Skip to Content

Vaskarika - Kultúra

Tartalom átvétel
Vaskarika a kultúracél
Frissítve: 14 perc 27 másodperc

Sikeresen alkotni egyszerre többféle zenei stílusban – Madarász Gábor, Kemény Zsófi, Kun Bálint, Glen Gabriel (SE) a DEX-en

2 óra 14 perc
Idén hetedik alkalommal szervezi meg az Artisjus a DEX Songwriting Expót. A rendezvényt 2018-ban indította el a szerzői egyesület azzal a céllal, hogy hiánypótló kezdeményezésként támogassa az információmegosztást és kapcsolatépítést a dalszerzői közösségen belül, valamint lehetőséget teremtsen a szakmai fejlődésre. A meghívott szakemberek tematikus mesterkurzusain az érdeklődők május-júniusban vehetnek részt az Artisjus székházban.
Kategóriák: Kultúra

Teljes a SopronFest programja - Urbán Fesztivál 75 helyszínen 300 programmal

10 óra 4 perc
Nemcsak új, de minden elemében újszerű, „urbán fesztivál” születik Sopronban. A soproni utcák, terek, klubok, éttermek, kávézók, illetve a fő helyszín, a Lővérek különleges hangulattal és szokatlanul pezsgő élettel telik meg. A SopronFest idején, május 11. és 19. között városszerte közel 100 helyszínen 300 program várja a helyieket és a fesztiválozó turistákat az egész országból. A példátlan zenei kínálat mellett gasztronómia, podcast-beszélgetések, közel harminc kiállítás, túrák, irodalom, mozi, borkóstolók és sörnapok is szerepelnek a SopronFest étlapján.
Kategóriák: Kultúra

Kórház a dzsungel mélyén - Zenemanók a Bartók Teremben

2024, április 18 - 20:00
A dzsungeldoktor című zenés, vidám mesedarabot láthatták a gyerekek öt alkalommal a Savaria Szimfonikus Zenekar előadásában, a Zenemanók előadássorozat részeként. A zenekar sokoldalú művészei ismét vidám, feledhetetlen perceket szereztek a legkisebbeknek mind a zenével, mind a mókás karakterek megjelenítésével.
Kategóriák: Kultúra

Éneklő Ifjúság: 150 gyermekhang a soproni színpadon - Jákiak is felléptek a kórustalálkozón

2024, április 18 - 15:00
Több éves kihagyás után április 17-én újból rendeztek Éneklő Ifjúság hangversenyt Sopronban. A kórustalálkozóra és minősítésre öt nyugat-magyarországi és egy felvidéki énekkar jelentkezett, közülük kettő a KÓTA arany minősítésével térhetett haza. A minősítéseket egy háromtagú szakmai zsűri ítélte oda. A soproni Éneklő Ifjúság hangversenyen bemutatták a „Soproni Kóruskaland” című füzetet is, ami a város kórusainak felfedezésére hívja a gyermekeket és szüleiket.
Kategóriák: Kultúra

Rímzápor hullt dalfelhőből - Varró Dániel és Molnár György zenés irodalmi estje Bükön

2024, április 17 - 19:15
A Magyar Költészet Napja alkalmából Varró Dániel és Molnár György zenés irodalmi estjét hallhatta a gyertyafényes asztalok mellett helyet foglaló büki közönség a művelődési ház színháztermében.
Kategóriák: Kultúra

A színházművészet sokszínűsége - Határvonalak Színházi Fesztivált a Weöres Sándor Színházban

2024, április 17 - 18:00
A tavalyi esemény sikerén felbátorodva idén is megrendezik május 30. és június 2. között a Határvonalak Színházi Fesztivált Szombathelyen, a Weöres Sándor Színházban - közölte szerdán a rendezvényt bemutató sajtótájékoztatón a teátrum igazgatója. A színházművészet sokszínűségét bemutató fesztiválon nívós vendégelőadások, irodalmi és képzőművészeti kísérő programok várják a közönséget.
Kategóriák: Kultúra

Főszerepben a szimfonikusok két művésze - Ünnep volt a Madaras-koncert

2024, április 17 - 01:00
A közönség rajongással fogadta a Savaria Szimfonikus Zenekar e koncertre visszatérő, szeretett karmesterét. Mindig ünnepivé teszi a hétköznapjainkat, ha egy régi, kedvelt ismerősünket újra láthatjuk. Különösen felemelő élmény volt a pénteki hangverseny, vele együtt a zenekar szólistáinak virtuóz, gyönyörű muzsikálása Madaras Gergely vezényletével. Horváth Imre írása.
Kategóriák: Kultúra

Itt a 20.Herényi Virágút programja (ápr. 27-28.)

2024, április 16 - 20:00
Idén jubileumi évhez érkezett a Virágút, hiszen 20.alkalommal kerül megrendezésre ez a tavasznyitó rendezvény. Ismertetjük a programját!
Kategóriák: Kultúra

Ismét Öröm a Zene! - Könnyűzenei tehetségkutató Szombathelyen

2024, április 16 - 19:00
Az elmúlt évek hagyományaihoz híven ismét a legnagyobb helyi összefogásban rendezik meg április 21-én vasárnap Szombathelyen az Átjáró-Öröm a Zene tehetségkutató versenyt! A helyszín a város legrégibb, nagy tradíciójú élőzenés klubja a Végállomás.
Kategóriák: Kultúra

Szózene est Pajor Tamással és Varga Bencével a Weöres Sándor Színházban

2024, április 16 - 18:00
Április 25-én a verseké és a költészeté lesz a főszerep. Pajor Tamás és Varga Bence - a Zaporozsec zenekar frontembere - beszélget, énekel és gitározik egy különleges Szózene est keretében. Az előadás egyszerre ötvözi a költészet, a zene és a komikum világát.
Kategóriák: Kultúra

Popcorncert - Szombathely Város Koncert Fúvószenekarának filmzenekoncertje a moziban

2024, április 15 - 17:40
Szombathely Város Koncert Fúvószenekarának egyik legsikeresebb koncertje, a Popcorncert tért vissza három alkalommal az AGORA Savaria Filmszínházba, Közép-Európa legnagyobb mozivászna elé. Az idei évben a gyermekkor ikonikus mesefilmjeiből, kalandfilmjeiből csendültek fel mindenki által jól ismert dallamok. Elhangzott mások mellett a Hófehérke és a hét törpe, az Egyiptom Hercege, A Dzsungel Könyve, a Narnia Krónikái, a Notre Dame-i Toronyőr, A Karib-tenger Kalózai - A Fekete Gyöngy Átka. Vezényelt Tóth Máté, a rendezvény konferansziéja Jagodits Zsuzsanna volt.
Kategóriák: Kultúra

Megjelent a Parallel: Bognár Szilvia, Király Nóra és Kovács Zoltán közös lemeze

2024, április 15 - 16:00
Megjelent a Fonó gondozásában Bognár Szilvia, Király Nóra és Kovács Zoltán közös lemeze Parallel címmel. Ez az első közös album, amelyet a remek zenészekből álló formáció életre hív, a felvétel pedig már elérhető a digitális felületeken és hamarosan fizikai lemezként is megvásárolható a Fonó webshopjában és a terjesztőknél.
Kategóriák: Kultúra

Sötét villám – Megjelent a Blahalouisiana ötödik lemeze

2024, április 14 - 17:00
Április 12-én megérkezett a zenekar legújabb lemeze. A Sötét villám zeneileg igazán izgalmas anyag lett: van rajta lírai vallomás és aktuális „Blaha-pop” is, az új dalokat pedig a Budapest Parkban hallhatja először a közönség.
Kategóriák: Kultúra

Művészetek ölelő egyvelege - 16. Derkovits Verssoroló Gála a Szombathelyi Képtárban

2024, április 13 - 18:45
Az idei, április 12-i több szempontból is kiemelkedett a Derkovits Verssoroló Gálák közül. Nem csupán azért, mert névadója, Derkovits Gyula születésének 130., halálának 90. évfordulójára emlékezünk, hanem mert mindehhez a „díszletet” a nagyszerű festő, grafikus kézzel fogható öröksége, az utánozhatatlan, egyedi látásmódú művei adták a Szombathelyi Képtárban.
Kategóriák: Kultúra

A névadó műveivel lett fényfestve a Derkovits iskola

2024, április 13 - 01:00
A 130 évvel ezelőtt született Derkovits Gyula képzőművész tiszteletére április 12-én és 13-án a város, a Szombathelyi Képtár, a művészről elnevezett iskola és városrészi egyesület együtt emlékezik a posztumusz Kossuth-díjas festőművészre. Pénteken este Derkovits Gyula több mint 30 műve fényfestéssel jelent meg a Derkovits iskola épületén. A fényfestés előtt köszöntőt mondott Horváth Soma, Szombathely MJV alpolgármestere, Szántó István művésztanár, az ELTE Savaria Egyetemi Központ Vizuális Művészeti Tanszék adjunktusa és Prisznyák Benjámin, a Derkovits Városrészért Egyesület elnöke. Élőben zenélt a Kellene Kis Kert zenekar.
Kategóriák: Kultúra

Átadták a 42. Magyar Sajtófotó Pályázat nagydíjait - Karikó Katalin egy Smena 8-ast kapott

2024, április 13 - 00:20
A 42. Magyar Sajtófotó Pályázat MÚOSZ Nagydíját Mohos Márton, az André Kertész Nagydíjat pedig Erdős Dénes vehette át csütörtökön Budapesten, a pályázat képeiből rendezett kiállítás díjátadóval egybekötött megnyitóján. A Nobel-díjas Karikó Katalinról pedig kiderült, hogy fotózott gyerekkorában egy Smena 8-as kamerával, amit aztán nekiadott a Szegedi Egyetemnek, és most a szervezők meglepték egy ugyanolyan géppel.
Kategóriák: Kultúra

Elszállították a jáki apostolszobrokat a Savaria Múzeumból

2024, április 12 - 14:00
A szobrok egy részét ideiglenes bemutatás céljából Jákra szállítják, ahol a templom nyitvatartási ideje alatt megtekinthetőek lesznek. Az apostolgaléria nagyobb részének a jáki kiállítás kivitelezéséig történő szakszerű elhelyezése a Szombathelyi Egyházmegye műtárgyraktárában történik.
Kategóriák: Kultúra

Főszerepben a szimfonikusok két művésze - Madaras Gergely újra a zenekar élén!

2024, április 12 - 11:00
Egy hangverseny erejéig visszatér a zenekar élére az előző vezetőkarmester, Madaras Gergely. A zenekar két kiváló művésze, Bánkövi Bence (cselló) és Kovács Árpád (ütőhangszerek) szólistaként mutatkozik be egy-egy versenyművel. A műsor második felében Rimszkij-Korszakov: Seherezádé című szimfonikus zenekari szvitje hangzik fel! Különleges zenei élményre számíthat a Bartók Terem közönsége április 12-én, pénteken!
Kategóriák: Kultúra