Adó |
Az Országgyűlés mai ülésén elfogadta az egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról szóló javaslatcsomagot. Fontos változtatás egyebek mellett, hogy könnyebben telepíthetnek napelemet a társasházi lakóközösségek – közölte az Energiaügyi... |
Adó |
A jövő évi költségvetést megalapozó törvénycsomagról is döntött az Országgyűlés a keddi határozathozatalok során. Az Országgyűlés 134 igen, 47 nem szavazattal, nyolc tartózkodás mellett fogadta el a törvényjavaslatot. |
Adó |
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki nem akarta megfizetni az adótartozását, ezért életveszélyesen megfenyegette az eljáró ügyintézőket – tájékoztatott a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője. |
Adó |
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 1-1,8 százalékról 0,3-0,7 százalékra rontotta az idei évi GDP-növekedésre vonatkozó előrejelzését, és a jövő évre várakozásai is pesszimistábbak a korábban prognosztizáltnál – derül ki a jegybank legfrissebb inflációs... |
Adó |
Módosította a kormány – egyebek mellett – a látvány-csapatsportok támogatására nyújtható támogatási keretösszegről szóló, illetve ehhez kapcsolódóan a látvány-csapatsport támogatását biztosító támogatási igazolás kiállításáról, felhasználásáról, a... |
Adó |
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa mai ülésén nem változtatott az alapkamaton, amely így változatlanul 6,5 százalék. Nem változott a kamatfolyosó két széle sem. |
Adó |
Az adóév lezárása előtt célszerű átgondolniuk az egyéni vállalkozóknak, hogy az egyes kedvezmények és az adó feletti rendelkezési jog megtételéhez van-e elegendő összevonandó jövedelmük, vagy e jövedelem utáni adójuk. Az adózók ezt a döntésüket még... |
Adó |
Több száz millió forintot csalt ki egy bűnbanda több tucat sértettől adathalász módszerekkel; az ügyben elfogtak egy ukrán és egy magyar férfit, valamint eddig 23 strómant hallgattak ki gyanúsítottként – közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság... |
Adó |
A nap kérdése: csökkenthető-e a munkabér, ha kedvező adózású lakhatási támogatást adna a munkáltató? Munkáltató szeretné új lakhatási támogatást adni egyes munkavállalóinak. Azonban attól tart, hogy akik 1-2 éven belül elérik a feltételül szabott 35 éves korhatárt, ugyanezt az összeget szeretnék megkapni munkabér formájában. A munkáltató is... |
Adó |
Az Európai Unió Tanácsa elfogadta a társasági jog területén igénybe vehető digitális eszközök és folyamatok használatának további kiterjesztéséről és korszerűsítéséről szóló irányelvet. Az új irányelv révén könnyebben hozzáférhetővé válnak a... |
Adó |
A magyar építészetről szóló 2023. évi C. törvény 2023. december 30-án lépett hatályba. A kormány e jogszabály felhatalmazása alapján a 284/2024. kormányrendeletben szabályozta az építésügyi előírásokat, melyek 2024. október 1-jétől alkalmazandók.... |
Adó |
Antik könyvek, könyvészeti ritkaságok értek el milliós leütéseket az Antikvárium.hu vasárnap este zárult online árverésén, ahol több különleges rekord született. Zrínyi Miklós kötetéért több mint kétmillió, a Klasszikus Arany Bibliáért másfél millió... |
Adó |
Jóváhagyta hétfőn a brit kormány az országos postaszolgálat, a Royal Mail eladását Daniel Kretinsky cseh milliárdos nagybefektetőnek – közölte az MTI. |
Adó |
A két ünnep között korlátozottan tartanak nyitva a kormányablakok és a kormányhivatali ügyfélszolgálatok, ezért javasolt az előre tervezhető ügyeket december 23-áig elintézni – közölte a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) hétfőn... |
Adó |
A kutyákon végzett esztétikai beavatkozások, mint például a fülvágás, hazánkon kívül ma már számos uniós és úgynevezett harmadik országban tilos. Az állatvédelmi intézkedés magasabb szintre emelése érdekében a magyar állategészségügyi hatóság... |
Adó |
A Közös Agrárpolitika Irányító Hatósága a Közös Agrárpolitikából és a nemzeti költségvetésből biztosított agrártámogatások felhasználásának rendjéről szóló 54/2023. (IX.13.) AM rendelet 68. § (4) bekezdése alapján megkezdi az „Agrár-erdészeti... |
Adó |
A nemzetközi használatú inflációs mutatóban nem, csak a belföldiben jöhet ki az, hogy hónapról hónapra olcsóbbá válik a gáz és az áram, ha többen férnek be a kedvezményes árat biztosító fogyasztási határ alá – írja a hvg.hu. |
Adó |
A nagyobb lakossági bankok közül utoljára a Gránit Bank is közzétette a pénzügyi tranzakciós illetékemelés áthárítását – értesült a BiztosDöntés.hu. Ezzel együtt is, a Gránit Bank még mindig az egyik legolcsóbb választási lehetőséget kínálja a hazai... |
Adó |
Ismét ünnep közeledik, érdemes így áttekinteni, hogy mely munkavállalók, mely szabályok betartásával végezhetnek ilyenkor munkát. Hasonlóképpen áttekintésre érdemes az ünnepnapi, illetve hétvégi munkavégzés díjazásának szabályrendszere is. Vágjunk... |
Adó |
Jövőre mintegy 3750 milliárd forintot fordít a kormány családtámogatásokra, amelyek része, hogy januártól 35 évre emelkedik a korhatár a babaváró hitel igénylésénél – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára... |