Skip to Content

FN - Címoldal

Tartalom átvétel
Friss hírek - Tiszta tartalom
Frissítve: 3 év 11 hét

Ma nem lesz végeredmény

2021, szeptember 29 - 15:57

Az előválasztás Facebook-oldalán megerősítették: nem várható, hogy ma megérkezzen a miniszterelnök-jelölti választás végleges eredménye.

Mint írják, 10 órakor országszerte húsz különböző helyszínen indult el a szavazatok összeszámolása. A szavazatszámlálás azonban az előzetesen vártnál lényegesen lassabban halad. Ennek oka, hogy a szavazólapokat nem pecséttel, hanem QR-kódok használatával hitelesítették. A számlálás során a számlálóbiztosoknak ezt kell ellenőrizniük, ezért ismételten beolvassák a QR-kódokat, ami a vártnál több időt vesz igénybe. Jelenleg az 1 008 076 egyéni és miniszterelnök-jelölti szavazólapból óránként 50-70 ezer szavazólapot tudnak „kicsippantani” a szavazatszámlálók. A folyamat különösen Budapest halad lassan, ahol harminc választókerület, azaz az ország közel egyharmadának eredményét fogják megállapítani.

A fentiek miatt kimondható, hogy

ma nem várható a miniszterelnök-jelölti választás végleges eredménye.

Az első választókerületekből azonban hamarosan összeáll az az adat, amit az OEVB pontosnak és hitelesnek tekint ahhoz, hogy a nyilvánosság számára is kihirdesse az eredményt – közölték.

The post Ma nem lesz végeredmény first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Majdnem hatmillió koraszülést okozhatott a légszennyezés

2021, szeptember 29 - 15:54

Majdnem hatmillió koraszülés és majdnem 3 millió újszülött alacsony súlya függhetett össze a légszennyezéssel a világon 2019-ben – állapította meg egy új tanulmány az MTI szerint. A Kaliforniai Egyetem San Franciscó-i intézménye (UCFS) és a Washingtoni Egyetem kutatói a betegségek globális terhét tanulmányozták, valamint a beltéri és kültéri légszennyezés hatásairól szóló, a világ minden tájáról származó munkákat elemezték, eredményeiket a PLoS Medicine című szaklap közölte kedden.

A tanulmány az eddigi legmélyebb elemzése annak, hogyan befolyásolja a légszennyezés a várandósság számos kulcsfontosságú mutatóját, köztük a kis születési súlyt és a koraszülést. Emellett a kutatás az első globális betegségteher-vizsgálat ezekről a mutatókról, amely magában foglalja az – elsősorban a konyhai tűzhelyekről származó – beltéri légszennyezés hatásait is, amelyek számlájára a mért hatások kétharmada írható.

Kapcsolódó Minden évben milliókat öl meg a légszennyezés A WHO szigorította a légszennyezéssel kapcsolatos javaslatait.

A koraszülés világszerte az újszülöttkori halálozás vezető oka, évente több mint 15 millió csecsemőt érint. Az alacsony súllyal születő vagy koraszülött babák között magasabb a súlyos betegségek aránya egész életükön át. Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) becslése szerint

a világ népességének több mint 90 százaléka él szennyezett levegőjű területen, a fele beltéri légszennyezésnek is ki van téve, mert otthonában szenet, fát vagy mást éget.

A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a koraszülés és az alacsony születési súly globális előfordulása majdnem 78 százalékkal lenne csökkenthető, ha Délkelet-Ázsiában és Afrika Szaharától délre fekvő területén minimalizálnák a légszennyezést. Ezeken a területeken gyakori a beltéri légszennyezés, és a koraszülés aránya a legmagasabb a világon.

A tudósok a világ fejlettebb részein is komoly légszennyezési kockázatot találtak, az Egyesült Államokban 2019-ben a becslések szerint csaknem 12 ezer koraszülésben játszott szerepet a rossz levegő.

„Az új, globális és szigorúbban megalapozott bizonyítékok alapján ma már a csecsemőkori megbetegedések és halálozások egyik fő tényezőjének kell tekinteni a légszennyezést” – mondta Rakesh Gosh, a Kaliforniai Egyetem közegészségügyi szakembere, a tanulmány vezető szerzője.

Nagy Nikoletta további cikkei

The post Majdnem hatmillió koraszülést okozhatott a légszennyezés first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Kiveri a víz a tálibokat az amerikai drónozástól

2021, szeptember 29 - 15:53

Fölhorgadtak a tálibok azon, hogy az Egyesült Államok a kivonulás ellenére még mindig drónokat röptet az afgán légtérben – írja az Al Jazeera. A Talibán mozgalom ezért figyelmeztette az USA-t, ne sértse meg a nemzetközi jogot és ne vágja sutba a Katarban letárgyalt megállapodásokat.

Amerika augusztus 30-i kivonulása óta kvázi békében megvan a tálibokkal, a tömeges evakuálások során se történt a két fél között komolyabb csetepaté. Ennek ellenére Washington továbbra sem ismeri el a tálib kormányt legitimnek. Azt is állítja az USA, hogy az al-Kaida és az Iszlám Állam terrorszervezetek megerősödőben vannak afgán földön, szóval szemmel tartják inkább Afganisztánt.

Az amerikai állítás az, hogy a felderítés és amerikai válaszadás adekvát lehet, ha egy kormány nem képes vagy nem akar egy területéről más országok felé irányuló fenyegetésre választ adni.

Van amúgy közös ellenség is, az Iszlám Állam helyi fiókja, a Horaszan Tartomány a tálibokat is támadja folyamatosan, ezért tálib-amerikai kényszerszövetség sem kizárt ez ügyben. Az IÁ helyi ága robbantott hatalmasat augusztus végén a kabuli reptérnél, és több másik akciót is magukra vállaltak Afganisztánban.

Kritikusok szerint az amerikai drónhadviselés se mindig tökéletes, pont a kabuli merénylet utáni amerikai megtorló akció mutatta meg ezt, amiben ártatlan civilek vesztették életüket. Az USA mindenesetre állítja, a tálibok se tartották be a katari megegyezés minden részét, ráadásul az al-Kaidától se határolódtak el.

The post Kiveri a víz a tálibokat az amerikai drónozástól first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Sorozat készül az ’56 utáni egyházüldözés vértanújáról

2021, szeptember 29 - 15:51

Újabb adag tévébe és streamingre szánt mozgóképes tartalom támogatásáról döntött az NFI, a kiválasztott filmtervek között van tévésorozat, tévéfilm és doku is. Tévésorozat készül Brenner Jánosról, az 1957-es, a forradalmat követő egyházüldözés részeként meggyilkolt szerzetesről és a forradalom utáni kommunista restaurációról: a Legyetek szeretettel 549,9 millió forintos támogatással készül, rendezője Szilágyi Andor (A Rózsa neve, Mansfeld) lesz.

Tévéfilmet rendezhet Rothschild Kláráról, a szocializmus ikonikus divattervezőjéről és a 70-es évek elitjének életéről Zomborácz Virág (Utóélet, Egynyári kaland). Az Egy magyar Rothschild 295 millió forintos támogatást kapott a Filmintézettől. Az NFI két dokumentarista filmtervnek is támogatást nyújt: az egyiket, a VÍG125 című kétrészes fikciós dokumentumfilmet Paczolay Béla (Kalandorok, Dumapárbaj) rendezi 131,3 millió forintos támogatással, a másik pedig az Ország háza címmel készül 273,9 millió forintos támogatással, Nagy András rendezésében, és az Országház épületéről szól majd.

The post Sorozat készül az '56 utáni egyházüldözés vértanújáról first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Három lengyel régió is kihátrált az LMBTQ-ellenes állásfoglalásból

2021, szeptember 29 - 15:50

Három lengyelországi régió is visszavonta az LMBTQ-ideológiákkal szembeni állásfogalását, miután az Európai Bizottság belengette, hogy akár 1,5 millió euró támogatást is megvonna tőlük – számolt be minderről az Independent.

Az állásfoglalásokat 2019-ben hozták meg a helyi hatóságok, aminek keretében a melegek jogaiért folytatott kiállásokat a hagyományos családmodell és a katolikus értékek elleni támadásokként azonosították. Közel száz másik régió és önkormányzat hozott hasonló állásfoglalásokat ugyanebben az évben, jelezve ezzel a helyi önkormányzatok konzervatív értékeit, valamint azt, hogy ellenállnak az „LMBTQ-lobbinak”. Az EB szerint viszont ezek az állásfoglalások sértik a diszkriminációellenes rendelkezéseket, ezért komoly büntetést helyeztek kilátásba.

Ennek eredményeként most három lengyelországi régió, Podkarpackie, Lubelskie és Malopolskie visszavonta a nyilatkozatot.

Lengyel sajtóhírek szerint a Malopolskie döntéshozói egy alternatív nyilatkozatot fogadtak el, ami határozottan ellenzi a bárkivel szembeni bármilyen megkülönböztetést, míg Podkarpackie-ban úgy fogalmaztak, hogy a régió a tolerancia régiója. Eközben Lubelskie-ban jóváhagyták az alapvető jogok és szabadságok védelmét megerősítő indítványt, amely rögzíti „szülők azon jogát, hogy hitük szerint neveljék a gyermekeiket”.

A kormányzó Jog és Igazságosság pártja ellenzi a kihátrálásokat, Zbigniew Ziobro igazságügyi miniszter úgy kommentálta az egész ügyet, hogy az EB nyomásgyakorlása nem több egyszerű zsarolásnál.

The post Három lengyel régió is kihátrált az LMBTQ-ellenes állásfoglalásból first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

„Feküdt és használhatatlan volt” – rejtélyes kór támadta meg a tavalyi év legjobb sportolónőjét

2021, szeptember 29 - 15:44

Rejtélyes betegségtől szenvedett Karakas Hedvig, a 2020-as év legjobb magyar sportolónőjének megválasztott dzsúdósa.

Az olimpia óta keveset lehetett hallani a Tokióban csupán egy mérkőzésen szerepelt cselgáncsozóról, aki a DIGI Sport híradójának elmesélte, félelmetes időszakon van túl.

„A versenynapom előtt egy fejfájással és egy perifériás látászavarral kezdődött az egész, aminek ott még nem igazán tulajdonítottam nagy jelentőséget. Úgy voltam vele, talán a fogyasztás vagy a stressz – amit alapvetően nem éreztem magamon – miatt történhetett. A verseny nem úgy sikerült, ahogy terveztem, utána pedig másfél hónapig egy elég komoly betegségbe keveredtem bele”

– kezdte történetét Karakas Hedvig.

„Folyamatos tüneteim voltak, mindig másfélék: volt benne egy hányásos-vírusos fertőzés, arcideg-bénulás, úgyhogy sok mindent összeszedtem. Folyamatosan kivizsgálásokra jártam, de szerencsére amiket – elég komoly betegségekre – megnéztek, az mind negatív lett.

Az olyan alapvető dolgokkal is problémám volt, mint az evés, nagyon sokat fogytam, nagyon sok izom le is épült rólam. De ez most már visszaállt, visszajött az étvágyam, most már úgy érzem, hogy rendben vagyok.

Karakas edzője, Toncs Péter is megszólalt tanítványával kapcsolatban, a szakember szerint tízpercnyi kocogás után is már levegőért kapkod a dzsúdós.

„Nem nagyon volt még elég időm ezt emészteni, mert sokáig elhúzódóan rosszul volt. Az olimpia előtt két nappal kezdődött, és egy-két hete állt talpra, addig feküdt, és használhatatlan volt.”

 

Azt még nem döntötte el a 31 éves sportoló, hogy indul-e Párizsban. A cél az, hogy a jövő évi Európa-bajnokságon már el tudjon indulni.

The post „Feküdt és használhatatlan volt” – rejtélyes kór támadta meg a tavalyi év legjobb sportolónőjét first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Videón, ahogy kalapáccsal mennek neki egy iPhone 13 Prónak

2021, szeptember 29 - 15:40

Egy újabb csúcs-iPhone újabb brutális stressztesztet jelent a TechRax nevű YouTube-videósnak, aki kíváncsi volt arra, mennyire bírja a strapát az iPhone 13 Pro. Az új almás mobil nem olcsó mulatság, akár 641 ezer forintot is ki kell érte csengetni – ezért cserébe tényleg elvárható, hogy évekig kiszolgálja a tulajdonosát.

TechRax rendszerint szokatlan módszerekkel szokott nekimenni a mobiloknak, és az Apple újdonságát sem kímélte: a kés után a kalapácsos csapkodás jött, végül az ukrán videós maga is meglepődött, mennyire jól bírta a mobil az ütéseket. Persze ez leginkább az előlapot védő Ceramic Shield védőüveg érdeme, na meg azért érdemes hozzátenni, hogy a hétköznapokban egyáltalán nem kell szembenéznie a telefonnak ilyen veszélyekkel.

Kapcsolódó iPhone 13: bemutatkoztak az Apple idei csúcstelefonjai Cupertino végre lerántotta a leplet a legújabb almás mobilokról. Dömös Zsuzsanna további cikkei

The post Videón, ahogy kalapáccsal mennek neki egy iPhone 13 Prónak first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Viharos sebességgel utasították el a belvárosi polgármester földvásárlásai miatt tett feljelentést

2021, szeptember 29 - 15:36

Szeptember 13-án írtuk meg, hogy Szentgyörgyvölgyi Péter belvárosi polgármester jelentős földterületeket vásárolt a Bakonyban, miközben a vagyonnyilatkozata alapján nem lekövethető, honnan teremtette elő ennek fedezetét. Másnap a Momentum bejelentette, hogy a rendőrséghez fordul. A nyomozó hatóságnál szeptember 16-án megállapították, hogy az „újságcikkben foglaltak nem a rendőrség hatáskörébe tartozó vagyon elleni bűncselekmény, hanem költségvetési csalás egyszerű gyanúját vetik fel, amennyiben Szentgyörgyvölgyi Péter be nem vallott – s vagyonnyilatkozatában sem feltüntetett – jövedelme után a személyi jövedelem adót nem fizette meg.” A rendőrség szerint a „tévedésbe ejtéssel, tévedésben tartással, valótlan tartalmú nyilatkozat tételével, vagy a valós tény elhallgatásával elkövetett költségvetési csalás bűntettének gyanúja miatt” indított vizsgálatra a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) van hatásköre. „A költségvetési csalás és az azzal összefüggésben elkövetett hamis magánokirat felhasználás bűncselekmény kapcsán a nyomozást (…) kizárólagosan a NAV végzi.”

Az ügy kipattanásától számítva bő két hét telt el, és szeptember 29-ére a NAV már meg is állapította, hogy nincs mit vizsgálniuk. – A rendőrségtől hivatalból áttett feljelentést a NAV elutasította – válaszolta az adóhatóság sajtóosztálya a 24.hu-nak.

A NAV azt egyelőre nem közölte, hogy milyen indok alapján utasították el a feljelentést, ha megteszik, frissítjük cikkünket.

Kapcsolódó Bakonyi földesúr lett Rogán Antal utódja, csak az nem látszik, honnan volt rá pénze Megduplázta földbirtokait az elmúlt években Szentgyörgyvölgyi Péter, ám a belvárosi polgármester vagyonnyilatkozatait átböngészve nem találni a közel 30 hektár pénzügyi fedezetét.

The post Viharos sebességgel utasították el a belvárosi polgármester földvásárlásai miatt tett feljelentést first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Négy órát autóztak potyára a cornwalli luxus víziparkba, londoni szállást ajánlottak nekik kárpótlásul

2021, szeptember 29 - 15:35

Ian Tomlinson hat hónappal a tervezett időpont előtt lefoglalta a szállását a Cornwall melletti Newquay közelében lévő ötcsillagos Retallack Resortba. Órákig autózott a családjával a nyaralásuk tervezett helyszínére, ahol azzal kellett szembesülnie, hogy hiába foglalt, a Booking.com rendszere nem regisztrálta az igényét, a szálloda pedig tele volt, így elküldték őket.

Az online szállásfoglaló oldal munkatársait aktív próbálkozás után sem sikerült elérniük, ezért végül beletörődtek a helyzetbe, és hazamentek. A dugába dőlt nyaralásról, a család és a majdnem két hétig lapító cég kálváriájáról a Guardian híre alapján számolt be a Daily Mail.

Mintegy 11 nappal később a cég e-mailben válaszolt a családnak, és alternatívaként egy Uxbridge-ben található hotelt ajánlottak fel nekik, amit azért furcsálltak, mert Uxbridge London egyik külvárosa, és több mint 400 kilométerre van Cornwalltól.

Az online utazási iroda azt is írta a családnak küldött e-mailben, hogy remélik, jól érzik majd magukat, valamint „csodás napot” is kívántak nekik.

A kárpótlásul ajánlott, Denham Grove nevű hotelben egy 18 méteres úszómedence és szauna is van, de ez nem elégítette ki a családot, mert az eredetileg lefoglalt cornwalli szálloda – ahonnan elküldték őket – egy vizes élménypark is egyben.

Két nagyon fáradt, feldúlt gyermekem volt, akik alig várták az üdülőhely összes attrakcióját, köztük a FlowRider hullámgépet a szörfözéshez, a feleségem pedig sírva fakadt. Nem volt nagyszerű napunk

– mondta Tomlinson a Guardiannek. Majd hozzátette, hogy szerencséjük volt, mert a szállást még nem fizették ki, de az utazásra fordított benzinre és az Eden Project nevű cornwalli biodómba szóló belépőjegyekre fölöslegesen dobták ki a pénzt.

A Booking.com később azzal magyarázta az egészet a családnak, hogy az ötcsillagos szállodában a túlfoglalás esete állt fenn. A szálloda pedig a Booking.com-ot hibáztatta. Az online utazási irodánál végül úgy döntöttek, megtérítik a költségeiket, és 700 font, azaz nagyjából 291 ezer forintnak megfelelő kártérítést fizettek a családnak.

A Booking.com szóvivője azt mondta: kivételes körülmények között néha megtörténik az ilyesmi, de ilyenkor mindig igyekeznek a lehető leghamarabb orvosolni a problémát. Bár úgy tűnik, ehhez néha 11 napra van szükség.

The post Négy órát autóztak potyára a cornwalli luxus víziparkba, londoni szállást ajánlottak nekik kárpótlásul first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Négy nászútra mentek az álomlagzi árából

2021, szeptember 29 - 15:16

Nem mindennapi módon alakult egy TikTok-használó esküvői készülődése. A Sun cikkében olvasható a Yulia nevű New York-i nő története, aki eredetileg 15 ezer dolláros (4,6 millió forint) esküvőt tervezett párjával.

A TikTokra feltöltött videójából azonban kiderül, hogy egyre több ellenérzése lett a lagzival kapcsolatban: túl azon, hogy rengeteg pénzbe került volna, nagyon sok idegességgel járt a szervezés, a családtagjaik pedig bombázták őket a saját ötleteikkel és elképzeléseikkel.

Nem akartam a vendégeket szórakoztatni és a menyasszonyi ruha miatt aggódni

– írja a videóban a nő. És aztán nem is kellett neki: egy nap felébredt, és eszébe jutott, hogy

még aznap meg kellene ejteni az esküvőt.

Lemondták a 9 hónappal későbbre tervezett ceremóniát, felhívták két legjobb barátjukat, hogy azonnal jöjjenek tanúknak, Yulia vásárolt magának egy 50 dolláros (15 ezer forint) fehér ruhát – és még aznap összeházasodtak.

Azt írja, élete legjobb döntése volt, ugyanis a lakodalomra félretett pénzből négy nászutat foglaltak le: Görögországba, Olaszországba, Hawaiira és Marokkóba is elmentek mézeshetekre.

@luxexperiences #greenscreen True story…and I used to be a brunette. #wedding #honeymoons #weddingtok #travelcouple ♬ original sound - Sarah Cothran

The post Négy nászútra mentek az álomlagzi árából first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Beépített tolmácsot kap a Google Meet

2021, szeptember 29 - 15:10

A Google elkezdte tesztelni az élő fordítás lehetőségét a Meet szolgáltatásban, egyelőre még kevés lehetőséggel: az elhangzó angol mondatok spanyol, francia, portugál, német nyelvre fordíthatók. A valós idejű robottolmács egyelőre bétaállapotban létezik, kizárólag az angol meetingeken könnyíti meg a csevegést, ráadásul csak a Google Workspaces előfizetők használhatják.

A keresőcég egyelőre nem közölte, hogy szélesebb körben mikor válik elérhetővé a funkció. A blogposzt szerint a fejlesztés célja, hogy a valós idejű fordítással világszerte még többen érthessék meg egymást gördülékenyebben, így számítani lehet rá, hogy idővel több nyelvi lehetőséggel a nagyközönséghez is megérkezik.

Google Dömös Zsuzsanna további cikkei

The post Beépített tolmácsot kap a Google Meet first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Ausztriába már meg is érkezett a helyreállítási csomag első része

2021, szeptember 29 - 15:06

Ausztriába megérkezett az Európai Unió járvány utáni helyreállítási csomagjának első, 450 milliós része – jelentette be Werner Kogler alkancellár szerdán Bécsben a Gernot Blümel pénzügyminiszterrel és Karoline Edtstadler európaügyi miniszterrel tartott közös sajtótájékoztatón.

Az osztrák helyreállítási tervet júniusban fogadta el az Európai Bizottság. A program alappillérét a jövőorientált, fenntartható fejlődést szem előtt tartó, klímabarát beruházások képezik.

Az európai uniós Next Generation EU helyreállítási alapokból Ausztria 3,5 milliárd eurót kap, melynek egy része közvetlen támogatás, másik része pedig hitel. A most beérkezett 450 milliós kifizetés lényegében egy előleg, tehát amint a beruházások elérik a meghatározott mérföldköveket, úgy érkeznek majd folyamatosan a további pénzeszközök.

Az alkancellár kijelentette, hogy Ausztria a támogatás minden egyes centjét le fogja hívni, és a hazai pénzeszközök hozzárendelésével együtt az a cél, hogy az ország erősebben kerüljön ki a koronavírus-válságból, mint amilyen állapotban a válság előtt volt. „Az osztrák helyreállítási csomag amellett, hogy túlteljesíti a szigorú követelményeket, egy jobb jövőt teremt nemcsak Ausztria, de remélhetőleg az Európai Unió számára is” – tette hozzá Werner Kogler.

Az ökológiai, digitalizációs és klímabarát projektek – az épületszanálásoktól kezdve a vasúthálózat bővítésén át a szélessávú internet teljes körű kiépítéséig – és a jövőorientált gazdasági ágak támogatása a gazdaság szerkezeti reformjának és egyúttal növekedésének a garanciája, hangsúlyozta a zöldpárti politikus az MTI tudósítása szerint.

The post Ausztriába már meg is érkezett a helyreállítási csomag első része first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Séfek séfe: Krausz Gábor belekötött egy versenyzőbe, aki aztán majdnem elsírta magát

2021, szeptember 29 - 15:01

A TV2 főzőversenyének három séfje nem kíméli a versenyzőket. Egy nappal korábban Vomberg Frigyes káromkodott az egyik játékossal, akit aztán vesztesnek nevezett, most pedig Krausz Gábor állt bele Lakatos Lászlóba, aki az értékeléskor zavarában mosolygott.

Kapcsolódó Séfek séfe: Vomberg Frigyes tíz centiről bazdmegozott egy versenyző arcába, majd közölte vele, hogy egy vesztes Senki nem motivál úgy, mint a séf.

Ilyenkor ez neked miért vicces? Ilyenkor kielégülsz, megnyugtat az, hogy nem te hibáztál? Kurva idegesítő, hogy mindenen röhögsz. Én a helyedben ezen nem röhögnék

– mondta faarccal Krausz Gábor, ami után a játékos hebegve-habogva próbálta menteni magát. Később aztán a riportja alatt majdnem elsírta magát:

Én nem tudom, azt veszem észre, hogy semmi nem jó, amit én csinálok, csak kapok az arcomba.

The post Séfek séfe: Krausz Gábor belekötött egy versenyzőbe, aki aztán majdnem elsírta magát first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Mol: felavatták Tiszaújvárosban a Petrolszolg új épületét

2021, szeptember 29 - 14:59

Kiemelték,  az elmúlt fél évben ez a harmadik olyan beruházás Tiszaújvárosban, amely az épülő Poliol üzem biztonságát és magas színvonalú szakmai munkáját támogatja. Az új vegyipari komplexum – részben a Petrolszolg új központjának köszönhetően – összesen 300 új munkahelyet teremt. Az új központi épület hatékonyabb és jobban szervezhető szolgáltatást biztosít azáltal, hogy a korábban mintegy 26 különböző épületre kiterjedt funkciókat egy helyen fogja össze.

A Mol közölte, a munkálatok 2020 májusában kezdődtek, és a pandémia ellenére sikerült időben befejezni az építkezést. A 9500 négyzetméter alapterületű, 2 szintes épület 6 részből áll: 4 nagy műhelycsarnokból, amelyben megtalálhatók az olefin gépész, a polimer gépész, a forgógép és a szerelvényes műhelyek. Emellett teret kap az irányítástechnikai részleg, számos iroda, tárgyaló, raktár és kiszolgálóhelyiség is, valamint két, összesen 180 férőhelyes parkoló.

A Mol-csoport 2030-ig 4,5 milliárd dollárt fordít közép-kelet-európai petrolkémiai és vegyipari növekedési projektekre.

The post Mol: felavatták Tiszaújvárosban a Petrolszolg új épületét first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Nyakon szúrta magát a börtönben a hidegvérű sorozatgyilkos, D. Csaba

2021, szeptember 29 - 14:57

Nyakon szúrta magát a börtönben az életfogytig tartó fegyházra ítélt vajdasági sorozatgyilkos, D. Csaba. Gulyás Krisztián, a férfi ügyvédje a Blikknek azt mondta, hogy kétszer is beszélt a védencével ma délelőtt, aki a második alkalommal azt közölte vele, hogy a nyakába vágott valamit, azaz nyakon szúrta magát.

Az ügyvéd tájékoztatása szerint az őrök megerősítették, hogy sérülés van a védence nyakán, és emiatt az orvoshoz kísérték. Elmondása szerint az ügyfele tíz nappal ezelőtt éhségsztrájkba kezdett, mert szerinte lesöpörték egy korábbi feljelentését, és kifogásolta az elsőfokú ítéletet is, amely szerint 40 év múlva bocsátható leghamarabb szabadon feltételesen.

D. Csaba és védője felmentésért, illetve enyhítésért, az ügyész pedig tényleges életfogytiglanért fellebbezett.

Figyelem!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Kapcsolódó Tényleges életfogytiglant kértek másodfokon a vajdasági sorozatgyilkosra Felmentésért fellebbezett D. Csaba.

The post Nyakon szúrta magát a börtönben a hidegvérű sorozatgyilkos, D. Csaba first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Nem támogatja többé a kormány az Antall József Tudásközpontot

2021, szeptember 29 - 14:53

Sok érdekes dolog elhangzott a szeptember 29-i Kormányinfón, de a NER történetét ismerve az egyik legfurcsább az volt, hogy egy Fidesz-közeli személyekkel teli intézet állami támogatását megszünteti a kormány. A 444 állítja, mindez egy tényfeltáró cikk miatt történik, aminek során minisztériumi vizsgálat is indult, és ugyan Gulyás Gergely miniszterelnökségi miniszter szerint ez nagyrészt mindent rendben talált, akadtak olyan kifizetések, amelyek „a jó erkölccsel nem egyeztethetők össze”. Gulyás ki is jelentette:

Az állam az Antall József Tudásközpontot nem fogja közpénzből támogatni.

A 444 felidézi, hogy a Direkt36 még májusban írt először arról, hogy a néhai miniszterelnök fia, Antall Péter miként gazdálkodott az állam által folyósított 5 milliárd forinttal. Évi 15-20 külföldi munkautazás volt, ilyenkor luxushotelekben szálltak meg az intézet emberei, de ezen kívül is rengeteg magánkiadásra ment a közpénz. Szeptember közepére a Miniszterelnökség és az adóhatóság is vizsgálódni kezdett, az intézet felügyelőbizottsága, valamint a kuratórium elnöke, Nógrádi György is lemondott.

Gulyás bejelentése után a Tudásközpont egyébként közleményt adott ki, kissé más nézőpontból megvilágítva a történteket:

A 2021. szeptember 29-ei Kormányinfón történt bejelentés kapcsán az Antall József Tudásközpont köszönetét fejezi ki a Miniszterelnökség hosszú éveken át történő támogatása iránt, mellyel a központ munkája illetve tevékenysége magas szinten megvalósításra került. A bejelentés értelmében ezúton is igazoltnak tekintjük, hogy a Tudásközpont fennállása során jogszerűen gazdálkodott. Az Antall József Tudásközpont biztosítja partnereit és az érdeklődőket, hogy a 2021-es szakmai programját maradéktalanul megvalósítja. A 2022-es tevékenység áttervezését, valamint az alapítvány átstrukturálását a bejelentés tükrében végrehajtja és a későbbiekben arról tájékoztatást ad.

The post Nem támogatja többé a kormány az Antall József Tudásközpontot first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Videojáték-fejlesztő céget vett a Netflix

2021, szeptember 29 - 14:50

Új területeket hódítana meg a Netflix: a cég bejelentette, hogy megvásárolta a Night School Studio nevű videojáték-fejlesztő céget, mely Oxenfree címen futó játékával hívta fel magára a világ figyelmét. Ez a Nettfix első ilyen típusú befektetése, ám, hogy mik a megegyezés részletei, vagy mi a célja az akvizícióval a cégnek, azt nem hozták nyilvánosságra.

A felvásárolt fejlesztőcég egyik alapítója, Sean Krankel egy blogposztban arról írt, hogy az ő tapasztalataik a történetmesélős videojátékok és a Netflix eredményei abban, hogy teret adjanak a sokszínűségnek, természetesen összepasszolnak. Kiemelte: a Netflixnek kiemelten fontos volt, hogy a cégük kultúrája és kreatív víziói ne sérüljenek az akvizíció után sem, így aztán az új játékok kidolgozása mellett tovább dolgoznak majd az Oxenfree folytatásán is.

A Netflix még júliusban jelentette be, hogy belép a videojátékok piacára. Terveik szerint a játékaik a streaming-előfizetések részét képezik majd, plusz hirdetések vagy alkalmazáson belüli vásárlások nélkül. Augusztusban a Netflix androidos alkalmazására adta ki első játékait, először csak a lengyel, majd a spanyol és olasz felhasználóknak.

The post Videojáték-fejlesztő céget vett a Netflix first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Nagyobb eséllyel hal bele a COVID-ba, ha dohányzik

2021, szeptember 29 - 14:49

A Thorax tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint azok, akiknek genetikai hajlamuk van a dohányzásra, tízszer nagyobb eséllyel halnak meg a koronavírus-fertőzés következtében, mint azok, akiknek nincs ilyen hajlamuk – írja az IFL Science. A tanulmány szerzői azt is megállapították, hogy a dohányzás jelentősen növeli az ember esélyét arra, hogy megfertőződjön a vírussal és kórházba kerüljön.

Korábban nem sikerült olyan biológiai mechanizmusokat feltárni, amelyek felelősek lehetnek ezért a tendenciáért. Az elmélet ugyanis nem új, és megfigyelésen alapuló tanulmányokkal már többször bebizonyították, hiányzott azonban egy komolyabb kutatás arra, pontosan mi is az összefüggés a dohányzás és a súlyos COVID-19 között.

Az Oxfordi Egyetem kutatói most a megfigyelési adatokat genetikai szűrésekkel kombinálták, és több mint 420 ezer embert vizsgáltak meg ilyen szempontból. Megállapították, hogy

a dohányosok 80 százalékkal nagyobb eséllyel kerülnek kórházba koronavírus-fertőzés során, mint azok, akik nem cigiznek.

A halálozási arány is szorosan kötődött a dohányzási szokásokhoz: a napi 1-9 cigarettát elszívó személyek 2,14-szer nagyobb valószínűséggel halnak meg a vírus miatt, mint a nemdohányzók. A napi 10-19 szál között szívó emberek 5,91-szer nagyobb valószínűséggel hunytak el a fertőzéstől, míg azok halálozásának esélye, akik naponta több mint 20 cigarettát szívtak, több mint hatszorosára nőtt.

A kutatók 280 ezer ember génjeit is megvizsgálták, és azt találták, hogy a dohányzásra való genetikai hajlamosság is befolyásolja a COVID-19 kimenetét. Az ilyen génvariánsokkal rendelkező személyek 45 százalékkal nagyobb eséllyel kapták el a vírust, és 60 százalékkal nagyobb eséllyel kerültek kórházba, mint azok, akik  nem voltak genetikailag hajlamosabbak a dohányzásra.

Ezenkívül a súlyosabb dohányzáshoz kapcsolódó génekkel rendelkezők 2,5-szeres eséllyel kapták el a vírust. Az ilyen genetikai változatokat hordozó személyek ötször nagyobb valószínűséggel kerültek kórházba, és tízszer nagyobb valószínűséggel haltak meg fertőzés esetén.

Nagy Nikoletta további cikkei

The post Nagyobb eséllyel hal bele a COVID-ba, ha dohányzik first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Svédországban már nem ajánlják az embereknek, hogy otthonról dolgozzanak

2021, szeptember 29 - 14:39

Svédországban szerdától feloldották a koronavírus-járvány miatt életbe léptetett korlátozások többségét.

Az MTI írása szerint a skandináv országban eltörölték a kulturális rendezvények és sportesemények felső létszámkorlátját, és az esküvőkhöz, születésnapokhoz és hasonló családi ünnepségek esetében sincs többé korlátozva a vendégek száma.

Egyúttal visszavonták az otthoni munkavégzésre vonatkozó ajánlást. Aki a koronavírus tüneteit véli felfedezni magán, annak azt javasolják, hogy maradjon otthon, és végezzen el egy tesztet.

A svéd kormány és az egészségügyi hatóságok az oltási kampány sikerével indokolták a lazításokat.

Svédországban a 16 év feletti lakosság több mint 83 százaléka megkapta már legalább az első adag oltását, 76 százalékuk pedig már a másodikat is. A térségben egyébként Dániában és Norvégiában is feloldották már a korlátozások többségét.

Kapcsolódó Dániában az összes járványügyi korlátozást feloldják 80 százalékos az átoltottság az országban.

Több ajánlás ugyanakkor továbbra is érvényes, különösen azok esetében, akik még nem élveznek védettséget a vírussal szemben. Az oltatlanoknak azt javasolják, hogy kerüljék a tömeget, valamint az érintkezést a magas kockázati csoportokba tartozó emberekkel, leginkább az idősekkel.

The post Svédországban már nem ajánlják az embereknek, hogy otthonról dolgozzanak first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss

Tüntetők fogadták Orbán Viktort Prágában

2021, szeptember 29 - 14:39

Tüntetők fogadták Orbán Viktort Prágában. Az Euronews videója szerint az egynapos hivatalos látogatásra érkező magyar kormányfő autója felé a demonstrálók azt skandálták, hogy „szégyen”.

A cseh miniszterelnök saját rezidenciáján fogadta Orbán Vikort, akivel fontos szövetségesei egymásnak az európai színtéren. A két politikus a gazdasági, ipari és védelmi együttműködésről, a migrációról, illetve a koronavírus-járványról tárgyalt egymással.

A magyar kormányfő azt a választókörzetet is felkeresi, ahol Andrej Babiš indul az októberi parlamenti választáson, de a felmérések szerint izgulnia kell az eredmény miatt.

Cseh sajtóhírek szerint abba a katonairepülőgép-gyárba is ellátogatnak, amely – a tervek alapján – többségi magyar tulajdonba kerül. Este Miloš Zeman államfő fogadja a magyar miniszterelnököt.

Orbán Viktor saját Facebook-oldalán is beszámol csehországi útjáról, de ott a tüntetőknek ezúttal sincs nyoma, ahogy akkor sem volt, amikor tavaly januárban, a prágai Állami Opera újranyitásakor fütyülték kik.

Kapcsolódó Videó: kifütyülték Orbán Viktort a cseh tüntetők A magyar miniszterelnök a prágai opera megnyitójára érkezett, füttykoncert fogadta.

The post Tüntetők fogadták Orbán Viktort Prágában first appeared on 24.hu.

Kategóriák: Friss