A hírt a Magyar Karikatúra Szövetség tette közzé, megosztva az író-műfordító Fedina Lídia értesüléseit:

Rusz Lívia 1930. szeptember 28-án egy vasutasként dolgozó autodidakta művész lányaként született Kolozsváron. Tanulmányait a középiskola után a romániai művészeti oktatás fellegávárában, a város szívében működő Képzőművészeti és Formatervezési Egyetemen (akkor Ion Andrescu Képzőművészeti Intézet), a festő Kovács Zoltán tanítványaként folytatta. Az intézmény kapuján csak 1958-ban lépett ki véglegesen, hiszen diplomája megszerzése után három évig az intézményben dolgozott tanársegédként.

A sikerek már fiatalon elérték, hiszen diplomamunkáját, az 1955-ös Világifjúsági Találkozón bemutatott A mai leckét a román kormány is megvásárolta, igazán népszerűvé azonban csak az egyetemről való távozása után, a Napsugár című erdélyi gyermeklap munkatársaként vált. Itt született meg 1963-ban Csipike Fodor Sándor íróval közösen életre hívott figurája, akinek kalandjai az azóta eltelt közel hatvan évben számos újrakiadás, illetve fordítás nyomán kisgyerekek millióinak nyújott felhőtlen szórakozást. 1966-tól nem csak magyar, de román nyelven, illetve román kiadóknak is dolgozott, sőt, a hatvanas évek végén díjakkal is jutalmazták.

Rusz a hetvenes évek hajnalára a romániai magyar könyvkiadás egyik legfoglalkoztatottabb illusztrátorává vált (nevéhez fűződik többek közt J. M. Barrie Pán Péterének, L. Frank Baum Óz, a csodák csodájának, illetve J. R. R. Tolkien A hobbitjának csodás rajzokkal való kiegészítése), de a képregényektől sem maradt távol: így született meg az azonos című Jules Verne-művet feldolgozó Kétévi vakáció (1968), a Kempelen Farkas sakkautomatájának történetét elmesélő A turbános titka (1970) is.

A Lucia Olteanu írónővel közösen létrehozott karakterei, Mac és Cofofifi a hetvenes és nyolcvanas években Nyugat-Európába is eljutottak, hiszen az őket szerepeltető műveket nem csak oroszul, de angolul, németül, és spanyolul is kiadták, sőt, Kubában is elérhetővé váltak. A művész nemzetközi ismertsége csúcsát azonban nem ekkor, hanem csak jóval a rendszerváltás után, a Tolkien műveit elemző Douglas Allen Andersonnak köszönhetően érte el, aki A hobbithoz 1975-ben készített illusztrációkat is bemutatta a kötetei egyikében.

A művész 1987 végén a romániai helyzet miatt előbb Nyugat-Németországba, majd Magyarországra költözött, ahol rövidesen Nem mind arany, ami fénylik, a következő évben pedig Misikati közbelép címmel adott ki saját képregényfüzetet.

1990-ben Oscar Wilde meséit illusztrálja, valamint a Z’-Zi Labor kazettával kiegészített képeskönyvét, a Zengő ABC-t készítette el.

1998-tól, a magyar képregény-társadalom egyik vezető alakja, a bibliográusként, íróként, és gyűjtőként is jegyzett Kiss Ferenccel együttműködve a Kis Füles hasábjaira álmodta meg a két részes Szekfü Sanya-történetet, valamint a Prométheusz, a rosszmájú jótevőt, a Dörmögő Dömötörben pedig Kalamajka, az űrmanó a főszerkesztő Cser Gábor által írt kalandjait öntötte rajzokba hét lapszámon át.

A szocializmus román és magyar képregényirodalmának egyik legtehetségesebb, nagy hatású szerzőjeként tisztelt alakja élete utolsó harminc évét Budapesten töltötte. Az ezredforduló után újrafesti az összes Csipke-rajzot, majd Tamási Áron Hűseges Mártonka, illetve Bajor Andor Egy bátor kisegér viszontagságai című munkáját illusztrálta.

2009-ben Kiss Ferenc segítségével megszületett az első monográfiája, kilencvenedik születésnapjának közeledtével pedig már készült az életművét összegző kötet, ennek megjelenését azonban már nem érte meg.

Életművét így foglalta össze:

A megőrzőkhöz tartozónak érzem magam, becsülve a művességet, ami mögött komoly mesterségbeli tudás is rejlik, aminek mondanivalójával azonosulni is tudok. Nem próbáltam, de nem is akartam az éppen divatosnak mondott mindig megújulni akarók soraiba kerülni. Keresgéltem a magam útját, amin képességeim szerint menni tudok, mind a piktúrámban, mind a könyvgrafika terén. A mesék világa, a könyvillusztráció járható útnak bizonyult előttem, igyekeztem lehetőségeimhez mérten helytállni és sok kicsi olvasó emberkének örömet szerezni. Ez néha sikerült is, ezért érdemes volt dolgozni, az életemnek értelmet adott.”