Friss
Friss |
Fizetős lesz a gloucestershire-i sajtgurítási viadal megtekintése Nagy-Britanniában: a felnőttjegy 20 fontba (6 ezer forint), a gyerekjegy 15 fontba kerül.
|
Friss |
A kávét soha nem, vagy csak ritkán fogyasztó nőknek mérhetően nagyobb az esélyük arra, hogy szélütést kapjanak, mint azoknak, akik akár négy-öt csészével is megisznak az illatos italból. Svéd kutatók kávézásra biztató tanulmányát a kérdés speciális folyóirata, a Stroke közölte.
|
Friss |
Kétéves szakmai munka után követően elkészült az új Nemzeti Lovasprogram, amelynek célja a magyarországi lovassport tömegessé tétele és az ágazat presztízsének javítása.
|
Friss |
Egy bécsi geológus szerint amennyiben a jelenlegi trend folytatódik, az éghajlat a 120-90 millió évvel ezelőtti, középső krétakorban uralkodóhoz lesz hasonló. Az akkori üvegházhatás szélsőséges eseményekhez, a tengeri élet tömeges pusztulásához vezetett.
|
Friss |
Lezárta a nyomozást, és vádemelést javasol a rendőrség a Veszprém megyei Papkesziben januárban történt gázrobbanás ügyében; az büntetőeljárás 23 éves gyanúsítottjával szemben közveszélyokozás miatt javasolják a vádemelést - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
|
Friss |
A kórházba szállítását követően életét vesztette az a nő, akit csütörtökön reggel sodort el egy vonat Orosházán - közölte Pengő Erzsébet, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyletese.
|
Friss |
Nem igaz, hogy a Nemzeti Színházról szóló politikai viták befolyásolnák a művészi munka színvonalát, ezt bizonyítja, hogy az idei Pécsi Országos Színházi Találkozóra (POSZT) nemrég a Nemzeti három előadását is meghívták - áll a teátrum harminc színművésze által aláírt közleményben.
|
Friss |
Jogerősen egy év nyolc hónap, illetve két év próbára bocsátásra ítélt a Kaposvári Városi Bíróság csütörtökön két fiatalembert, aki egy kaposvári gyermekotthon felrobbantásával fenyegetőzött - közölte Vadócz Attila, a Somogy megyei Bíróság szóvivője. A bíróság közveszéllyel fenyegetés miatt ítélte el a fiatalkorú fiút és 24 éves társát.
|
Friss |
Holtan találtak egy 23 éves férfit csütörtökön Budapesten, egy csepeli étterem mellékhelyiségében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese.
|
Friss |
árom magyar állampolgár vesztette életét egy közúti balesetben csütörtökön délután Dél-Szlovákiában - közölte Martina Kredatusová rendőrségi szóvivő.
|
Friss |
A belügyi és a szociális tárca illetékeseihez fordul a hajléktalankérdés megoldása érdekében Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke és Zacher Gábor, a Péterfy Sándor utcai Kórház osztályvezető főorvosa.
|
Friss |
Mások mellett a Mol is érdeklődik Lengyelország második legnagyobb kőolajfinomító csoportja, a Lotos megvásárlása iránt.
|
Friss |
Elfogadta az Európai Unió tagországainak agrárminiszteri tanácsa a közös uniós agrárpolitika jövőjével összefüggő magyar elnökségi következtetéseket.
|
Friss |
Összesen 54 nap haladékot kapott a Manufaktúra-Befektető Kft. a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. kisebbségi részvénycsomagjának, valamint szavazatelsőbbségi részvényeinek kifizetésére.
|
Friss |
A kormánypártok olyan alaptörvényre tesznek javaslatot, amelynek minden tekintetben meg kell felelnie a hazai nemzetiségek és népcsoportok szempontjainak és igényeinek - közölte Szájer József fideszes politikus.
A kisebbségi önkormányzatok vezetőivel kezdődött egyeztetés, amiben megállapodnak, aszerint módosítják az alkotmány tervezetet. A horvát önkormányzat elnöke azt mondta, szeretnék, ha az alkotmányban egyértelmű lenne a parlamenti képviseletük, és sajnálja, hogy nem lesz önálló ombudsman.
|
Friss |
Nem indulnak szervezett utak Japánba Magyarországról a Külügyminisztérium javaslatára - mondta el az InfoRádiónak a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének szóvivője. Molnár Judit hozzátette: bár az ajánlás csak három tartományra szól, a gépeket fogadó Tokió sem javasolt célpont, így a szigetország déli része sem látogatható.
|
Friss |
Várhatóan szerződést bont a főváros a hajléktalan-ellátásban szerepet vállaló civil szervezetekkel. A megállapodások felmondását a városvezetés az önkormányzat pénzügyi helyzetével indokolja.
|
Friss |
Továbbra is elfogadhatatlannak tartja az Európai Szocialisták Pártja a magyar médiatörvényt, ezért a jogszabály visszavonását követeli.
|
Friss |
Sem tandíjat, sem képzési hozzájárulást nem tervez a felsőoktatásban a kormány - erősítette meg a nemzeti erőforrás miniszter.
|
Friss |
Jemen több városában ma is folytatódtak a kormányellenes tüntetések.
|