Friss
Friss |
A 27 éves színész a közösségi oldalán jelentette be, hogy feleségével, Klajkó Szandrával úgy döntöttek lezárják a kapcsolatukat. A pár hét évvel ezelőtt ismerkedett meg és 2020 februárjában volt az esküvőjük. Veréb Tamás egy közös képet posztolt és elmondta, hogy egy darabig küzdöttek azért, hogy megmentsék a házasságukat, de végül belátták, hogy külön utakon kell folytatniuk az életüket. Kapcsolódó Veréb Tamást megpróbálta megverni volt barátnője Nyilván meg se fordult a fejében, hogy belemenjen a verekedésbe.A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Veréb Tamás (@tamas_vereb_official) által megosztott bejegyzés The post Veréb Tamás hét év után válik feleségétől first appeared on 24.hu. |
Friss |
A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság elkezdte a Velencei-tó vízpótlásának előkészületeit – tudta meg a Hvg.hu Siklós Gabriellától, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivőjétől. Ennek első lépéseként elkezdték leüríteni a Zámolyi-víztározó vizét, amit egyelőre a Pátkai-víztározóba engednek át. A lap emlékeztet, hogy a Velencei-tó vízszintje nyáron kritikusan alacsonyra süllyedt, és a víz oxigéntartalmának csökkenése komoly halpusztulást okozott. Többen azonnali vízpótlást sürgettek, de voltak olyan szakértők, akik nem voltak biztosak benne, hogy mindig a vízpótlás lesz a megoldás. A Hvg.hu azt írja, a vízügy tervei szerint október során összesen közel másfélmillió köbméter vizet kormányoznak át a Pátkai-víztározóba a hónap végéig, eközben a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) lehalássza a Zámolyi-víztározót. Azt azonban nem tudni, hogy mikor és mennyi víz kerül a tóba, sok függ például az időjárástól és hogy a hideg idő beköszöntével milyen mértékben javul a tározók vízének minősége. A Pecaverzum a Mohosztól azt az információt kapta, hogy a Pátkai-víztározóban lévő halak becsült össztömege 800 mázsa körül lehet, és ebben még nincs benne az inváziós fajnak számító ezüstkárász. Dérer István főigazgató tájékoztatása szerint a lehalászott halak különböző horgászvizekbe kerülnek, a hálóba kerülő keszegeket viszont teljes egészében áttelepítik a Velencei-tóba. A szakportál hozzátette: nyár folyamán 110 mázsa hal pusztult el és a folyamat még mindig tart. Kapcsolódó Lélegeztetésre szorul a Velencei-tó? Összetett ok vezethetett az oxigénhiányhoz, ami halpusztulást okozott a Velencei-tóban: a sekély víz rendkívül sérülékeny, aggasztó módon ki van szolgáltatva a környezeti és emberi hatásoknak.The post Elkezdték a Velencei-tó vízpótlásának előkészületeit first appeared on 24.hu. |
Friss |
Ingyen kapta meg Esztergom belvárosát a Fox News-os Tucker Carlsont is vendégül látó fesztivál – tudta meg a Szabad Európa. Erre, mint írták, a járványhelyzet miatti különleges jogrend adott lehetőséget. Hernádi Ádám, Esztergom fideszes polgármestere ugyanis saját hatáskörben hozott új rendeletet a város közterületeinek használatára vonatkozóan. A Hernádi által írt és elfogadott rendelet értelmében a polgármester kérelemre elengedheti a közterület-használati díjat, ha egy rendezvény Esztergom város és a régió lakosságának széles körét érinti. A polgármester a lap szerint a rendeletet június 14-én írta alá, és egy hónappal később már be is futott a kérelem, amely az esztergomi belváros jelentős részére kiterjedt. A Mathias Corvinus Collegium (MCC) első fesztiválján, ahol a koncertek és bulik mellett olyan személyiségek is felbukkantak, mint Tucker Carlson, a jobbos amerikai tévésztár. A lap azt írja, az MCC Fesztet szervező Moonlight Event Kft. hat–tíz napra kért engedélyt, nyolc helyszínen összesen tizenháromezer négyzetméternyi területre. A lap becslései szerint a lefoglalt területért mintegy 2,6 millió forintot kaphatott volna a város, vagyis ennyi bevételtől esett el az esztergomi önkormányzat. A közterület-használati díj elengedése a lap szerint nemcsak azért aggályos, mert mind az MCC-nek, mind a Moonlight Eventnek lett volna miből kigazdálkodnia, hanem azért is, mert a rendezvényen kereskedelmi tevékenység is folyt, valamint a hajnalig tartó bulikra fejenként 2990 forintos napijeggyel illetve 6990 forintos bérlettel lehetett bejutni. A rendezvényt megszervező Moonlight Event Kft. tulajdonosa Balásy Gyula, akinek két másik cége, a Lounge Design és a New Land Media a kormányzati kampányokat és állami cégek hirdetéseit tervezi, gyártja és jelenteti meg különböző felületeken. A Moonlight 2017-es árbevétele alig haladta meg a négymillió forintot, ám 2018-ban a bevétel már majdnem elérte a 990 millió forintot, 2019-ben a 3,8 milliárdot. A céget a lezárásokkal terhelt 2020-as év sem vetette vissza, ekkor is 3,8 milliárd forint fölött volt a Moonlight Event bevételük. A kisebb fajta üzleti csodát részben magyarázhatja az is, hogy a céget Balásy 2018 októberében vette át. The post Ingyen volt a közterület a kormánybarát fesztiválnak Esztergomban first appeared on 24.hu. |
Friss |
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön és pénteken kétoldalú megbeszéléseket folytat a IV. Budapesti Demográfiai Csúcsra érkezett állami vezetőkkel és a konferencia előadóival a Karmelita kolostorban – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője. Orbán elsőként Mike Pence korábbi amerikai alelnököt fogadta, majd Aleksandar Vucic szerb államfővel tárgyalt. Ezt követően Milorad Dodik, a háromtagú boszniai államelnökség szerb tagja érkezett a Karmelitába. Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTIA tervek szerint a nap folyamán és pénteken további egyeztetéseket folytat Orbán Viktor a fórum előadóival, Dan Schneiderrel, az American Conservative Union (ACU) ügyvezető igazgatójával, Marion Maréchallal, a francia Nemzeti Front korábbi képviselőjével, a lyoni ISSEP politikai iskola főigazgatójával, Jaime Mayor Oreja korábbi spanyol belügyminiszterrel, a One of Us Federation elnökével, valamint Éric Zemmour francia filozófus-esszéistával – közölte a sajtófőnök. The post Orbán Viktor a Karmelitában fogadta a volt amerikai alelnököt first appeared on 24.hu. |
Friss |
Elgázolt egy 19 éves fiút a Győrből a Déli pályaudvarra tartó vonat Szőnynél csütörtök délután. Értesüléseink szerint mentőhelikopter érkezett a helyszínre. A Mávinform tájékoztatása szerint a baleset miatt megnő a vonatok menetideje a Budapest-Győr vonalon. Almásfüzitő és Komárom közötti szakaszon csak egy vágányon közlekedhetnek vonatok. Megkerestük az Országos Mentőszolgálatot, hogy megtudjuk milyen állapotban van a fiú, amint válaszolnak, frissítjük a cikket. The post Elgázolt egy 19 éves fiút a vonat Szőnynél first appeared on 24.hu. |
Friss |
Egy friss amerikai kutatás szerint az agyi áttétek nem véletlenszerűen jelennek meg az agyban – segítségükkel rá lehet jönni, hogy az eredeti rákos megbetegedés hol található, írja egy sajtóközlemény az EurekAlert portálon. A tumorok elhelyezkedése egy specifikus mintázatot követ, és az érintett agyi terület alapján sejteni lehet, hol van az áttétet kiváltó daganat is. A Journal of Neurosurgery tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint a kutatók az 5 leggyakoribb ráktípust elemezték: a melanoma, a tüdő-, a mell-, a vese- és a vastagbélrák által adott agyi áttéteket nézték meg. Arra jöttek rá, hogy a melanoma és a tüdőrák gyakrabban ad áttétet a homlok- és halántéklebenynél, a mell-, vese- és vastagbélrák az agy hátsó részében, a kisagy és az agytörzs részén okoz problémát. Az eredmények nemcsak azért fontosak, mert előre jelezhetik, hogy egy adott rák hol terjedhet el az agyban, hanem mert segítségükkel a kutatók többet tudhatnak meg az agydaganatok növekedéséről is. A szakértők képesek lehetnek azonosítani bizonyos kémiai vegyületeket vagy neurotranszmittereket az agyban, amelyek meggátolhatják a tumorok továbbterjedését. Ezen kívül azt is megfigyelhetik, hogy milyen tumorsejtek az agy mely területén képesek egyáltalán terjedni, és mely területeken nem tudnak életben maradni. Nagy Nikoletta további cikkei Nem követemSzerzőim
The post Az agyi áttét árulkodhat a tumor helyéről first appeared on 24.hu. |
Friss |
Mustba fulladt egy férfi Garaboncon, az ügyben eljárást indított a rendőrség – közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense csütörtökön az MTI-vel. Pál-Tóth Evelin a Zaol.hu információját megerősítve azt mondta: a baleset körülményeit közigazgatási eljárás keretében tisztázzák A lap által közölt információk szerint szerda hajnalban történt a tragédia. A 42 éves férfi beleejtette a telefonját egy hordóba, utána nyúlt, de belefulladt a már forrásban lévő mustba. The post Mustba fulladt egy férfi Zala megyében first appeared on 24.hu. |
Friss |
A kormányzat válságkezlő intézkedéseit méltatta az Állami Számvevőszék (ÁSZ) fideszes képviselőből lett elnöke a Magyar Közgazdasági Társaság éves konferenciáján. Az 59. Közgazdász-vándorgyűlésen Domokos László az erről kiadott közlemény szerint azt mondta: a magyar válságkezelés európai összehasonlításban sikeresnek tekinthető, de nem ünneprontás ezzel kapcsolatosan a kockázatokra is figyelmeztetni. A kormány intézkedéseit nagyon óvatos bíráló Domokos a közlemény szerint sikerként könyvelte el, hogy 2020-ban a GDP hazánkban kisebb mértékben csökkent, mint az Európai Unióban, a 2021. második negyedéves növekedés pedig szerinte már kiugróan jó eredménynek számít. Az ÁSZ elnöke hozzátette: 2021 első negyedévétől már a foglalkoztatottság is meghaladta a válság előtti, 2019-es szintet. Mindez magyar siker – fogalmazott Domokos László, aki szerint a sikerek sorába tartozik, hogy
Az ÁSZ elnöke ezt úgy értelmezte, hogy érvényesült és bevált az Orbán-kormány receptje, mely szerint gazdasági sokkhatás esetén nem a lakosság elesett rétegeinek megsegítésével, hanem kormányzati túlköltéssel kell csökkenteni a visszaesést. A közlemény úgy fogalmaz: míg az EU tagállamok a segélyek kiterjesztésével válaszoltak a válságra, a magyar megoldás a munkahelyteremtés ösztönzését helyezte előtérbe. Mint írták az átképzés is segítette a mobilitást, illetve új munkahelyek megtalálását. Az infokommunikációs ágazatban például a járvány évei alatt majdnem harmincezer fővel emelkedett a létszám – értékelt Domokos László. De milyen kockázatokat hordoznak a sikeres válságkezelés lépései? – teszi fel a kérdést az ÁSZ közleménye. Ezeket Domokos az alábbiak szerint részletezte:
Domokos a beszédében javaslatokat is megfogalmazott, ezek szerint
Domokos szerint további kockázatot rejt, hogy ha a piaci beruházások gyorsan felfutnak, és az állami beruházások is bővülnek, akkor a beruházási piac túlfűtöttsége a beruházások elhúzódását, drágulását, és az importhányad emelkedését okozza. A következő hónapok nagy kérdése szerinte ezért az, hogy milyen gyorsan emelkedik a beruházási aktivitás. Ha dinamikusan emelkedik, akkor célszerű az állami beruházásokat visszafogni – hívta fel a figyelmet az ÁSZ elnöke. The post Az állami számvevőszék elnöke szerint „nem ünneprontás” a válságkezelés kockázatairól beszélni first appeared on 24.hu. |
Friss |
A kormányzat válságkezlő intézkedéseit méltatta az Állami Számvevőszék (ÁSZ) fideszes képviselőből lett elnöke a Magyar Közgazdasági Társaság éves konferenciáján. Az 59. Közgazdász-vándorgyűlésen Domokos László az erről kiadott közlemény szerint azt mondta: a magyar válságkezelés európai összehasonlításban sikeresnek tekinthető, de nem ünneprontás ezzel kapcsolatosan a kockázatokra is figyelmeztetni. A kormány intézkedéseit nagyon óvatos bíráló Domokos a közlemény szerint sikerként könyvelte el, hogy 2020-ban a GDP hazánkban kisebb mértékben csökkent, mint az Európai Unióban, a 2021. második negyedéves növekedés pedig szerinte már kiugróan jó eredménynek számít. Az ÁSZ elnöke hozzátette: 2021 első negyedévétől már a foglalkoztatottság is meghaladta a válság előtti, 2019-es szintet. Mindez magyar siker – fogalmazott Domokos László, aki szerint a sikerek sorába tartozik, hogy
Az ÁSZ elnöke ezt úgy értelmezte, hogy érvényesült és bevált az Orbán-kormány receptje, mely szerint gazdasági sokkhatás esetén nem a lakosság elesett rétegeinek megsegítésével, hanem kormányzati túlköltéssel kell csökkenteni a visszaesést. A közlemény úgy fogalmaz: míg az EU tagállamok a segélyek kiterjesztésével válaszoltak a válságra, a magyar megoldás a munkahelyteremtés ösztönzését helyezte előtérbe. Mint írták az átképzés is segítette a mobilitást, illetve új munkahelyek megtalálását. Az infokommunikációs ágazatban például a járvány évei alatt majdnem harmincezer fővel emelkedett a létszám – értékelt Domokos László. De milyen kockázatokat hordoznak a sikeres válságkezelés lépései? – teszi fel a kérdést az ÁSZ közleménye. Ezeket Domokos az alábbiak szerint részletezte:
Domokos a beszédében javaslatokat is megfogalmazott, ezek szerint
Domokos szerint további kockázatot rejt, hogy ha a piaci beruházások gyorsan felfutnak, és az állami beruházások is bővülnek, akkor a beruházási piac túlfűtöttsége a beruházások elhúzódását, drágulását, és az importhányad emelkedését okozza. A következő hónapok nagy kérdése szerinte ezért az, hogy milyen gyorsan emelkedik a beruházási aktivitás. Ha dinamikusan emelkedik, akkor célszerű az állami beruházásokat visszafogni – hívta fel a figyelmet az ÁSZ elnöke. The post Az állami számvevőszék elnöke szerint „nem ünneprontás” a válságkezelés kockázatairól beszélni first appeared on 24.hu. |
Friss |
Tizennyolc év fegyházra súlyosította a Debreceni Ítélőtábla annak az 57 éves nagykereki férfinak a büntetését, aki módszeresen halálra kínozta a pszichés problémákkal küzdő párját Nagykerekiben. Ez azt jelenti, hogy Z. József kereken tíz évvel súlyosabb büntetést kapott, mint idén februárban elsőfokon. Fórizs Ildikó, a Debreceni Ítélőtábla szóvivője megkeresésünkre azt közölte, hogy a táblabíróság tanácsa az orvosszakértő meghallgatása után, tanácsülésen változtatta meg a törvényszék korábbi ítéletét. Z. József bűncselekményét halált okozó testi sértés helyett különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssé minősítették át, ez pedig már lényegesen súlyosabb büntetéssel is jár. Az ügyész azt szerette volna elérni, hogy a védekezésre korlátozottan képes személy sérelmére való elkövetést is állapítsák meg a vádlottnál, de a tanács nem látott indokot az életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabására. Az elvált férfi hosszú évek óta egyedül élt egy helyi családi házban, és a vádirat szerint sem a közeli hozzátartozóival, sem pedig a szomszédaival nem tartotta a kapcsolatot. 2019 végén ismerkedett meg a 38 éves egyedülálló nővel, aki rövid idő után hozzá is költözött. Az alacsony termetű, vékony testalkatú, gyenge fizikumú nő pszichés betegséggel küzdött, amiről a férfi is tudott. A férfi gyakorlatilag semmibe vette a nőt és az erőszakos, öntörvényű, saját érdekeit és szabályait előtérbe helyező életmódja rövid időn belül meghatározóvá vált kapcsolatukban. A férfi a kívülállók számára is jól érzékelhetően folyamatos kontroll alatt tartotta az asszonyt. Olyannyira, hogy egyedül alig közlekedhetett a településen. Év elejétől még agresszívabbá vált a férfi, rendszeresen és durván puszta kézzel verte a nőt. Február 18. és február 20. között puszta kézzel, és egy szúró eszközzel olyan durván bántalmazta az asszonyt, hogy 45 különböző sérülés keletkezett a teste különböző pontjain. Az asszony fején okozott sérülések jelentős mennyiségű és hosszú idejű vérzéssel jártak. A nő a férfi kitartó és durva bántalmazásába halt bele. Z. József az utolsó szó jogán sem ismerte a bűncselekmény elkövetését. Azt mondta, hogy nem ölte meg a nőt, és felmentését kérte. A táblabíróság szerint azonban teljesen nyilvánvaló, hogy ő végzett a nővel. Súlyosított a minősítésen és 18 év fegyházra emelte a büntetését. Az ítélet jogerős. The post Tíz évvel súlyosabb büntetést kapott az élettársát halálra kínzó nagykereki férfi first appeared on 24.hu. |
Friss |
A világ egyik legjobb játékosa, Varga Dénes továbbra is a férfi vízilabda-válogatott rendelkezésére áll, írta az MTI. A Ferencváros 34 éves olimpiai bajnoka az M1 aktuális csatornának csütörtökön azt mondta, az idei tokiói játékok után nem tudott pontos választ adni a folytatással kapcsolatban, de a következő olimpiai ciklus rendhagyó lesz. „A mostani szezont megszakítja majd a világbajnokság, ami előtt és után is csúcsformában kell lenni a magyar bajnokság miatt, így nem nézne ki jól, ha azt nem céloznám meg” – utalt a válogatott csapatkapitánya a május 13. és 29. közötti fukuokai vb-re. Varga kijelentette, az augusztusi Európa-bajnokságot várhatóan kihagyja, így ugyanis amellett, hogy részt vesz a nemzeti csapattal egy világversenyen, lesz ideje pihenni és időt fordítani az utána következő szezonra való felkészülésre is. A 2023-as év félig-meddig már az olimpiai kvalifikáció jegyében telik, így úgy érzem, nehéz kikerülni, hogy elmenjek Párizsig, ráadásul van is ilyen vágyam. A Ferencvárosban fiatalos, lendületes, jövőbe mutató csapat alakult ki, ez valamennyire engem is megfiatalít, így úgy gondolom, Párizs reális cél – fogalmazott Varga Dénes, aki a válogatott tagjaként bronzérmet szerzett Tokióban. The post Megfiatalítja a Fradi, nem kerülheti ki az olimpiát a magyar vízilabdacsillag first appeared on 24.hu. |
Friss |
Romániában pár tollvonással megoldották, hogy 60 százalékos legyen a tanügyi alkalmazottak átoltottsága – írja az Edupedu szakportál alapján a Transindex. Maga az Oktatási Minisztérium játszott az adatokkal. Mint írták, február elsején Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter azt mondta, a közoktatási rendszer 353 261 ember dolgozója 193 573 (55,36%) kész felvenni az oltást. Szeptember 9-éig a hivatalos adatok szerint azonban kevesebben, csak 193 430-an oltatták be magukat. Mégsem a beoltottak aránya módosult, mert a tárca szerint már csak 317 531-en dolgoztak a rendszerben, így meglett a 61 százalék. Összesen 35 730 közoktatási alkalmazott tűnt el, nem tudni, hova, mert egyetlen hiteles forrás sem támasztja alá a minisztérium által közölt adatokat. A tárca 2020-as jelentésében 339 585 alkalmazottról számolt, míg az Országos Statisztikai Intézet 360 ezres létszámot rögzített. A minisztérium január 15-i adatai 353 261 alkalmazottat említenek. Koronavírus - Még több hír a témában Hamis adatot közöltek a tanárok átoltottságáról Romániában Újra kötelező a maszkviselés a Debreceni Egyetemen Több egyházi vezető megfertőződött, miután részt vett a budapesti pápalátogatásonA legfrissebb adatok a Pénzügyminisztériumtól számaznak, 2021 júliusából. Eszerint összesen 348 729 alkalmazottja van az oktatási rendszernek, a magánszféra nélkül. Gyakorlatilag egyetlen olyan hivatalos statisztikát sem találtak Romániában, amelyben az oktatási rendszerben dolgozók összlétszáma 317 531 lenne, ami alapján a 60 százalékos átoltottság valós adatként működhetne. The post Hamis adatot közöltek a tanárok átoltottságáról Romániában first appeared on 24.hu. |
Friss |
Erős, néhol viharos széllel érkezik a melegebb levegő az ország fölé. Szombaton már mérséklődik a légmozgás, és napos, száraz idő várható, többfelé 25 Celsius-fok feletti csúcsértékekkel – áll az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez. Pénteken eleinte felhősebb lesz az ég, de később csökken a felhőzet és sok lesz a napsütés. Ezzel együtt viszont sok helyen erős, többfelé akár viharos erősségű széllökésekre kell készülni. A leghidegebb órákban 7-14 fok lesz. A legmagasabb hőmérséklet 17 és 25 fok között alakul, északkeleten lesz a hűvösebb, míg délnyugaton a melegebb – írták, megjegyezve: a többfelé erős északnyugati szél sokat ront majd a hőérzeten. Szombaton és vasárnap reggelre is pára- és ködfoltok képződhetnek. Napközben viszont sok lesz a napsütés, csapadék nem valószínű. Szombaton és vasárnap már legfeljebb csak élénk széllökések lehetnek. A hőmérséklet szombat hajnalban 2 és 13 fok között alakul, az ország északkeleti felén várhatók az alacsonyabb, délnyugaton az enyhébb értékek. Délutánra 21-27 fokig melegszik a levegő. Vasárnap a hajnali 7-13 fokról délutánra 23-28 fokig emelkedik a hőmérséklet – olvasható az előrejelzésben. The post Többfelé 25 foknál is melegebb lesz a hétvégén first appeared on 24.hu. |
Friss |
A hamarosan érkező huszonötödik James Bond-film nem csak a többszöri halasztás miatt lesz fontos, hanem azért is, mert alaposan újragondolja azt, ahogy a 007-es ügynök a nőkkel bánik, ezt ígéri a rendező Cary Fukunaga, aki a Hollywood Reporternek adott interjújában kemény szavakkal illette a korai Bond-filmeket. Szerinte ugyanis a Sean Connery-féle filmekben James Bond gyakorlatilag erőszaktevő volt. A Tűzgolyó vagy a Goldfinger az, amelyikben Sean Connery gyakorlatilag megerőszakol egy nőt? A nő azt mondja, „nem, nem nem”, mire a férfi: „igen, igen, igen”. Ez ma nem menne át – fogalmaz Fukunaga az interjúban. A Guardian cikke pontosan felidézi a kérdéses jelenetet, mely a ’65-ös Tűzgolyóban látható. Ebben Bond először is megcsókol egy nőt, aki visszautasította a közeledését, majd egy későbbi jelenetben gyakorlatilag megzsarolja azzal, hogy hajlandó elhallgatni bizonyos információkat, amelyek a nő karrierjét veszélyeztethetik, ha a nő lefekszik vele. – Azt hiszem, a hallgatásomnak ára van. – hangzik el Bond és a nő között, majd a 007-es betessékeli a szaunába a nőt és levetkőzteti. Cary Fukunaga ezzel szemben fontosnak tartja, hogy a Nincs idő meghalni címen érkező 007-es filmben az összes Bond-film közül a leginkább pariban legyen a női és férfi karakterek ereje. Az új Bond-nőkép kialakításához a Fleabaget jegyző Phoebe Waller-Bridge-et kérték fel a film egyik forgatókönyvírójának, aki már számtalanszor bizonyította hozzáértését a valódi, életszerű, erős nők vászonra vitelében. A Bond-lányok alakja tehát komoly változás előtt áll, a sokat emlegetett női 007-ből ugyanakkor aligha lesz valami, abban ugyanis a Nincs idő meghalni producere, Barbara Broccoli és a film főszerepét játszó Daniel Craig is egyetért, hogy nem a férfi karaktereket kell nővé változtatni, hanem inkább több női karaktert kell beleírni ezekbe a filmekbe, mégpedig úgy, hogy a sztori is passzoljon ezekhez a nőkhöz. A huszonötödik Bond-filmet Magyarországon szeptember 30-tól vetítik majd a mozik. Ez Daniel Craig utolsó Bond-filmje, de hogy ki veheti át a szerepét, azt egyelőre nem jelentették be. The post A Sean Connery-féle James Bond gyakorlatilag erőszaktevő volt first appeared on 24.hu. |
Friss |
Szeméremsértés miatt állították bíróság elé azt az albertirsai férfit, aki az ingatlanja kerítésénél élte ki a beteges hajlamait augusztusban. A férfi három szomszédban játszó kiskorú lányt is megpróbált közelebb csalni a kerítéshez, miközben a nemi szervét simogatta, majd önkielégítést is végzett. Nisóczi József Levente, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője megkeresésünkre azt közölte, hogy a férfit hat hónap fogházra ítélték, de a büntetés végrehajtását egy évre felfüggesztették. A perverz férfit emellett minden olyan foglakozástól, és tevékenységtől is eltiltották, ahol 18 év alatti gyerekekkel kapcsolatba kerülhetne. The post Felfüggesztettet kapott a kerítésnél maszturbáló albertirsai szatír first appeared on 24.hu. |
Friss |
Mindenkit megnyugtatunk: a feltárt tények alapján kijelenthető, hogy nem történt adatvédelmi incidens az előválasztáson, senki személyes adatai nem kerültek illetéktelen kezekbe, írta csütörtöki közleményében az ellenzéki előválasztást szervező Országos Előválasztási Bizottság (OEVB) és az aHang. Emlékeztettek, hogy az elmúlt napokban több vélelem és sejtetés jelent meg a nyilvánosságban az ellenzéki előválasztást ért szombati támadási kísérlet esetleges további vonatkozásairól. A közlemény szerint azonban a lezajlott események valójában nem érinthettek tárolt adatot, szervereinkre nem történt behatolás, pusztán a kiszolgáló eszközök elérésének ellehetetlenítésére törekedtek. Hozzátették: aHang és az előválasztást szervező pártok közössége a hatályos jogszabályoknak megfelelően kezeli a személyes adatokat a teljes előválasztási folyamat során, minden kötelezettséget betartva, és amennyiben a jövőben bármilyen adatvédelmi incidens történne, a vonatkozó szabályoknak megfelelően értesítik a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságot. Az ellenzéki előválasztás szombaton indult, de aztán a számítógépes rendszer felmondta a szolgálatot, és előbb két órára, majd hétfőig felfüggesztették a szavazást. A Momentum egyik politikusa szerint az ügy kivizsgálása után arra jutottak, hogy külső támadás okozta a technikai problémákat, a támadás pedig Kínából indult. Kapcsolódó Előválasztás: feljelentést tesznek hackertámadás miatt Az ellenzék arra jutott, hogy Kínából indult a támadás.The post OEVB: Minden adat biztonságban van az előválasztáson first appeared on 24.hu. |
Friss |
A 16 éves transznemű középiskolás, Hegedűs Emmett megható beszédett mondott a Budapest Pride zárórendezvényén. A Deutsche Welle stábja elkísérte az első vidéki melegfelvonulásra, beszélgetett a szüleivel, sőt Kovács Zoltán államtitkárral is a homofóbbá tett pedofiltörvényről. The post Amikor egy eladó azt mondja a transznemű gyerekemnek, hogy a kurva anyád, összeszorul az öklöm, de aztán elengedem, úgysem változik semmi first appeared on 24.hu. |
Friss |
Elérte idei legkisebb kiterjedését az északi-sarkvidéki jég szeptember 16-án, miután tavasszal és nyáron folyamatosan zsugorodott. A műholdas mérések 1978-as kezdete óta ez a 12. legkisebb kiterjedése az északi félteke nyári jégtakarójának – olvasható a NASA honlapján az MTI szerint. Az amerikai nemzeti hó- és jégkutató központ (National Snow and Ice Data Center) információi szerint idén az északi-sarkvidéki tengerjég minimális kiterjedése 4,72 millió négyzetkilométerre csökkent. A tengerjég kiterjedése annak a területnek az összmérete, ahol a jég koncentrációja legalább 15 százalékos. Az átlagos szeptemberi minimális jégkiterjedés jelentősen csökkent a mérések kezdete óta. A legutóbbi 15 évben (2007-től 2021-ig) – az adatok 43 évnyi rögzítése óta – a 15 legkisebb jégminimumot mérték. A jég zsugorodását szemléltető videó megtekinthető a NASA honlapján, a Goddard Space Flight Center készítette a Japán Űrügynökség (JAXA) adatai alapján. Nagy Nikoletta további cikkei Nem követemSzerzőim
The post Elérte idei legkisebb kiterjedését az északi-sarkvidéki jég first appeared on 24.hu. |
Friss |
Egy 19 éves thaiföldi nő, aki az OnlyFans nevű platformra gyárt erotikus tartalmakat, börtönbüntetésre számíthat, miután a hatóságok letartóztatták őt és barátját is – számolt be a Vice. Az ügyet azóta az internetezők is felkapták, a Twitter népét pedig annyira feldühítette a dolog, hogy a vádak ejtését kérik az ország hatóságaitól. A platformon Kai Nao – azaz magyarul záptojás – néven ismert nőt és barátját, Korakot azzal vádolják, hogy törvényt sértettek az „obszcén” tartalmak készítésével és online terjesztésével – közölte a thaiföldi Kiberbűnözés Elleni Nyomozóiroda kedden egy Facebook-bejegyzésben. Ha elítélik őket, akár három év börtönbüntetésre és több mint félmillió forintnyi pénzbírságra számíthatnak. A párt kedden öt órán keresztül hallgatták ki, de a thaiföldi közvélemény heves kritikája után a rendőrség – fejenként nagyjából 912 ezer forintnak megfelelő – óvadék ellenében szabadon engedte mindkettejüket – jelentette a helyi média. Az ügy Thaiföldön hatalmas szenzáció lett, a #NongKaiNao hashtag a héten uralta a thai Twittert, mivel sokan frusztrációjukat fejezték ki a házaspárral szembeni bánásmód és a törvények azon hiányosságai miatt. A Nong szó kishúgot jelent, és a nő viszonylag fiatal korára utal. Ez az ország úgy dönt, hogy beleavatkozik az emberek személyes ügyeibe, ahelyett, hogy egy olyan hatékony adórendszert dolgozna ki, amelybe ezek a «szexuális alkotók» is beletartozhatnak. Akik így képesek lennének jövedelmet termelni az országnak egy olyan korszakban, amikor az állami bevételek nem elegendőek – tweetelte Tanawat Wongchai aktivista hétfőn, miután a hatóságok figyelmeztettek, hogy le fognak csapni az „obszcén” online tartalmakra. A thai aktivista most a büntető törvénykönyv módosítását követeli, hogy az alkotók törvényesen állíthassanak elő és terjeszthessenek felnőtteknek szóló tartalmakat anélkül, hogy büntetőjogi felelősségre vonás várna rájuk. Azt is hozzátette, hogy szerinte a fiatal pár ellen felhozott a vádakat ejteni kellene. A thai hatóságok azután szigorítottak, hogy a leginkább pornográf tartalmak terjesztését biztosító, népszerű előfizetéses oldal üzemeltetői bejelentették: gátat szabnak az explicit szexuálisnak a platformon, majd pár nappal később visszavonták a döntést. Mégis marad a pornó az OnlyFans-en Pár nap alatt meggondolta magát a szolgáltatás.A thaiföldi rendőrség és az OnlyFans nem reagált a Vice megkeresésére. Bár a letartóztatott párhoz nem volt elérhetőségük, a helyi média alapján azt írják, hogy a fiatalok bocsánatot kértek a nyilvánosságtól, de a bocsánatkéréshez hozzátették azt is: nem számítottak arra, hogy a tartalmaik büntetőeljárást vonnak maguk után. A pár egy hétfőn közzétett interjúban is szerepelt a thaiföldi YouTuber Nachat Juntapun vendégeként, ahol Kai Nao azt mondta: szeretné, ha az emberek „a szexualitást normális dolognak tekintenék”. The post Börtönbe kerülhet a thaiföldi OnlyFans-sztár first appeared on 24.hu. |
Friss |
Orbán Viktor hétfőn újabb részleteket árult el arról, hogy a gyereket nevelő szülők mikor és hogyan fogják megkapni jövőre az idei évi személyi jövedelemadójuk beígért visszatérítését. Napirend előtti felszólalásában a miniszterelnök bejelentette: 2022. február 15-éig visszatérítjük – mert vissza tudjuk téríteni – a gyereket nevelő szülőknek az általuk 2021-ben befizetett személyi jövedelemadót. A visszafizetés felső határa a 2021-es éves átlagbér adótartalma lesz. Adó-visszatérítésben részesülnek a gyereket nevelő kisvállalkozások is. Az ekho szerint adózó szülők az általuk személyi jövedelemadóként befizetett összeget kapják majd vissza, a kedvezményes átalányadót fizető kisvállalkozók, katások pedig az általuk fizetett átalányadó egynegyedét kapják majd vissza, amennyiben gyermeket nevelnek. Összességében 1,9 millió szülő számára 600 milliárd forintot térít vissza az adóhivatal 2022 februárjában. A bejelentésben újdonság, hogy van már dátum: február 15-éig ígérik az adó-visszatérítést, azaz az országgyűlési választás előtt. Kiderült, hogy a kisvállalkozók is kaphatnak szja-visszatérítést. Sőt, az átalányadózók, köztük a katások is, akik családi adó- és járulékkedvezményre nem jogosultak, mivel nem fizetnek klasszikus szja-t és járulékot. Vagyis már nem egyszerűen szja-visszatérítésről van szó, hanem adó-visszatérítésről. Koszticsák Szilárd / MTI Orbán Viktor felszólal az Országgyűlés őszi időszakának nyitóülésén 2021. szeptember 20-án.Bővült a kedvezményezettek köre – korábban 1,5 millióra becsülték, most már 1,9 milliót említett a kormányfő. Ugyanakkor az adó-visszatérítés teljes összegét nem srófolták fel, júniusban is 600 milliárd forintra taksálták, ahogy most is. A miniszterelnök ezúttal nem említette meg azt a feltételt, hogy az szja-visszatérítés akkor valósulhat meg, ha az idei gazdasági növekedés eléri az 5,5 százalékot. Jogszabály még nem született az adó-visszatérítésről, ezért csak az eddigi közlésekre hagyatkozhatunk. Ezek alapján a megkérdezett adószakértő szerint van még jó pár részlet, amit tisztázni kell. Február 15-éig téríti vissza a gyerekeseknek az adót a NAVAhhoz, hogy február 15-éig vissza tudják téríteni az adót, két adatra lesz szükség – még jóval február 15-e előtt.
Az előrejelzések alapján biztosra lehet venni, hogy meglesz az 5,5 százalékos növekedés a tavalyi gyenge bázishoz képest. Elemzők 7 százalék körüli, sőt a feletti növekedést sem tartanak kizártnak. A Központi Statisztikai Hivatalnak viszont fel kell pörögnie, hogy időben rendelkezésre álljon az adat. A tavalyi évre vonatkozó első GDP-becslését idén február 16-án adták ki, ez pedig késő volna az adóvisszatérítéshez. Ugyanígy nem állt rendelkezésre idén február 15-éig az sem, hogy mennyi volt tavaly az átlagkereset – ebben az évben február 25-én jött ki a KSH ezzel az adattal. Az átlagkereset legutóbb 436 300 forint volt, becslések szerint éves szinten bruttó 440 ezer forint lehet. A két adat hiányában persze lehet becslésre is hivatkozni, úgy, mint a nyugdíjkorrekciónál. Azt is tisztázni kellene, hogyan kell érteni azt, hogy a NAV visszatéríti az szja-t (átalányadózóknak az átalányadót). Eddig ugyanis az adótörvények szerint az volt a rend, hogy a NAV az adózók bevallása alapján térített vissza adót. Csakhogy az szja-bevallási határidő május 20., a katás bevallásé pedig február 25. Kérdés, hogy az adóbevallás előtt lesz-e a visszatérítés, vagy esetleg arra számítsunk, hogy előrébb hozzák az adóbevallásokat. A Pénzügyminisztériumtól ezt is megkérdeztük, várjuk a válaszukat. Katások, átalányadósok, ekhósok, kisvállalkozásokA katások minden hónapban 50 (évi 600) ezer forint, vagy vállalás alapján havi 75 (évi 900) ezer forint, mellékállásban pedig minden hónapban 25 (évi 300) ezer forint adót fizetnek. A miniszterelnök bejelentése alapján Angyal József okleveles adószakértő szerint nem világos, hogy adómértéktől függetlenül minden katásnak visszafizetik-e az adó negyedét (ha családi pótlékot kapnak). Ha igen, és egész évben katások voltak, akkor a 2020-as évre 150, 225 vagy 75 ezer forint adó-visszatérítésre számíthatnak február 15-éig. A katásoknak a bevallásban az árbevételükről kell számot adniuk. Azt pedig látja a NAV év végén, hogy hány hónapra volt adófizetésre kötelezett a katás – ebből a visszatérítés összege is rendelkezésére állhat az adóhatóságnál annak érdekében, hogy február 15-éig teljesíthessék az adó-visszatérítést. Az ekhósoknál azt kellene tisztázni az adószakértő szerint, hogy csak az általánosan adózó bérrész (jellemzően a minimálbérnek megfelelő) szja-ra jár-e visszatérítés, vagy az ekho szja-tartalmára is. A jövedelemből levont 15 százaléknyi ekhóból ugyanis 9,5 százaléknyit személyijövedelemadó-előlegnek kell tekinteni. Pontosítani kellene továbbá, hogy kiket fed le a „kisvállalkozások” megnevezés. A NAV tudhatja, kiknek járhat adó-visszatérítésAngyal József emlékeztetett, egy augusztus 6-i kormányrendelettel lehetővé vált, hogy a NAV-nak legyen adata azokról, akik érintettek lehetnek az adó-visszatérítésben. A rendelet értelmében a Magyar Államkincstárnak havonta adatot kell szolgáltatnia a NAV felé azokról, akiknek családi pótlékot folyósított. Továbbá az érintettek házastársáról, bejegyzett élettársáról és élettársáról is, ha ilyen adat rendelkezésre áll. A Magyar Országos Közjegyzői Kamarának ugyanígy jelentenie kell a NAV felé a bejegyzett élettársakat, az Országos Kórházi Főigazgatóságnak pedig a várandósságot, míg az elektronikus anyakönyvi nyilvántartást működtető szervnek az anyakönyvek házassággal összefüggésben nyilvántartott adatait. Így január 5-ére rendelkezésére is állhatnak az adatok. Egy dologról azonban – úgy tűnik – mégsem lesz feltétlenül információ: arról, hogy aktuálisan kivel élnek be nem jegyzett élettársi kapcsolatban azok, akik egyébként családi pótlékot kapnak. Pedig amennyiben az élettárs is kap családi pótlékot, akkor neki is járna adó-visszatérítés, ahogy a családi kedvezményt is igénybe veheti – hívta fel a figyelmet az adószakértő. Ezek alapján az adóhatóság el tud készíteni egy ajánlást az adó-visszatérítésről – azt azonban az eddigi rend alapján jóvá is kellene hagyatniuk az adózóval, és utána jöhetne a kiutalás. Kérdés, ez így mind belefér-e február 15-éig, ahogy a kormányfő ígérte hétfőn. Családi körképA KSH legutóbbi, 2016-os mikrocenzusának adatai szerint 1,716 millió gyerekes család volt Magyarországon. A gyerekes családok 55 százalékában (949 ezer család) egy gyermek volt, durván harmadukban (566 ezer család) két gyermek, 9,4 százalékában (161 ezer család) három gyerek, és 2,9 százalékában (50 ezer család) nevelkedett négy vagy annál több gyerek. A gyerekes családok 12 százalékában (206 ezer család) a szülő egyedül nevelte gyermekét vagy gyermekeit. Ez hozzávetőleg 3,2 millió szülő. Mivel 1,9 millió szülőt említett a miniszterelnök – ezek szerint a kormány arra számít, hogy a szülők mintegy 60 százaléka veheti igénybe a februári adó-visszatérítést. Igénybe vett családi kedvezmény, plusz adó-visszatérítésAz adó-visszatérítés szülőnként az átlagkeresetig, azaz nagyjából 440 ezer forintig járhat. Csakhogy a gyerekesek más kedvezményeket is igénybe vehetnek, amivel nőhet a nettó fizetésük. Akik ifjú házasnak számítanak, azok havi 5 ezer forint adókedvezményt érvényesíthetnek. Egy gyerekre pedig összesen havi 10, két gyerekre havi 40, három gyerekre havi 99, négy gyerekre havi 132 ezer forint lehet a családi kedvezmény. A házasságkötési kedvezménnyel most nem számoltunk, és megnéztük, egy szülő esetén kinek mennyi pluszt jelenthet minimálbérnél, bérminimumnál és átlagkeresetnél az adó-visszatérítés, ha eddig maximálisan kihasználta a családi kedvezményt. A mai tudás alapján a szülő akkor részesülhet az adó-visszatérítésből, ha van szja-ja, az pedig akkor van, ha a családi kedvezmény nem nullázta le a jövedelemadót. Egy gyerek mellett a minimálbéres bő 180 ezer forint, a bérminimumos majdnem 275 ezer, az átlagkeresetes pedig több mint 670 ezer forint szja-visszatérítésre számíthat. Két gyerek mellett azonban csak az átlagbéresnek maradt levont szja-ja a családi kedvezmény érvényesítése mellett, így neki lehet csak adó-visszatérítése, 310 ezer forint körüli összegben. Három-négy gyereknél a szülőnek nem marad fizetendő jövedelemadója, ha kimaxolta év közben a családi kedvezményt, így adó-visszatérítésre sem számíthat valószínűleg. A maximális szja-visszatérítés az átlagkereset után szülőnként 800 ezer forint körüli összeg lehet a tavalyi évre a gyerekeseknek, azaz két szülő esetén elvileg akár 1,6 millió forint. Nyilvánvaló, hogy ha a szülők kevesebbet keresnek idén, mint az átlagkereset, illetve érvényesítettek már adókedvezményt év közben, akkor a maximális szja-visszatérítést nem tudják majd kihasználni. A családi járulékkedvezményről is dönteni kellElvarratlan szál a családi járulékkedvezmény – hívta fel az adószakértő a figyelmet. Mi úgy számoltunk, hogy azt is igénybe vehetik a szülők, de ez így sehol nem mondatott ki eddig. Viszont szeptembert írunk, tehát ha valaki igényelte év elején a családi kedvezmény érvényesítését, az eddig minden hónapban megkapta már. Feltételeztük, hogy ez a szülőknél is marad. Ha olyan családról van szó, ahol a szülők eddig is átlagkeresetet kaptak, akkor az egyik szülő egymaga érvényesíthette a teljes adó- és járulékkedvezményt, még abban az esetben is, ha négy gyermekük volt. A másik így családi kedvezményt nem kapott. Jövő februárban ő pluszban megkaphatja a csaknem 800 ezer forintos szja-visszatérítést, és ha csak egy vagy két gyerekük van, akkor az első szülő is visszakaphatja azt az szja-t, amit nem nullázott le neki a családi kedvezmény. Így egy gyerek esetén az eddig évi 120 ezer forintról majdnem 1,6 millió forintra ugrik a család adó- és járulékkedvezménye. Két kedvezményre jogosító gyermek mellett 1,1 millió forint lehet a két szülőnek a plusz, ha azonban három vagy négy gyerek van, akkor már csak 800 ezer forint körüli az adó-visszatérítés. Egy és két gyerek mellett így összesen mintegy 1,6 millió forinttal nőhet a család jövedelme (ez pont annyi, mint kétszer az adó-visszatérítés maximuma), három gyermeknél viszont már majdnem 2 millió forinttal, négy gyermek esetén pedig nagyjából 2,4 millió forinttal lehet több ahhoz képest, mintha nem lenne gyerekük. Kérdés, valóban így lesz-e, azaz megtarthatják-e a szülők az év közben igénybe vett adó- és járulékkedvezményt, és ezen felül visszakaphatják-e átlagkeresetig az év közben tőlük levont szja-t is. Ha igen, az is kérdés az adószakértő szerint, hogy mi lesz azokkal, akik év közben nem érvényesítették a családi járulékkedvezményt, csak bevalláskor tervezték ezt. Ha visszakapják február 15-éig a befizetett szja-jukat, vajon a bevalláskor érvényesíthetik még a járulékkedvezményt is? Azt sem tudni egyelőre, hogyan kezelnék az adó-visszatérítésnél az egyéb jövedelmeket, például az ingatlan bérbeadásából származó bevételt, amiről csak a bevallásnál derül ki, hogy mennyi, és akkor a családi kedvezmény is érvényesíthető belőle. The post Néhány problémát még meg kell oldani, hogy a gyerekesek február 15-ig visszakaphassák az szja-t first appeared on 24.hu. |