OGPU-nak – a vezetője hosszú évtizedeken át a forradalmi terror, a „határozott, ám mégis igazságos” szovjet hatalomgyakorlás egyik szimbóluma volt. Szovjetunió-szerte szobrok és emlékművek tucatjai, ha nem százai hirdették nagyságát és történelmi jelentőségét. Legismertebb szobra évtizedeken át Moszkva szívében, a szovjet Állambiztonsági Bizottság, a KGB székháza előtt, a Lubjanka téren állt mindaddig, amíg a Gorbacsov elleni puccskísérlet idején, 1991 augusztusában le nem döntötték. A jelcini években csaknem teljesen megfeledkeztek róla, ahogy elszállított szobráról is. Majd Putyinbak, a KGB egykori alezredesének hatalomra kerülése után egyre többen kezdték felvetni a szobor visszaállításának gondolatát. Talán egy éve sincs, hogy sokan eldöntött tényként írtak arról: a Cseka alapítójának szobra rövidesen visszatér eredeti helyére. Mások viszont azt valószínűsítették, hogy Alekszandr Nyevszkij kap emlékművet a téren. Aztán egyikből sem lett semmi. Tájékozottabb orosz elemzők azt feltételezik, hogy a szoborállítás végül azért hiúsult meg, mert a hatalmi elit egymással versengő csoportjai nem tudtak megegyezni, szándékaik kölcsönösen kioltották egymást. Szále László: Olimpia-vakcinaA légy se kapkod a sas után – ha van egy kis esze. Most mégis muszáj kapkodnia, mert szerinte a jeles tudós, Berend T. Iván legutóbbi cikkében (Olimpia, nacionalizmus, rasszizmus, ÉS 2021/34., aug. 27.) igazságtalanul köti össze az olimpiát a nacionalizmussal és a rasszizmussal. Természetesen nem vitatom, hogy az olimpiának vannak efféle kísérőjelenségei, egy-egy győzelem vagy vereség után olykor túlbuzog a nemzeti kivagyiság, a rasszista indulat, de ez elenyésző a mások ellen nem törő nemzeti büszkeség örömtermelő kapacitásához, valamint a népek egységét, testvériségét kifejező és erősítő olimpiai jelenségek hatalmas hatásához képest. A vakcinában is kimutatható a kórokozó jelenléte, mégse vádolja senki, hogy betegséget terjesztene. Az olimpia nem tökéletes, de nem fertőző, sokkal inkább gyógyító szer(vezet). Berend T. Iván mondatai, tényei, adatai természetesen – mint mindig – most is pontosak. Ha céltáblára lőne velük, 10-esek, 9-esek lennének. De mintha eltévesztette volna a céltáblát. Gelencsér Gábor Mesterbeállítás című esszéje a 100 éve született Jancsó Miklós életművét tekinti átA nagy formateremtő művészek esetében szinte elkerülhetetlen, hogy egy ponton túl saját stílusuk rabjává váljanak, avagy manierista módon ismételjék önmagukat. Van, aki még azelőtt meghal, hogy ez a veszély esetleg fenyegetné (mint Tarkovszkij); van, aki elhallgat (mint Bresson vagy Tarr). Jóval kevesebben akadnak, akik radikálisan váltani tudnak (mint Antonioni a Nagyítással, habár az azt követő filmjein felismerhetők korai modernizmusának vonásai), vagy akik ott folytatják, ahol ötven éve abbahagyták (mint a már említett Buñuel). Jancsó egyik típushoz sem tartozik. A mester megőrizte alapvető formai és szemléleti beállít(ód)ását. Szponzorált tartalomA cikk az Élet és Irodalom támogatásával készült. The post Akik a történelmet írják és gyakorolják first appeared on 24.hu. |
Friss |
A fátyol- és gomolyfelhők mellett több-kevesebb napsütésre számíthatunk, viszont az ország nyugati, délnyugati részein túlnyomóan napos idő várható – olvasható a mai időjárásjelentés a Kiderül.hu-n. Északkeleten a déli órákig néhol előfordulhat gyenge eső, záporeső. A délután második felétől mindenütt csökken a felhőzet. Nagy területen északnyugatira fordul a légmozgás, ami a Sopron-Baja és a Miskolc-Nyíregyháza vonalak közti sávban sok helyen erős, néhol viharos lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 25 fok között alakul, északkeleten lesz a hűvösebb, míg délnyugaton a melegebb. Az erős, viharos északnyugati szél sokat ront majd a hőérzeten. Késő estére 10 és 17 fok közé hűl le a levegő. A hétvége naposnak ígérkezik, és 28 fokig is melegedhet a levegő. The post Nagy mai szél hozza el a hétvégi napsütést first appeared on 24.hu. |
Friss |
Brazíliában hajléktalanok elfoglalták a tőzsdét, és tiltakoztak az egyre nagyobb elszegényedés miattTöbb tucat hajléktalan tüntető rövid időre elfoglalta csütörtökön a brazíliai Sao Paulo, Latin-Amerika legnagyobb tőzsdéjét, hogy elítéljék az országban egyre növekvő egyenlőtlenséget, írja az MTI. A Folha de Sao Paulo című helyi lap idézte a megmozdulás szervezőit. A Hajléktalan Munkások Mozgalma (MTST), valamint a Félelem Nélküli Emberek (Frente Povo sem Medo) nevű csoport szerint Jair Bolsonaro elnök kormányának politikája felelős az országban kialakult gazdasági szakadék kiszélesedéséért. (Bolsonaro ellen szeptember elején is volt tüntetés, kiemelt képünk azt ábrázolja.) „A tőzsde a spekuláció és a társadalmi egyenlőtlenség legnagyobb szimbóluma. Miközben a vállalatok profitot termelnek, az emberek éheznek, a munkahelyek pedig egyre bizonytalanabbak” –írta a Twitter közösségi oldalon az MTST. A tőzsde csarnokában, a részvényárfolyamot mutató elektronikus táblák alatt a tüntetők több tucat piros lobogót és egy Brazília színeiben pompázó zászlót lengettek, amelyre az éhség szót írták. Minden drága, ez Bolsonaro hibája –hirdették a tüntetők által tartott plakátok, amelyeken élesen bírálták a jobboldali elnök, Jair Bolsonaro és gazdasági minisztere, Paulo Guedes politikáját. A rövid ideig tartó megszállás után a csoport távozott, és az épületen kívül folytatta tiltakozását. Közel 20 millióan éheznek az országbanA koronavírus-járvány miatt az éhínség teljes erővel visszatért Brazíliába: 19 millió brazil éhezik – állapította meg a Brazil Élelmezésbiztonsági Kutatóhálózat egy áprilisi tanulmányában. A hajléktalanság is gyorsan nőtt olyan városokban, mint Sao Paulo és Rio de Janeiro. Latin-Amerika legnagyobb és legnépesebb országát többször sújtotta már az éhínség. Hét évvel ezelőtt, 2014-ben, részben Luiz Inacio Lula da Silva akkori államfő szociális programjainak köszönhetően – Brazília lekerült az ENSZ éhínségtérképéről. Ezzel szemben a 2019 óta hatalmon lévő jobboldali Bolsonaro egyik első hivatali intézkedéseként felfüggesztette a Nemzeti Élelmezésbiztonsági Tanács tevékenységét. A gazdasági válság és a szociális programok megnyirbálása miatt sokan lemaradtak és éheznek, a koronavírus-járvány csak súlyosbította a helyzetet. Az egyenlőtlenség Brazíliában már a világjárvány előtt is nagy volt, de a 213 milliós országban több mint 592 000 ember halálát okozó egészségügyi válság következtében tovább nőtt. Az infláció az elmúlt hónapokban meredeken emelkedett, augusztusban megközelítette a tíz százalékot éves szinten, több mint 14 millió brazil pedig munkanélküli. The post Brazíliában hajléktalanok elfoglalták a tőzsdét, és tiltakoztak az egyre nagyobb elszegényedés miatt first appeared on 24.hu. |
Friss |
Nagy Kriszta Tereskova négy éve van együtt párjával, Bencével, aki az első férfi az életében, aki mellett megfordult a fejében, hogy gyereket szeretne. A családalapítást azonban nem gondolta komolyan, így eléggé sokkolta, amikor kiderült, hogy terhes. Párjával is elég szokatlan módon közölte a hírt: egy nyilvános Facebook üzenetben osztotta meg vele, hogy apa lesz. Három napig nem reagált, úgyhogy felhívtam, és megkérdeztem, olvas-e híreket. Azt válaszolta, hogy igen. Kiderült, hogy azt remélte, viccelek. Aztán átbeszéltük a helyzetet, és megnyugodtunk. Megmondom őszintén, aggódom, milyen anya leszek. Fura ember vagyok. A barátaim viszont azzal nyugtatnak, hogy a hormonok hamarosan átformálnak, anyává érlelnek. Talán igazuk van, és engem is meglep majd, ahogy helyt állok. Lehet, hogy a gyerekem ment meg engem – kezdte a Bestnek a januárban 50. születésnapját ünneplő Tereskova. Döntés született, elfogadás van a sors felől, mindkettőnk részéről. A sors legérdekesebb fintora valóság, és szembe tudunk nézni vele. Most először érzem, hogy van nálam fontosabb számomra, ami fontosabb a művészetnél is. A szerelmünk megtízszereződött. Nem tudjuk, mit hoz nekünk a jövő, de együtt szembe tudunk nézni vele. Nagyon nehéz pillanatban jött a gólyahír, de összeszedett erővel vágok bele a jövőbe és a jelenbe is. BestThe post Tereskova 50 évesen anya lesz first appeared on 24.hu. |
Friss |
A Blikk úgy tudja, a miniszterelnök legidősebb lánya, Orbán Ráhel és férje, Tiborcz István a spanyolországi Marbellára költözött, a legidősebb gyermeküket már be is íratták egy ottani nemzetközi magániskolába. A lap próbált Orbán Viktor környezetéből is információkhoz jutni, de nem járt sikerrel, viszont idézte Orbán Ráhel egyik privát Instagram-bejegyzését, amelyben követőivel tudatta, hogy családja új kihívások elé néz, elhagyja az országot, a gyerekek a tanévet már Spanyolországban kezdik. A 444.hu ugyanakkor azt szúrta ki, hogy Orbán Ráhel LinkedIn-profilján már valóban Marbella van megadva tartózkodási helyként. A legbefolyásosabb magyar nők között a Forbes 2021-es listáján a közélet kategóriában 2. volt Orbán Ráhel, aki a jövőben a Blikk szerint Marbellán dolgozik, Tiborcz István viszont többször hazautazik üzleti ügyei miatt, bár már van spanyol érdekeltsége is, mert cége beszállt be egy ottani beruházásba. Az Index szerint a költözés valóban összefüggésben állhat azzal, hogy a BDPST Group Spanyolországban terjeszkedik. Los Alcazares egyik négycsillagos szállodáját üzemelteti egyik társasága. The post Blikk: Spanyolországba költözött Orbán Ráhel és Tiborcz István first appeared on 24.hu. |
Friss |
Az amerikai Központ Hírszerző Ügynökség (CIA) hazarendelte bécsi állomásfőnökét, többek között azért is, mert egyesek szerint nem reagált megfelelően az ottani amerikai nagykövetségen tapasztalt, Havanna-szindrómaként emlegetett esetekre – jelentette csütörtökön a The Washington Post. A napilap meg nem nevezett jelenlegi és volt amerikai külügyi vezetőket idézve azt írta: az intézkedés azt üzeni, hogy a vezetőknek komolyan kell venniük a Havanna-szindrómát, amely a migrén, hányinger, memóriazavarok és szédülés rejtélyes tünetegyüttesét jelenti. A CIA nem reagált azonnal a lap megkeresésére. A The Washington Post szerint az osztrák fővárosban tartózkodó amerikai személyzet tucatjai, köztük diplomaták és hírszerzési tisztviselők, valamint az amerikai alkalmazottak gyermekei közül néhányan számoltak be a szindróma tüneteiről. William Burns, a CIA igazgatója júliusban azt mondta, hogy mintegy 100 CIA-tiszt és családtagja volt a Havanna-szindrómában megbetegedett mintegy 200 amerikai tisztviselő és rokon között. A betegségeket először 2016-ban jelentették a kubai amerikai nagykövetségen állomásozó tisztviselők. Tavaly az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia egy bizottsága úgy találta, hogy a legvalószínűbb elmélet szerint az irányított, impulzusos rádiófrekvenciás energia okozza a szindrómát. Burns azt mondta, nagyon erős a valószínűsége annak, hogy a szindrómát szándékosan okozzák, és hogy Oroszország lehet a felelős. Moszkva tagadja az érintettséget. Bécs a színfalak mögötti diplomácia és az egymással vetélkedő hírszerző szolgálatok titkos tevékenységének egyik fő helyszíne. Jelenleg is itt zajlanak tárgyalások közvetítők útján Irán és az Egyesült Államok között, az iszlám köztársaság atomprogramjáról. Forrás: MTI The post A CIA hazarendelte bécsi állomásfőnökét first appeared on 24.hu. |
Friss |
A napokban Oszkó Péter nyomta meg a Budapesti Értéktőzsdén a kereskedés indítását jelző csengőt. A ceremóniát abból az alkalomból tartották, hogy hivatalosan is elindult az OXO Technologies Holding Zrt. részvényeinek adásvétele. A Bajnai-kormány egykori pénzügyminisztere, aki technológiai startup vállalkozások felkarolójaként állt ki az ünnepségre, a csengetés előtt valódi pénzügyes zsargonban foglalta össze az OXO-csoport új tagjának célját: Mostantól azon fogunk dolgozni, hogy a hazai és régiós innovációk nemzetközi növekedési potenciálja egyre szélesebb és sikeresebb portfólió formájában jelenjen meg a részvényeinkben. Ez nagyjából annyit jelent, hogy az OXO TH, amelybe az ország egyik leggazdagabb embereként ismert Gattyán György is betársult, kiválaszt néhány startup vállalkozást, olyanokat, amelyek korábban nem jutottak megfelelő pénzügyi forráshoz, majd a befektetők pénzével megtámogatja. Az elvárt végeredmény az, hogy mindenki elégedett legyen: a kiválasztott cég növekedési pályára kerüljön, Oszkóék és a leendő részvényesek pedig keressenek a befektetésen. Az ünnepségen arról nem esett szó, hogy Oszkó és Gattyán nem először bújik ebbe a szerepkörbe, és arról sem, hogy az egyik korábbi ügyletük, amelyben egy nemzetközi hírnevet szerzett cég mögé álltak be, olyan bukáshoz vezetett, aminek egyes részleteivel kapcsolatban jelenleg is rendőrségi nyomozás folyik. „Amerikai piacra lép az Ivanka”, „New Yorktól Szöulig hódít a magyar betonmanufaktúra” – néhány éve lelkes cikkek jelentek meg a hazai sajtóban arról, hogy feltűnt egy olyan cég az építőipari palettán, mely megállja a helyét és terjeszkedni is képes a nemzetközi piacokon. A dizájnbetonnal foglalkozó Ivanka Factory Zrt. körül 2016-ban az volt a hír, hogy több világváros után New Yorkból is komolyabb megrendelést kapott: a brooklyni hajógyár rehabilitációja során felhúzott Navy Yard épülethez szállították a burkolati rendszert. Az egykori manufaktúra, amelyet Ivánka Katalin és férje, Ivánka András alapított, 2017-re annyira felpörgött, hogy éves bevétele megközelítette a másfél milliárd forintot. Ezek után még az akkoriban zajló Puskás Aréna-beruházásba is bekapcsolódtak, idehaza ők rendelkeztek ugyanis olyan technológiával, amely alkalmas volt a stadion íves homlokzati elemeinek legyártására. S9 Architecture, New York Az Ivanka New York-i munkájaKívülről úgy tűnt, az Ivanka Factory hatalmas sikersztori lesz, 2020 tavaszán azonban hirtelen fordult a helyzet: bejelentették, hogy felszámolás alá került a cég. Az Ivanka akkoriban Oszkó Péter luxemburgi vállalkozásának, az OXO Portfolio Management S. a. r. l.-nak a résztulajdonában volt, ahova Gattyán György csoportjától, a Docler Holdingtól került. A főként erotikus tartalmakat szolgáltató internetes oldalairól ismert Gattyán – akit 305 milliárdosra becsült vagyonával a legfrissebb lista a harmadik helyre sorolt leggazdagabb magyarok között – évekkel korábban intézményi befektetőként szállt be az Ivankába, azonban 2018-ra úgy döntött, leépíti a befektetési portfóliót, így a céget néhány másik vállalkozással együtt, csomagban átpasszolta a volt pénzügyminiszternek. Oszkó luxemburgi cégéről hangzatos megfogalmazások jelentek meg a sajtóban, azt állítva, hogy „startup inkubációs és kockázati tőkebefektető társaságként” érdekelt a szárnya alá vett kis- és középvállalkozások eredményorientált üzleti modelljének kialakításában, és „az a legfőbb célja, hogy rövid időn belül osztalékfizető vállalkozássá alakítsa társaságokat”. Az Ivanka Factory esetében ezt a célt mégsem váltotta valóra, Oszkó továbbadta a menedzsmentjogokat egy zavaros előéletű tőzsdei cégnek, a SET Group Nyrt.-nek, amelyet a Magyar Nemzeti Bank többször megbüntetett tőkepiaci visszaélések miatt. Információink szerint az MNB-nél az üggyel összefüggésben is elindult egy tőkepiaci vizsgálat, amelybe a Budapesti Rendőr-főkapitányság korrupció és gazdasági bűnözés elleni főosztálya is bekapcsolódott. A BRFK kérdésünkre megerősítette, hogy piacbefolyásolás bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt már másfél éve nyomoznak. A jegybank viszont azt írta, hogy az esetlegesen folyamatban lévő, tőkepiaci visszaéléseket célzó vizsgálatairól – jellegükből fakadóan – semmilyen információt nem adhatki, sőt a vizsgálat tényét sem erősítheti meg. A Gattyán–Oszkó-duó mellett feltűnt harmadik, kevésbé ismert szereplőről, a SET Group Nyrt.-ről az aktuális ügyben szófukar MNB nem volt rest összeállítani egy alapos listát, felsorolva az elmúlt években kirótt büntetéseit. A cég jogelődje, a 2010-ben alapított Biomedical Computer a hidrogén ipari méretű tárolásának és egy magyar feltaláló hidrogénakkumulátorának fejlesztési ígéreteivel több tízmilliárd forintnyi részvényt adott el a BÉT-en, de miután a találmányból sosem lett valós produktum, a részvények elértéktelenedtek. 2018-ban többszöri névváltás után új vezető került az igazgatói székbe. Orbók Ádám új üzleti tervvel állt elő, hogy megpróbálja SET Group név alatt ismét feltornázni az árfolyamot. A stratégiai igazgató 2019-ben így foglalta össze elképzeléseit: Jól prosperáló, stabil, növekvő árbevételt és adózott eredményt felmutató, tervezhetően osztalékfizető cégekben kívánunk kisebbségi tulajdont szerezni. A cikk szerint Orbók azt tervezte, hogy két év alatt öt-hat cégbe szállnak majd be, amivel „évi 500 millió forintos stabil osztalékbevételt biztosíthatnak” társaságuknak. A jelek szerint azonban más forrásból, mégpedig tőkepiaci kavarásokból is megpróbáltak bevételt szerezni. Az MNB egy éve a bennfentes kereskedelem tilalmának megsértése miatt 15 millió forintos bírságot rótt ki a SET Groupra, de beesett egy 40 milliós büntetés is részvényárfolyam manipulációja miatt. Egy cseh cég is ezért kapott 20 milliós bírságot, mert a piacfelügyeleti vizsgálat szerint külföldről befolyásolták a SET árfolyamát. A SET Group és az OXO-csoport 2019 júliusában jelentette be, hogy stratégiai együttműködési megállapodást kötöttek, egy hét múlva pedig Oszkó Péter az Ivanka Factory irányítását is átadta. Egy a Világgazdaságban megjelent cikkben az Ivanka korábbi teljesítményét reklámozva Orbók kiemelte, hogy a Puskás Arénához készülő 1700 darab egyedi díszítőelem miatt 100 százalékon folyik a termelés, sőt a cikkben az igazgatót idézve azt is leírták, hogy a szerződésállománya, nemzetközi szinten is jól csengő brandje, kimagasló szaktudása miatt „az Ivankában még bőven maradt növekedési potenciál”. Az Ivanka egy jó cég, amit a korábbi menedzsment nem jól vezetett, ezért hiába volt magas a megrendelés-állomány, mégsem lett nyereséges – mondta Orbók, és azt hangoztatta, hogy a SET Group előbb átszervezi, majd rövid idő belül nyereségessé teszi a dizájnbetoncéget, ezután pedig meg is vásárolja az OXO-tól. Ám nem telt bele egy év, és az Ivanka felszámolásba került. Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu A Puskás ArénaAz alapítók állítása szerint Gattyán György a bizalmukkal visszaélve játszotta át Oszkó kezére a céget, ehhez pedig nehezen átlátható jogi megoldást választott. Az Ivanka Factory tulajdonrészét a Docler-csoporton belül átrakták a Luxemburgban bejegyzett Docler Entertaintment S. a. r. l. nevű vállalkozásba. Miközben az alapítók felé azt kommunikálták, hogy ez csupán egy belső átszervezés része, a luxemburgi céget rövidesen átruháztak az OXO-csoportra, és végül a nevét is OXO Portfolio Management S. a. r. l.-ra változtatták. A manőverrel kiiktatták az alapítók elővásárlási jogát, és azt, hogy más szakmai befektetőt keressenek. Ezek után Oszkó és néhány alkalmazottja játszotta a főszerepet az ügyek intézésében, ami a céges levelek tanúsága szerint akkor is így maradt, amikor elvileg már a SET Group kezében volt az irányítás. Ez a vállalkozás volt az «első gyermekünk», amit minden más elé soroltuk, komoly trauma volt, hogy 18 év munkája semmivé vált – mondta a 24.hu-nak az egyik alapító. Ivánka Katalin hangsúlyozta, hogy nem naiv kezdőként állapodtak meg a befektetőkkel, hiszen az első évtized növekedését maguk finanszírozták, a vállalkozás életképességét nem a tőkebefektetők belépése alapozta meg. Mégis csak később láttuk át azokat a befektetői módszereket, amelyek az első szerződéskötéstől egy felszámolás megkezdéséig történhetnek az alapító tulajdonosi oldallal. Ivánka szerint sok hasonló cipőben járó vállalkozásnak, startupnak figyelmeztetés lehet, ami velük történt: a részvénypiacon ugyan a legtöbb információ nyilvánosan elérhető, mégis érdemes alaposan benézni a kirakat mögé, mielőtt bevásárolnak. Berger Dániel Az Ivanka reklámja az alapítók fotóival a Margit körútonAz Ivanka Factory alapítói a hatóságok előtt is elmondták, hogy 2018-tól már egyre kisebb hatásuk volt arra, hogy mi történik a cégben. A befektetői oldal jogosultsága volt az operatív vezetés intézése, és ők delegálhatták az igazgatótanács tagjainak többségét is. Az OXO a stratégiai megállapodásban biztosította, hogy az öt igazgatótanácsi tagból hármat a SET jelölhessen. A SET a megállapodásban leszögezte, hogy rendelkezik a megfelelő számú és szakértelmű munkaerővel, ehhez képest végül három Zala megyei, alkalmi munkából élő roma férfit jelöltek igazgatónak, akiknek – mint azt a 24.hu kiderítette – fogalmuk sem volt arról, hogy egy milliárdos forgalmú cég vezetői lettek. Az Opten cégadatai szerint a söjtöri illetőségű Horváth Gábor, valamint az ifjabb és az idősebb Horváth Olivér 2019 szeptemberében lett tagja az igazgatóságnak. Az alapítók a három férfit soha sem látták, a beiktatásukról szóló közgyűlésen pedig csak a nevekkel találkoztak, és kinevezésüket elmondásuk szerint a cég működőképességének megőrzése érdekében szavazták meg. A közgyűlés jegyzőkönyvét a befektetői oldalról Oszkó Péter is aláírta. A két Horváth Olivért – apát és fiát – nem találtuk meg a bejelentett lakhelyükön, Horváth Gábor családjával viszont sikerült beszélnünk. A férfi, aki Söjtör külterületén, egy igen rossz állapotú tanyán él, később telefonon mesélte el, hogy egy ismerőse közvetítésével megkereste őt és a rokonságához tartozó két Olivért egy budapesti férfi, de a találkozón szóba sem került az Ivanka, sem más cég neve. Horváth elmondása szerint férfi későbbi földmunkákhoz keresett embereket. Majd személyesen ment el Horváthékhoz a söjtöri tanyára, és ott helyben kitöltette és aláíratta velük a magával hozott papírokat. Egy ismerősömmel idejött a tanyára ez az ember, annyit mondott, hogy Tominak hívják, és földmunkákat vállalt Nagykanizsán, ott kellene régi gázcsöveket kiszedni a földből, ehhez keres embereket. 24.hu A söjtöri tanyaHorváth az mondta, a férfi a papírok aláírása után mindegyiküknek adott 10-10 ezer forintot azért, hogy bízzanak meg benne: ha kezdődik az építkezés, viszi őket dolgozni. A munkából nem lett semmi, és hamarosan olyan pletykák jutottak el hozzájuk, hogy az adataikat valamilyen céges ügybe keverték bele. Azt nem tudtuk, hogy igazgatóság vagy ilyesmi, mert ha nekem ilyet mondanak, akkor eleve nem megyek bele. Utána hívtuk is ezt a Tamást, hogy ki szeretnénk szállni, hogy lemondunk mindenről. Erre hozott egy papírt, amire rá volt írva, hogy lemondó nyilatkozat. Ezt alá is írtuk mindannyian. Azt mondta, hogy innentől nekünk a céges ügyhöz már semmi közünk sincs. Horváthék egy benzinkút parkolójában írták alá az állítólagos lemondó nyilatkozatot, ennek azonban nem sok foganatja lett. A három férfit a felszámolásba került építőcégnél a mai napig igazgatóként tartják nyilván. A Söjtörről szerzett cégvezetőkkel kapcsolatos kérdésünkre Oszkó Péter azt közölte, hogy a „menedzsment összetételéről” a SET Group és az alapítók állapodtak meg, amit az OXO csoport a kisebbségi szavazataival csak annak érdekében támogatott, hogy „esélyt biztosítson a további működésre”. A három zalai férfi tudtán kívüli beszervezésére a SET Group sem adott magyarázatot. A cég a 24.hu-nak küldött levelében közölte: az igazgatósági tagok delegálása a menedzsmentszerződés részét képezte, az igazgatók az alapítók jóváhagyásával kerültek pozícióba. Az Ivanka bedőléséért mind Oszkó, mind az Orbók Ádám vezette SET Group az alapítókra hárította a felelősséget. A volt pénzügyminiszter szerint az OXO-csoport jelentős erőfeszítéseket tett a működés rendezésére és konszolidálására, jóllehet a céggel kapcsolatban már a kezdetektől számos fenntartása volt. Oszkó Péter neve a sajtónyilvánosság számára lehet, hogy hívószónak tűnhet, de ő személyesen nem volt képviselője az Ivanka Factory Zrt-ben tulajdonosi jogokat gyakorló holding társaságnak, a képviseletet és a céggel kapcsolatos szükséges tulajdonosi munkákat az OXO csoport más munkatársai látták el – írta a volt pénzügyminiszter, hangsúlyozva, hogy „sem korábban, sem később nem volt beleszólása abba, hogy a cég működésében mi történjen”. Ő „kizárólag a befektetői érdekek védelmével kapcsolatos elvárásokat igyekezhetett csoport szinten érvényesíteni”, miközben az alapítók „blokkolták vagy hátráltatták szinte minden érdemi tulajdonosi jog gyakorlását”. A SET a korábban idézett sajtónyilatkozatokkal ellentétben megkeresésünkre azt írta, hogy már a cég menedzselésének kezdetén „visszafordíthatatlan folyamatokkal szembesült”. Az Ivanka működése „a SET üzleti kiábrándulásával járt együtt”. Ennek ellenére, mint írták: „hozzásegítettük őket a béreikhez és az ehhez kapcsolódó egyéb juttatásokhoz (például végkielégítés)”. A SET összegzése szerint az Ivanka azért került „menthetetlen állapotba”, mert „lehetetlen egy olyan céget megmenteni, ahol az alapító tulajdonosok a cég ellen dolgoznak. A társaság (…) diszfunkcionális gazdálkodása, valamint a vezetői következetlenség felszámolási eljárást eredményezett.” Az üggyel kapcsolatos kérdésekkel a Doclert is kerestük, Gyattyán György csoportjától azonban nem kaptunk választ. The post Bedőlt a dizájnbetonos magyar sikercég, miután Oszkó Péter, majd söjtöri romák szálltak be a bizniszbe first appeared on 24.hu. |
Friss |
Podcastunk elérhető az iTunes-on, Spotify-on és a Google Podcastson is – RSS A korábbi adások itt érhetők el: Best Sztárbeszélgetések - Podcast A legizgalmasabb beszélgetések már nemcsak olvashatóak, de hallhatóak is. A mikrofonnál a Best magazin újságírói, akik profizmusukkal a legzárkózottabb sztárokat is képesek megnyitni és igazi baráti hangulatot teremtenek a stúdióban. Szó lesz kultúráról, művészetről, színpadról, sikerekről és kudarcokról… sztárköntösbe csomagolt valódi emberi sorsokról.(Kiemelt kép: Olajos Piroska) The post "A fű, a fa, a virág, a patak az életem" - exkluzív interjú Falusi Mariann-nal first appeared on 24.hu. |
Friss |
Steve Thompson, a 2003-ban világbajnoki aranyérmes angol rögbiválogatott egyik tagja felajánlotta az agyát tudományos kutatásokra, írta az MTI. Thompson – akinél tavaly, 42 évesen az orvosok korai demenciát állapítottak meg – azt mondta, azért döntött így, hogy a kutatás eredményeinek köszönhetően az általa szeretett emberek gyerekei már ne éljék át ugyanazt, amit ő. A posztját tekintve elsősoros Thompson felnőtt szinten 1998 és 2011 között rögbizett, az angol válogatottban 2002 és 2011 között 73 alkalommal lépett pályára. Egy évvel ezelőtt nagy port felkavaró nyilatkozatot adott, amelyben elmondta, hogy pályafutásáról nincsenek konkrét emlékei, és azzal kapcsolatos érzései sem. Még a 2003-as világbajnoki győzelem kapcsán is csak homályosan tudott felidézni pillanatokat, és mentális állapotának megromlásáért egyértelműen a rögbit tette felelőssé. Thompson egyike volt annak a kilenc rögbisnek, akik végül decemberben csoportos keresetet nyújtottak be a nemzetközi szövetség és a sportág más vezető testületeivel szemben, azt állítva, hogy döntéseikkel hozzájárultak a demencia korai kialakulásához. Thompson nyilatkozatában felidézte: amíg karrierje elején hetente két edzésen vett részt, addig a profizmusra való teljes átállást követően már minden nap tartottak edzéseket, és a lényegesen sűrűbbé váló klub-, valamint válogatott menetrenddel együtt ez extra fizikai igénybevétellel járt, ami magában hordozta a betegség korai kialakulásának lehetőségét. Angliában a 2003-as vb-döntő napján is rendeztek mérkőzéseket az élvonalbeli bajnokságban, egy héttel később a következő fordulóban pedig már pályára léptek az Ausztráliából hazatért friss vb-aranyérmesek is. The post Kutatásokra ajánlotta fel az agyát a világbajnok demens rögbis first appeared on 24.hu. |
Friss |
Gyuri bár örökifjú, nehezen állt át az új rendszerre, végül a CIB bank munkatársa segített beüzemelni a legmodernebb kártyaterminált. Videónkból az is kiderül, hogy működik a hordozható kártyaterminál és mikor van a banknál a pénz. Szponzorált tartalomA videó a CIB támogatásával készült. The post Így tanulta meg a 81 éves Gyuri a kártyaterminál használatát first appeared on 24.hu. |
Friss |
Afganisztánban a tálib hatalomátvétel nemcsak a lakosságot, hanem a régészeti emlékeket is fenyegeti. Egyes források szerint az iszlamisták már most nagy erőkkel kutatják az ország egyik leghíresebb leletegyüttesét, az úgynevezett baktriai kincset – írja a Live Science. A mintegy 20 ezer leletből, köztük több aranytárgyból álló kincs Tillia tepe 2 ezer éves sírjaiból került elő 1978-ban. A leletegyüttest az Afgán Nemzeti Múzeum őrizte, és az elnöki palotában volt kiállítva, azt azonban nem tudni, hogy most hol lehet. A tálibok egyéb régészeti emlékeket is fenyegetnek, köztük Mesz Ajnak buddhista építményeit. 1996 és 2001 között az iszlamisták rengeteg buddhista műtárgyat pusztítottak el. Heritage Images / Contributor / Getty ImagesA Live Science forrásai szerint a tálibok ismeretlen céllal folyamatosan látogatják Mesz Ajnakot, ahonnan a feltáráshoz és karbantartáshoz szükséges eszközök eltűntek. Hair Muhammad Hairzada, a helyszínen egykor dolgozó régész kiemelte: az örökségvédelmi helyzet nem túl jó, mert senki sem gondoskodik a lelőhelyekről. Egy Mesz Ajnakhoz közeli területre egyébként kínai bányászati engedélyeket adtak ki, kérdéses, hogy a tálib hatalomátvétel miként hat majd a potenciálisan veszélyes projektre. Julio Bendezu-Sarmiento az afganisztáni francia régészeti delegáció korábbi igazgatója szerint nehéz megmondani, hogy az iszlamisták miért fordulnak meg Mesz Ajnaknál. Egyelőre nem érkeztek információk megrongált emlékekről, és a tálibok ígéretet tettek rá, hogy megóvják a lelőhelyeket, ez azonban még nem jelenti azt, hogy tartják is magukat a tervekhez. Ha a kormány dönt is a műemlékek védelméről, elképzelhető, hogy nem minden csoport követi majd az előírásokat. Gil Stein, a Chicagói Egyetem afganisztáni örökségvédelmi csoportjának vezetője műholdas felvételekkel próbálja felmérni a maradványok állapotát, a projektben eddig mintegy 25 ezer lelőhelyet azonosítottak. A szakértő szerint a fosztogatás régi probléma az országban, a tálibok ugyanakkor eddig látszólag nem támogatják a tevékenységet. Összehasonlításképp: az Iszlám Állam Szíriában nagy erőkkel pusztította az ősi lelőhelyeket, az ISIS ráadásul illegális műkincs-kereskedelemmel is foglalkozott. Az afganisztáni örökségvédelmi munkát nehezíti, hogy sok, az országban maradt szakértő az életét félti, igaz, még nem tudni olyan régészről, akit az elmúlt időszakban tálibok öltek meg. Mivel az utóbbi két évtizedben sok Afganisztánból ellopott műtárgy az Egyesült Államokba került, az amerikai műkincspiacot is érdemes lehet figyelni. The post Ősi kincsre vadászhatnak a tálibok first appeared on 24.hu. |